Abandon

Hannibal, apró kis impressziószösz, ami ennél párosnélkülibb és elvontabb már nem tudom, hogy lehetne.

abandon - lemondás, átengedés

Érezte a kést a torkának feszülni minden egyes fémízű lélegzetnél, a fegyver nyele Hannibal kezében, a szeme mélyvörös, ibolya-lila, cinóber; őrületszínek rohannak végig az ereken, a bőr hazugságlepellel takarva. A kés simogatva végigsiklik a nyakon, nyomában hangos sóhajjal szétválik a bőr, és egy gyengéd rántással láthatóvá válik az izmok ölelkezése.

Tak-tak-tak, éjjel kettő. Alig villódzó fények játéka a redőnyön túl, majd átszűrődve a fénypászmák sötét alakokká állnak össze a falon.

Agancsok siklanak át gyengéden a testén, óvatosan áthatolnak a csontokon, a szervein, rovarok lakmároznak a húsából, fülében az énekes kabócák énekével, felette testetlen, alaktalan száj húzódik mosolyra, amiben felismerni véli Hannibalt, és hiába próbál kiáltani, nyoma veszett a szájának, nyoma veszett a testének. A testetlen alak csak kacagott rajta.

Takk-takk, hajnali négy. Már nincs sok hátra.

Izzadt kezében pisztoly, előtte ebédlőasztal, tele művészi remeknek tűnő ételekkel, Hannibal munkája. Mellette Crawford, Alana, Abigail, mind mosolyognak, a széke mögött Hannibal, a férfi egyik keze a vállán nyugszik. Halotti nyugalommal emeli fel a pisztolyt, a többiek arcán nem látszik meglepődés, aztán céloz, és vér fröccsen a szemüvegére, vörössé színeződnek az ételek, a szoba, az egész világ. Abigail keze hullahideg, rothadó, Alana száján fémes elmúlásízű a csók, Crawford szeme kivájt üveggolyóként mered a semmibe. Hannibal csak biztatóan megszorítja a vállát.
Fényképező kattan, és feltűnik Lounds vörös hajzuhataga.

Takkk, reggel hat. Will kirohan a fürdőbe, próbálva lemosni magáról a nem létező vért, fájdalomküszöbig dörzsöli a bőrét, letépné, leszaggatná magáról. A tükörből egy nyúlékony izmokból és csontokból álló, űzött, üres tekintetű, tökéletlen gépezet néz vele szembe.
Elfordul, és nem foglalkozik többet a rémálmokkal.