Elemi katasztrófa

El sem hiszem, néha milyen hülyeségek meg nem tudnak ihletni.
UsCan fluffizé, orbitálisan idióta!Amerikával és túlérzékeny!Kanadával. (Avagy tipikus esti műfajmeghatározás. x3 )

-  Ne bénázz már, Matt! Öt perc múlva kezdődik a kedvenc sorozatom, és ezt a részt muszáj megnéznem! – Kanada mindössze egykedvűen sóhajtva megragadta az antennát, majd kicsit igazított rajta. Bár azon, hogy kettétört, már ez sem segített.

-  Itt a tetőn lenne ekkora szád.

-  Nem hallottam, de szerintem jobb is- trillázta Alfred, majd kényelmesen elhelyezkedett a fotelében. Matthew már átkozta azt a percet, amikor a másik felhívta, hogy szörnyű vészhelyzet van, egyenesen elemi katasztrófa, ő meg rohant, mint az őrült, erre kiderült, hogy mindössze nem lehet fogni az adást. És még ez is Amerikának volt köszönhető, aki épp a hollywoodi filmek jól ismert tetőn futós jelenetét próbálta leutánozni, aminek hála telibe szedte a tévéantennáját.

-  Ne csak a szád tátsd, mozgasd is azt a vackot, jobbra, balra, nem jobbra, jobbra, MEG NE MERJ MOZDULNI! – Kanada épp egy kicsavarodott, meglehetősen instabil helyzetben állt, ami távolról olyan volt, mintha lemerevedett volna esés közben, de kényelmesnek határozottan nem volt mondható.

-  Levegőt még vehetek, monsieur? – kérdezte gúnyosan Matthew, amit a másik látszólag nem vett észre, vagy csak nem akart, mert töretlen lelkesedéssel válaszolt.

-  Ha nem mozogsz, igen. Ne felejtsd el, én mindent látok, és ha csak egy millit is mozdulsz, ráduszítom azt a perverz franciát.

-  Nem tudom, ki bírja kevésbé a volt nevelője társaságában.

-  Csönd, kezdődik! Trürü-tüttürürürü-tüttürürűűű...

-  Legalább ne énekelne – motyogta maga elé Matthew, de nem mozdult. Nem volt szíve cserbenhagyni a másikat, még ha csak ilyen apróságról is volt szó, és csak remélni merte, hogy egyszer majd a másik is így fog viselkedni.

Aztán másfél óra múlva, amikor Amerika még mindig a tévével üvöltözött (nagyon remélte, hogy nem egy brazil szappanopera miatt fagyoskodott annyit, bár a nevek alapján gyanús volt), már kezdte megbánni ezt az elhatározást.

-  Lejöhetnék végre?

-  Meg ne próbáld, még nincs vége. – Kanadának azonban határozottan elege volt, ledobta az antennát a tetőre, majd lemászott-ugrott a létrán, aztán azzal a lendülettel be is zárkózott a vendégszobába.

-  Mattie, megfagytál? Csak mert még szükségem lenne rád normál állapotban – kopogtatott nem sokkal később, bentről azonban nem érkezett válasz. – Ugye most haragszol?

-  Ugyan, dehogy, mindig is imádtam azokat az ötleteidet, amikben egy tetőn kellett ácsorognom. Ha kicsavarodott pózban, még inkább. – Matthew hangja kissé rekedt volt, és Alfred szívből remélte, hogy csak megfázott, és nem sírt miatta. Ráadásul a fiú visszatért a szokott hangerejéhez, amit rajta kívül mindenkinél használt, így alig hallotta a hangját. Egyszóval valószínűleg sikerült egy pillanat alatt elérnie, hogy Kanada megint visszazárkózzon, mint amikor még alig beszéltek egymással.

-  Érzem ám az iróniát. Tudod mit, ugorjunk, és térjünk át arra, mivel tudnálak kiengesztelni.

Nyílt az ajtó, majd felbukkant benne Matthew közömbös arckifejezéssel, de a szemei még kissé vörösek voltak.

-   Ha legközelebb jössz hozzám, a tetőn alszol. – Amerika felnevetett, majd szorosan magához ölelte a másikat.

-  Jól van, barom vagyok, ezt mindketten tudjuk. De azért képes lennél kirakni nálad tél közepén?

Aztán mielőtt Kanada válaszolhatott volna, óvatosan megcsókolta, inkább hasonlított egy kedveskedő puszihoz, de a másik arca rögtön felderült tőle és halványan elmosolyodott.

-  Na látod, így már mindjárt más. És most vár vissza az antenna, úgy érzem, már nagyon hiányzol neki.