A gyémántok örökké

Avengers, Thorki agnst. Egy helyszín, három jelenet Thor és Loki életéből.

A gyémántok örökké...

...ragyognak

A tűz lágyan sistergi körbe az ujjait, ahogy a kezét a haragosan lobogó kandallóba tartja. A szobában nyugodt sötétség honol, de a lángok barátságossá festik ezt az áldott magányt, és Loki egy pillanatra azt kívánja, bárcsak a semmibe dermedhetne ez a pillanat és senki sem zavarná meg.
Aztán berobban Thor, nyomában füst- és izzadtságszaggal, sörrekedt nevetéssel, és a béke csupán sosemvolt csodává válik, amire Lokinak nem lehet lehetősége.
- Ilyen mulatságot kihagyni... Nincs is jobb, mint mikor az ember minden értelemben férfivé válik.
Loki elfintorodik, de nem fordulna hátra. Úgyis tudja, mit fog látni, egy tizenévesnek látszó gyereket, aki szakállat növesztett és nem engedi levágni a haját, mert úgy hiszi, ettől felnőttesebb lesz, hogy ettől majd jobban elfogadják, pedig valójában nem is lehetne ennél gyerekesebb.
- Persze ezt én sosem fogom megtudni, ugye? - A lángok magasabbra csapnak a kandallóban, ahogy Loki gúnyosan elmosolyodik, de ezt Thor nem veszi észre, a harsány röhögést többszörösen verik vissza a falak.
- De csak ha rajtad múlik, öcsém.
Loki nagylelkűen figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, csak könnyedén feláll és a testvére elé lép.
- Elfelejtkeztél talán a holnapi küzdelemről? Egy másnapos, holtfáradt bolonddal álljak ki, aki még arra sem érdemes, hogy legyőzzék? - Thor nagyon jól tudja, hogy Loki csak provokálja, mégis dühösen előrelendül, fegyver híján ököllel esne neki az öccsének, de még időben észbe kap.
- Bármikor könnyedén legyőzlek - henceg, de a hangja bizonytalan.
- Ó, tényleg? - Loki hangja behízelgő, de a tekintete kegyetlen, ahogy egyetlen intésére apró, zöld lánglabdák válnak ki a kandallóból, és holdakként kezdenek el keringeni Thor körül. A fiú hátrálna, de nem tud hova, Loki arcára pedig elégedett mosoly kúszik.
A tűz örvénnyé dagad, míg Thorból már semmi sem látszik, de nem kiáltana, ahhoz túl büszke. A hatalom érzése felszabadító, és Loki egy pillanatra úgy érzi, a világon bármit megtehet: egy intés, és ezrek hevernek a lábai előtt vagy teljes birodalmakat irthat ki, és úgy tűnik, ez így van jól: vezetőnek született, mindenható istennek.
- Tudod, hogy nem varázsolhatsz - szisszen fel Thor, miután a lángok kissé meglegyintik a karját, mire Loki zavartan elfordul és megszűnik a varázs.
Oda sem kell néznie, hogy tudja, a másik meglepetten mered rá. A legjobban az bántja, hogy Thor tekintetében nincs sem neheztelés, sem félelem, csak megbocsátó szeretet, és ezzel nem tud mit kezdeni.
- Nem akartam... - motyogja Loki, mire Thor szorosan átöleli.
- A kilenc világért se kérnél bocsánatot, mi? - nevet fel a bátyja, mire Loki vérszegény kacajt hallat.
- Csak ne lennél ilyen megbocsátó mamlasz... - motyogja maga elé, de Thor meghallja és gyengéden tarkón legyinti.
- Szájhős.
- Ökör.
- Anyámasszony katonája. - A vitát ezzel le is tudják, és Thor látszólag elgondolkodik. - Szerinted ránk zárták már az ajtót?
- Biztosan - rántja meg a vállát Loki, miközben kibontakozik a másik karjai közül.
- Kár, hozni akartam még egy kupa sört.
Loki ajkai alig mozdulnak, ahogy motyog, de mire elfordul a bátyjától, az ital már ott habzik az asztalon.
- Imádlak - vigyorodik el Thor, majd egy húzásra felhajtja a sört.
- Nehogy azt hidd, hogy a két szép szemedért tettem. Legalább könnyebb dolgom lesz holnap - mosolyodik el gúnyosan Loki, majd elheveredik az ágyon. - Utálom ezt a buta szokást.
- Csak nem terhes számodra a jelenlétem? - kérdezi színpadiasan Thor. - Vagy pusztán nem bírod a szagom?
- Szagod, az biztosan van - hagyja helyben Loki, mire a bátyja kárörvendőn vigyorogva mellémászik. - Ezer hála, nem is tudtam, mi hiányzik az életemből.
- Hát én, ez egyértelmű - jelenti ki Thor, majd helyezkedni kezd.
- Lennél szíves a saját ágyadat igénybe venni?
- Most, hogy így mondod... nem.
Loki lemondóan megforgatja a szemeit, de egy szót sem szól, csak a másik oldalára fordul és már alszik is.

- Loki?
A suttogás halk, a fiú mégis azonnal felébred. Szörnyű éjszakája volt, tele rémálmokkal, amikben vagy Thort, vagy saját magát látta halottként, és néha nem is tudta, melyiktől borzad jobban.
- Hm? - kérdi Loki álmosan, a pillanat inkább tűnik számára álomnak, a hajnal komor vöröse túl szürreálissá teszi a szobát ahhoz, hogy valóság legyen.
- Azt akarom, hogy te nyerj, és apánk büszke legyen rád.
Loki zavartan fordul a bátyja felé. Mintha nem is Thor lenne, hanem egy komor és elgondolkozó idegen, amilyennek még sosem látta.
- Ne légy félkegyelmű. Mindegy, melyikünk nyer, ez csak egy ostoba próba, a felnőtté válás velejárója. - Loki úgy érzi, muszáj valamivel mosolyt csalnia a másik ajkaira, mielőtt elválasztanák őket. Így nem válhatnak el, még nem. - Meg egyébként sem lenne semmi esélyed, csak úgy mondom.
Thor elveszetten felnevet, de a vállai megbicsaklanak, ahogy az ajtó kitárul, majd elvezetik mindkettejüket, mielőtt még Loki viszonozhatná a fáradt mosolyt.

Órákkal később látják egymást legközelebb.
Loki vállát zavaróan húzza a páncél, az alkarjában zsibbasztó sajgás, ahogy a kardot markolja, és elveszetten körülnéz az összegyűlt asgardiakon. Mint valami cirkuszi látványosság, egy barbár világ által elnyelt halovány fénypont - pedig ez még nem a halál pillanata, csak a megaláztatásé.
Thor arcán már nyoma sincs a zavarnak, a vonásait puszta közöny uralja, ahogy eljövendő küzdelmük színhelyére lép.
A percek innentől támadásokká és védekezéssé mosódnak, fém csikorog fémen, zihálásuk visszhangzani tűnik, miközben a néma tömeg mozdulatlanul figyeli értelmetlen csatájukat. Habár Thor ütései erősebbek, a fürgébb Loki könnyedén kitér előlük, az erőfölénnyel mégsem tud mit kezdeni.
Ha varázsolhatna, gondolja Loki, könnyedén nyerhetne. Csak egy legyintés és övé lenne a trón, az ellenségei pedig porba hullva hörögnének kegyelemért, és az asgardiak, akik most megvetve nézik, térdre hullanának előtte. Odin akkor rá lenne büszke, nem az ostoba bátyjára. Mert mi Thor? Izmok puszta játéka, az erő pillanatnyi megtestesülése, semmi több, ami az évekkel lassan elsorvad, majd végleg elhal, míg az ő szelleme örökké élni fog.
De nem, még nem jött el az ő ideje.
Egy óvatlan pillanatra a bátyjára sandít. Thor arca zavart, ráncokat fest rá az erőlködés, mégis eltökélt. De hiába tűnhetnek kegyetlennek a vonásai, a szeme mélyén ott ragyog valami, talán a testvéri szeretet, ami lefegyverzi Lokit.
Észre sem veszi, a kard már tompa puffanással kiesik a kezéből, míg egy másik megsebzi és végigvág a vádliján, hogy aztán Thor riadtan kapja el, amikor megbicsaklik.
Loki Odin felé pillant, és látja az arckifejezésén, hogy tudja, mit tett, de egyiküket sem izgatja. Aztán a bátyjára pillant, akinek a szemében mintha könny gyűlne, de megmakacsolja magát és hunyorog, aztán lassan a földre engedi az öccsét és felemelkedik.
Loki számára akkor sem lenne megalázóbb a helyzet, ha sárba taszítják és megrugdossák, mint egy kivert kutyát. Az őrök lesajnálóan néznek rá, miközben a bátyja elé viszik a kalapácsot. A porban kúszva, szégyentől és megaláztatástól remegve figyeli, ahogy Thor kézbe fogja a Mjölnirt, gyermeki lelkesedéssel vizsgálni kezdi, majd az égbe löki: villámok csapnak alá, a levegőben füst és elektromosság szaga, Loki pedig megpörkölten húzódik összébb.
A puszta talajba markol, és az egyetlen, amit érez, a végtelen harag. Lehet, hogy most a bátyja tűnik erősnek és legyőzhetetlennek, de jól tudja, hogy nem így van. Kiirtja magából az irgalom utolsó szikráját, burjánzó gazként tépi ki a hazug szeretetet, feléget mindent, ami most végigdübörög az erein, a vénákba kap és összeszorítja a mellkasát, és aztán...
Aztán lesz újra szabad.

... izzanak

Az éjszaka komoran és részvétlenül öleli körül Lokit, miközben az ablakpárkányon ücsörög. A kezében tartott könyv lapjai szinte megpörkölődnek, ahogy az általa idézett apró láng körbe-körbe jár felettük, de Loki nem bánja, amíg elkergeti a sötétséget.

Már rég nem olvas, csak a semmit kémleli, az ablakon túl megbúvó fénypöttyöket, aminek egy-egy ház ablakai látszanak a magasból, miközben csupa kicsinyes dolgon gondolkozik.

Az ajtó halkan nyílik, a fiút csak a kereszthuzat riasztja fel a merengéséből, de addigra Thor már a válla mellett áll és a lapokat kémleli.

- Már megint ilyen haszontalan dolgokkal töltöd az időd? - gúnyolódik a bátyja, de a szavainak nincs éle. A lángról egy szót sem ejt.

- Már megint itt szaglászol? - vág vissza Loki, ám ő komolyan is gondolja a sértést. Már évek óta kerüli Thort, igyekezve megszakítani az addig bensőséges kapcsolatot, de ez nem ment olyan könnyen, mint remélte. Ha bánata volt, a másik még mindig az ő szobáját kereste fel, ahogy esténként is szembesülnie kellett kellemetlen társaságával, amikor a bátyja eljött, hogy beszámoljon a napjáról, miközben Loki olvasni próbált, és tényleg erősen próbálkozott, de a vége mindig az lett, hogy szórakozottan itta a másik szavait.

- Nem kellett volna összeveszned apánkkal - komorul el hirtelen Thor, mire Loki keserűen felkacag.

- Szerinte megszületnem se kellett volna, de mindkettőn késő már bánkódni. Nem mintha én bármelyiken is akarnék.

- Félreismered őt - motyogja bizonytalanul Thor, de nem néz az öccsére.

- Lehet - hagyja rá Loki, majd egy pillanatra elgondolkozik. - Úgy teszel, mintha ez lenne az első alkalom, hogy nézeteltérésünk támad, pedig ez már legalább a századik.

- Én is összevesztem vele miattad - mondja Thor, figyelmen kívül hagyva a másik megjegyzését.

- Ó, szóval ez itt a gond. Apuci kis kedvence csalódást okozott - búgja Loki megvetően, és az arckifejezése annyira tenyérbemászó, hogy Thor nem tud uralkodni magán: egy csattanás, majd némaság követi a a pofon visszhangját.

Néhány másodpercre Asgard összes lángja hevesebben ég, aztán Loki vállai ellazulnak, arcára pedig nyugodt mosoly költözik, amit torzzá tesz az állán végigcsorgó vér.

- Ne feledd, testvér, mert én se fogom - jelenti ki egyszerűen, majd lecsusszan az ablakból és az ágyához sétál. Thor hűségesen követi, mint egy túlméretezett palotapincsi.

Loki elheveredik az ágyon, Thor pedig bűnbánó arckifejezéssel fölé hajol, amit a fiú egykedvűen szemlél.

- Na. - Loki közömbösen elfordul. - Naaaa. - Továbbra is semmi. - Ne haragudj, egyszerűen csak... direkt provokálsz. Nézz már rám, hogy dőlne össze az Yggdrasil!

Loki lassan felé fordul, majd szenvtelenül végigméri.

- Bolond - jelenti ki egykedvűen, mire Thor megkönnyebbülve felnevet. Pedig Loki soha semmit sem feled.

A fiú újra a könyve után nyúl, miközben Thor óvatosan közelebb kúszik, aztán mellé heveredik és szinte letúrja Lokit az ágyról, de ő nem szól semmit. Hiába próbál a szavakra figyelni, Thor állandóan mocorog mellette: helyezkedik, sóhajt, az öccse vállára hajtja a fejét, aztán mégsem, a fürtjeit piszkálja és a fülébe fújkál, és néhány perc múlva Loki feszülten földhöz vágja a könyvet és felül.

- Halljam, mi nyomja a pici szíved?

Thor ártatlanul rámered, majd ő is felkel. Zavaróan közel vannak egymáshoz, a lélegzetük összekeveredik a levegőben, Loki pedig hátrébb húzódna, de késő, Thor feje már megint a vállán pihen.

- Nem tudom, miről beszélsz - jelenti ki Thor.

- Akkor hagyj végre békén, vagy szépen kilebegtetlek az ablakon, és elfelejtelek leereszteni a földre - mordul Loki, mire a bátyja felegyenesedik, majd vizslatni kezdi.

A fiú el akar fordulni, a kezébe venni a könyvet és nem törődni a másik furcsa viselkedésével, de úgy érzi, akkor elszalasztana valamit.

Thor közelebb hajol, és az ajkai óvatosan az övéire simulnak - csak egy pillanat, mint egy furcsa illúziófoszlány, és Loki dermedten mered a másikra. Mintha megint villám sisteregne végig az erein, mint annál a régi küzdelemnél, de ez jóval kellemesebb, még ha képes lenne ugyanakkora fájdalmat is okozni.

Loki féloldalasan elmosolyodik, majd lefekszik, és élvezi, hogy bizonytalanságban tarthatja Thort. Még érzi, ahogy a másik tétován mellé heveredik és átöleli álmában, de ő nem reagál semmit. Olyan hatalmat kapott a kezébe, amit ki kell használnia.

Másnap már Loki kezdeményezi a csókot.

... szilánkokká hasadnak

A szoba most csonthideg és komor, mint Loki kezén a bilincsek. A kandalló üresen, fáradtan ásít rájuk, miközben Thor karikás szemekkel bámulja a régi tüzek emlékét. Loki a látóhatárt kémleli, és már előre retteg a hajnaltól.

Azok után, amin átmentek - legyőzték Malekithet, megmentették a kilenc birodalmat és élve visszatértek - íme, ez a hála. Hajnalban egyikük feje lehull, míg a másikuk a király jóindulatából megmenekül.

Loki újra és újra elcsodálkozik Odin kegyetlenségén. Egymásnak ereszteni a gyermekeit - nem is, az egyetlen fiát és egy lelencet, egy puszta koloncot, hogy kivégezzék egymást, míg ő páholyból végignézi, az eddigi szövetségesek hogyan válnak ellenségekké, ez olyan terv volt, amit Loki inkább saját magából nézett volna ki, mint egy bölcsnek és igazságosnak mondott uralkodóból.

Mindenki azt várja tőle, hogy szép csendben meghaljon, és trónra kerülhessen az igaz király, ezzel tisztában volt. Hát arra várhatnak.

Tétován Thor felé mozdul, maga sem biztos benne, miért, de a másik morgása megtorpanásra készteti.

- Gyűlöllek - köpi Thor a szavakat, mire Loki felnevet, a kacaja téboly és üresség.

Hát ide jutottak: testvérek, aztán talán valamivel több is, egymás univerzumának egyetlen csillagai, és most, most csak megfakult hősökként tűnnek el a történelem süllyesztőjében, miközben képzelt diadalon ülnek tort.

- Ne aggódj, te sem vagy a szívem csücske, testvér. - Loki hangjában még ott a keserű kacagás, ahogy könnyedén elheveredik az ágyon.

- Ha olyan nagy zseni vagy, mondd, miért nem juttatsz ki minket? - kérdezi Thor percekkel később neheztelőn, mire Loki jelzésértékűen megcsörgeti a bilincseit.

- Talán elfelejtetted, de ettől a szép kis karperectől nincs egy csepp varázserőm sem.

- Ennyi vagy csak, hm? A testet öltött varázserő, értem én, de mi van azon túl? Ha már úgy hiszed, annyira intelligens és csodás vagy, hát tegyél is valamit, ne csak szavakkal bizonygasd.

Thor felpattanva beszél, egyre és egyre hangosabban, míg a végére már szinte kiabál, de Loki csak némán felemelkedik, pusztán a szemében lehet látni a haragját.

- Akkor kérlek, áruld már el, te mit tettél, amikor anyánk meghalt? Háborúsdit játszol, de nem látod a következményeit, vagy talán tévednék? Megérdemled a halált. - Loki elgondolkozva visszarogy az ágyra. - Abban, remélem, nem is kételkedsz, hogy nem nyerhetsz.

- Ó, várd csak ki a végét. - Thor egy pillanatra ugyanolyan önteltnek és pöffeszkedőnek tűnik, mint gyermekkorukban, aztán egy sóhajjal elszáll mindez, csak egy megfáradt, kiégett ember marad a helyén.

- Aludjunk - indítványozza Loki néhány percnyi csend után. - Holnap szükségünk lesz minden erőnkre, nehogy dicstelenül távozzunk erről a világról.

- Persze, majd jól megmutatjuk nekik - nevet fel keserűen Thor, majd Loki mellé fekszik és a vállára hajtja a fejét, mint régen annyi békés éjszakán.

Alig alszanak valamit, csak hajnalban jön a szemükre az áldott álom. Mindketten tudják, hogy a másik is ébren van, a büszkeségük azonban nem hagyja, hogy ők szólaljanak meg először. Az éjszaka régen a békülések időszaka volt, a bocsánatkérő szavaké és elnézéscsókoké, de azóta már végtelen szakadékként feszül köztük a múlt.

Mire Loki reggel felkel, Thor már nincs sehol. Az őrök durván rángatják el a küzdőtérig, és most nem kap páncélt, csak egy rozsdás kardot. A bilincseket a kezén hagyják.

Halk sóhajjal lép ki Asgard népe elé. Nem érdekli a megvetésük és a viszolygásuk, de még utoljára jól megnézi őket, amitől embereknek olyan érzése van, mintha mindannyiuknak megpróbálna számonkérőn a szemébe nézni.

Nem szeretne búcsúzkodni, de abban a hitben akar átlépni Hél birodalmába, hogy mind az emberiség, mind az istenek gyűlölni valók.

Aztán ránéz Thorra, arra az ostoba mamlaszra, aki időközben szakállat és bölcsességet növesztett, és nem érti, hol volt ő, amikor mindez történt, de a szíve mélyén így is tudja, hogy remek király válna a másikból, százszor jobb, mint Odin valaha volt,

Villám hasít keresztül az égen, jelezve, hogy a küzdelem elkezdődött, Loki pedig előrelendül, hogy végre a halálba indulhasson.