2015. február 25., szerda

Vak tükrök palotája


Hobbit, épphogy-Bagginshield, AU. A hős király megmenti a bajbajutott hercegnőt. Hogy mi? Na várjunk csak...
Vigyázat, a történet eléggé OOC-re sikerült...



Tölgypajzsos Thorin nem igazán nevezte volna magát kapzsinak. Mindössze kellett az arany egy királyság fenntartásához, nem mintha mentegetni akarta volna magát, vagy valami hasonló. Csak a tisztánlátás végett.
Csakis ez lehetett az oka annak, hogy épp egy torony faláról lógott le tehetetlenül, miközben átkozta magát a hülyeségéért, naivságáért és hiszékenységéért, tehát mindenért, ami törpkirályhoz nem méltó tulajdonság. Magában azért bőszen reménykedett, hogy valaki odafenn megkönyörül rajta ezt az önostorozó belső monológot hallva, és lehetőleg egészben lejuttatja innét, remélhetőleg meg sem állva a palotájáig, azon belül is a kényelmesebbnél kényelmesebb ágyáig.
De addig is, maradt a lógás.


Minden problémája néhány nappal ezelőtt kezdődött.
- A királyság... hogy is mondjam, egy kissé eladósodott.
Thorin, aki eddig aranykádjában ejtőzött aranyszín fürdőszobájában igazi aranyszín kedéllyel (volt valami vele meg az arany dolgokkal, de erről most ne essék szó), most mogorva kétkedéssel tekintett fel a nyugodt Balinra.
Jó szokása volt, hogy ebéd előtt nem volt hajlandó rossz híreket fogadni, így arra az álláspontra jutott, jobban jár, ha figyelmen kívül hagyja mind az idős törpöt, mind a szájából előszökő képtelen szavakat.
- Figyelsz arra, amit mondok, Thorin?
A király passzív-agresszív módon a víz alá süllyedt, amire Balin már csak halkan sóhajtott. A másik a legrosszabb helyzetekben volt képes makacs gyerekként viselkedni, de már nem is várt mást az elkényeztetett, fiatal uralkodótól.
És egyébként se bírta túl sokáig a víz alatt.
- Mik a lehetőségeink? - mordult fel Thorin, amikor kedvetlen, ázott kutya módjára felbukkant ismét a vízfelszínre.
- A tieid, édes fiam, a tieid. - A király már csak csendesen elhúzta a száját. - Kereshetsz magadnak egy gazdag törphercegnőt valamelyik szomszédos királyságból...
Thorin drámaian visszacsobbant a víz alá.
Ahogy ő emlékezett, a törphercegnők mind kínvigyorú, bájolgó népség voltak, akik kizárólag a vagyont lesték. És nem mellesleg az összesnek hosszabb szakálla volt, mint neki, amit azért nem engedett meg a büszkesége.
- ...vagy megszerzed egy sárkány kincsét - fejezte be Balin, amikor Thorin hajlandó volt végre befejezni újdonsült halkarrierjét.
Ez már sokkal lelkesítőbb eshetőségnek bizonyult. Thorin mindig is nagy hőstettekről álmodozott, amiket természetesen majd ő visz véghez, persze a mérhetetlen gazdagságon és az uralkodáson kívül. Törp volt, számára ez a három épp elég életcél volt.
Felpattant, majd felkapta Orcristot, akit mindenhová magával hordott, és elszánt arckifejezéssel az ajtó felé indult.
- Ne aggódj, megszerzem a kincset, kerüljön bármibe is. Az a sárkányféreg Smaug megemlegeti majd a napot, amikor Thror fia Thráin fia Thorin megszabadítja egy újabb csapástól a környező királyságokat. Azon nyomban indulok is.
Balin lemondóan eltakarta a szemét.
- Na de így? - Thorin észbekapva végignézett magán.
- Rendben, öt percet még várhat a dolog.


Így hát Thror fia Thráin fia Thorin, Erebor jelenleg (és reményei szerint még sokáig) uralkodó királya útnak indult Smaug, a Rettenet fészke felé. Pontosabban útnak indult volna, ha tudja, merre találja. Azonban halvány aranypermete sem volt, úgy bizony.
Ezek után nem jelentett számára nagy meglepetést, hogy még be sem sötétedett, de ő már eltévedt.
Próbálta azzal mentegetni magát, hogy ez így volt elrendelve. Elvégre nem vihetett volna térképet magával arról, amiről nincs, Smaug fészkének pontos helyét ugyanis még soha senki sem térképezte fel.
Azt azért el kellett ismernie, hogy ezt a kincsszerzés dolgot alaposabban át kellett volna gondolnia. És talán az sem ártott volna, ha nem egyedül indul útnak. Póni nélkül. Egyetlen karddal felszerelkezve.
Miközben így morfondírozott magában, fojtott, ám egyre hangosabbá váló káromkodást hallott valahonnan fentről, majd egy pillanatra világosság villant, és Thorin hangulata egy másodperc alatt egy fél fokkal jobbá vált.
Aztán az egész hangulatjavulás semmissé lett, ahogy az időközben leszálló vaksötét, csillagtalan éjben egyenesen nekisétált egy masszív kőfalnak.
- Hahó! Az a valaki odafenn a pislákoló izéjével!
A fény néhány lépéssel elmozdult, majd a sugarában meglátta egy ablakon kihajoló fej körvonalát.
- Igen? - hallatszott egy bizonytalan hang.
- Nincs véletlen egy szabad szobád, idegen?
- De, azt hiszem, szóval talán megoldható.
- Remélem, királyok számára való lakosztály ám. - Thorin nem tehetett róla, bizonyos igények alá azért nem adott.
A fenti fájdalmasan hosszú hatásszünetet tartott.
- Gondolom... Nem ismerek királyokat, nemhogy vendégül lássam őket.
- Hát most már ismersz - jelentette ki Thorin. - Eléggé kényelmetlen így beszélgetni. Figyelj, nem tudnál ledobni valamit? Lián, kötél, mágikus kilométeres hajfonat, bármi jöhet.
- Ott van ám melletted a lépcső.
Thorin eltapogatózott az emlegetett oszladozó-málló valamiig - lépcsőnek nem igazán merte nevezni, nehogy a tákolmány úgy megijedjen, hogy leszakad.
Amikor végre felért a torony legtetejére, igen büszke volt magára.
Négykézláb a poros padlóra vánszorgott, majd felvette a szobája padlóján terpeszkedő medvebőr pózának pontos másolatát. Fáradt volt, elege volt, a szobában pedig ismét sötét lett, szóval úgysem láthatta senki.
Aztán egy nagy, szőrös láb tűnt fel a szemei előtt, és Thorin már azt is bánta, hogy aznap egyáltalán felébredt.
Fentebb emelte a pillantását, végigmérve az alacsony árnyékot, majd makacsul a másik szemébe bámult. Elsőre nem igazán volt biztos benne, hogy egy alacsonyra nőtt ork vagy egy összement gyapjas mamut áll-e vele szemben, de helyzetét tekintve szinte mindegy volt a dolog.
Az idegen látszólag meglehetősen jól szórakozott, egyébként.
- Segítsek? - kérdezte kuncogó hangon.
- Törpkirály vagyok, megoldom - szögezte le Thorin, miközben igyekezte összekaparni a maradék méltóságát. Nem igazán sikerült.
- Megkédezhetem, ki vagy?
- Nem. - Természetesen ez a törpkirály udvarias is volt, mint mindig.
- Lehet, hogy vendégszerető vagyok, de az ellenséges idegeneket még én is kidobom a házamból.
Thorin fájdalmas arckifejezéssel feltápászkodott, majd meghajolt.
- Thror fia Thráin fia Thorin, Erebor királya. Szolgálatodra.
- Zsákos Bilbó - nyújtott kezet zavartan a másik, majd feleszmélve egy pillanat alatt vissza is ejtette a karját maga mellé. - Be... khm, könyvelő és térképész. Szolgálatodra, meg hasonlók.
Thorin kezdte úgy érezni, hogy valaki odafentről kompenzálni szeretné.
- És mondja csak, könyvelő uram, nem lenne kedve egy kalandhoz? - Bilbó arcát elnézve nem, nem volt neki. - Szükségem lenne valakire, aki ért a térképekhez - természetesen nem ingyen.
Thorin előbányászott a zsebéből egy előre megfogalmazott szerződést, amiből mindig volt nála néhány - sosem lehetett tudni, mi történik.
- Hallgatom - jegyezte meg Zsákos úr kételkedve.
- Amennyiben küldetésünk sikerrel jár, megkapja a kincs tizennegyed részét.
- Csak a tizennegyedét? - vonta fel kérdőn a szemöldökét Bilbó. Thorin kezdett zavarba jönni.
- Nekem itt egy királyságot kellene eltartanom - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
Farkasszemet néztek.
Bilbónak ovális, jóindulatú szemei voltak, amikben most szórakozottság csillant. Nem mintha Thorin szerint szép szemei lettek volna, pusztán csak észrevette. Ahogy azt a kósza barna tincset is, ami kitakarta kissé ezt a kék szempárt, és amit később Thorin bűnbaknak tett meg azért, amiért néhány pillanat múlva mogorván meghátrált.
- Tizennegyed. Nem vagyok hajlandó vitázni.
Bilbó csak nemtörődöm módon megvonta a vállát.
- Ez esetben reggelig még átgondolom a dolgot. - Elhelyezkedett egy kényelmesnek tűnő, már jócskán kiült fotelben, majd rövid helyezkedés után lehunyta a szemét.
Thorin meg nem igazán értette a helyzetet.
- Mit csinálsz?
- Alszok, gondolom. Tudod, néha a hobbitok is szoktak.
Ennyit azért még Thorin is tudott.
- Esetleg nem mutatnád meg a fekhelyem?
- Eggyel lentebb van egy ágy. Jó éjt.
Thorin visszatekintett a rozoga lépcsők felé, ami időközben a kint süvöltő széltől hangosan recsegni kezdett. Még mindig nem igazán bízott a tákolmányban.
Óvatosan közelebb lépett Bilbóhoz, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elcsente az egyik párnát, amit a hobbit nem használt, majd elhelyezkedett a fotelnak dőlve. A másik szuszogása megnyugtató altatódalként töltötte be az apró toronyszobát.
Aludni, azt bezzeg nem tudott.


- Csak nézd a térképet.
- Azt értem, de hová megyünk?
- Ne érdekeljen, csak tájékozódj.
Bilbó lemondóan megrázta a fejét, majd leengedte az eddig maga előtt tartott papirost.
- Kibírhatatlan vagy, remélem, tudod.
Thorin határozottan tisztában volt vele, csak nem érdekelte. Úgyhogy mindössze kikapta a másik kezéből a térképet, majd komoly fejjel vizsgálgatni kezdte.
- Szerintem egyenesen kellene mennünk. - Egyenesen a Bakacsinerdő komor fái terültek el előttük, amitől az útirány nem vált kimondottan szimpatikussá, de Thorinnak volt egy olyan megérzése, arrafelé kellene keresgélniük. Elvégre a sárkányok szerették a megközelíthetetlen, baljós helyeket, legalábbis az ő felfogása szerint.
Bilbó azért kissé sokkoltnak tűnt. Rendben, leginkább a halálfélelem kerülgette, de már aláírta a szerződést, nem volt mit tennie.
- Ne aggodalmaskodj, megvédelek. - Thorinnak fogalma sem volt, ezt miért mondta, de a másik egy fokkal kiegyensúlyozottabnak tűnt tőle, ami számára csak előny. Nem sok mindenre megy egy rettegő, magatehetetlen társsal.
És Tölgypajzsos Thorin nekivágott az ösvénytelen erdőnek.

Valahogy nem volt meglepődött, amikor estére ismét fogalma sem volt, hol van.
Azon viszont meg volt, hogy Bilbó még nem kapott idegrohamot, vagy bármi hasonlót, sőt, még csak aggódónak sem tűnt. Mindössze lemondóan bámult a sebtiben összetákolt, alig lobogó tábortűzbe, és ha nem pislogott volna néha, Thorin talán azt hiszi, meghalt. Most már csak arra gondolt, hogy nyitott szemmel alszik.
Magának azért bevallotta, hogy volt egy kis bűntudata.
- Tényleg kíváncsi vagy a küldetésem céljára? - pillantott fel Thorin kissé mogorván.
- Nem is tudom, szeretek ismeretlen dolgok után kutatva áthatolhatatlan erdőkben bolyongani. Nem gondolod? - jegyezte meg epésen Bilbó.
- Ennek igazán örülök - bólintott elégedetten Thorin. Annyival egyszerűbb lenne a világ (na és könnyebb az ő dolga), ha a törpök is így állnának a dologhoz. Legfőképp holmi törphercegnők.
Bár neki már mindegy volt, ha egy sárkánnyal kene összeházasodnia, hát egy sárkánnyal fog. Egyébként se igazán látta a különbséget.
- Van egy kis problémánk a, hm, pazarlással - kezdte néhány másodperc némaság után. Az erdő rezzenéstelensége nyugtalanná tette. - Erebor a csőd szélén táncol, és uralkodói kötelességem megmenteni. - Zavartan félrenézett, nem akarta látni azt a kíváncsi, szánakozó tekintetet. - Én jó uralkodó akarok lenni, de... nem is tudom, nem megy.
- Nem kétlem, hogy remek király vagy - mosolyodott el Bilbó, majd kissé megszorította a kezét. Thorin bőre bizsergett az érintés nyomán, már nem is emlékezett, mikor ért hozzá utoljára bárki is anélkül, hogy meg akarta volna ölni. - Nem sok ember, törp vagy bármilyen lény indulna útnak a semmibe, hogy megmentse azokat az embereket, akiket nem is ismer.
- Ők a népem - jelentette ki Thorin, és a hangja egy pillanatra visszanyerte az eddigi nyers fagyosságát, hogy aztán egy hitetlen sóhaj ismét dallamossá némítsa.
Nem hitte el, hogy ennek a félig idegen szerzetnek mesél el mindent, amire mások jelenlétében még gondolni se mert, nehogy az arcára üljön a véleménye vagy kiovassák a fejéből, szinte paranoiásan őrizgette a titkait. És már mégsem bírja tovább, beszélnie kellett.
Bilbó bíztatóan mosolygott rá, a nevetőráncok szerteszét futottak a szeme és a szája sarkában, és Thorin végre elhatározásra jutva mesélni kezdett.
- A gyerekkorom nagy részét köztük töltöttem. A legtöbb törpöt ismertem névről, de tizenegyen elválaszthatatlanok voltunk. Aztán jöttek az unokaöcséim... Én mindig szótlanabb voltam, mint a többiek, Kili és Fili viszont szellemesek voltak és imádtak beszélni, nem volt olyan, aki ne kedvelte volna őket. - Thorin vállat vont. - Láttam, hogy már nincs rám szükségük. Lehet, hogy vesztettek fél embert, de helyette nyertek két igaz barátot. Én pedig, azt hiszem, bezárkóztam a palotába, és az uralkodással kezdtem törődni. Ez volt életem legjobb döntése.
- Kivételesen bolond vagy, remélem, tudod - bólintott szórakozottan Bilbó. Thorin sértve érezte magát a másik arckifejezésében fel-feltűnő részvéttől. Bármit elviselt volna, megvetést, gyűlöletet, de ezt nem, ezt képtelen volt.
- Felvirágoztattam Erebort! Se apám, se nagyapám idején nem volt ilyen hatékony a termelésünk vagy sikeres a gazdaságunk. A törpök hálásak nekem, amiért lehetőséget adtam nekik, hogy jobbá tegyék az életüket.
- Aztán csődbe vitted a birodalmad.
- Ezt azért nem jelenteném így ki.
Bilbó a könyökére támaszkodva figyelte, és Thorint valamiért a hideg rázta a másik átható pillantásától. Egész életében attól tartott, hogy valaki a fejébe lát és kiolvas belőle mindent, kiismeri, erre most ő maga adta át a kulcsot hét fallal védett elméjéhez.
- És mihez akarsz kezdeni?
Thorin eddig még sosem volt ennyire biztos abban, mit kell tennie.
- Megölöm Smaugot.
Bilbó tekintetében viszont meghalt valami.


Thorint feszélyezte a köztük feszülő zavart csend.
Már dél felé járt az idő, de még egy szót sem hallott Bilbó szájából, semleges arckifejezés az arcán, csomagok a hátán, kettejük között pedig méterek feszültek. Csak egyszer próbált meg vele beszélni, hogy átvegye a holmiját, ha már neki úgysem volt semmije, de csak egy kétkedő pillantást kapott válaszul, majd a hobbit pillanatok alatt eltűnt a fák sűrűjében. Thorin akkor fogadta meg, hogy soha többé nem próbál meg udvarias lenni.
Még előző nap sem volt ennyire ellenséges, pedig az útirányon való vitatkozáson kívül akkor se beszéltek semmi másról, de legalább ott voltak azok a megnyugtató neszek: apró sóhajok, köhintések, motoszkálás, annak a jelei, hogy azért mégsincs teljesen egyedül.
Thorin nem tudta megérteni, ami igencsak bosszantónak bizonyult, de még mindig jobb volt ezen töprengeni, mint azon, mihez kezd, ha végre megtalálja a sárkányt.
- Zsákos uram, csak nem akar megszabadulni tőlem?
Valahol előtte elhalt a zaj, ahogy a hobbit megtorpant.
- Távol álljon tőlem. - A hangsúlya azért nem teljesen győzte meg Thorint.
- Akkor mégis hová rohan? - kérdezte, mikor végre beérte a hobbitot.
- Hogy hová? Az otthonomba, mert nekem van miért hazamennem. - Thorin döbbenten figyelte. - Sajnálom, nem úgy gondoltam - viszakozott rögtön, de már késő volt.
- Dehogynem. - Olyan volt, mintha a régi félelmei semmibe fagyott képekként peregnének kárörvendve a szeme előtt, és az elme-színház színészei most ellene fordulnának. Ebben a pillanatban őszintén bánta, hogy egyáltalán találkozott Zsákos Bilbóval.
Kínos csend állt be, amit néhány perc múlva a hobbit tört meg.
- Tudod, régen még én is a Megyében éltem, mint a többi hobbit. - Lassan beszélt, mintha nem lenne teljesen biztos abban, jó ötlet-e elmondani, amit most elkezdett. - Volt egy takaros üregünk, ami évszázadok óta a családom birtokában állt, ott éltem a szüleimmel. Gyerekkoromban imádtam a kalandokat, minden nap késő este értem csak haza, koszosan, de soha vidámabban, és mindenféle vacot cipeltem magammal. Aztán egy nap eltévedtem az erdőben, és soha többé nem láttam az otthonom.
- Sajnálom - mondta Thorin, de még ő sem érezte igaznak a szavait. Csak kíváncsisággal kevert megelégedést érzett, amiért valaki ennyire kiszolgáltatja magát neki, és ez kissé megrémisztette.
- Már nem is emlékszek rá, milyen volt. Csak arra, hogy ültem az Öregerdőben, és figyeltem a fák között ólálkodó árnyakat, és aztán... aztán rámtalált egy sárkány. Vágül megmentettek, és egy férfi elhozott ebbe a toronyba. Foglalkozott velem és ő tanított meg mindenre, amit tudok. Néha még most is meglátogat, ha arra jár.
- Jó öreg lehet. - Thorinnak rögtön egy ősz, szakállas, jólelkű öregember képe ugrott be, de elhessegette a gondolatot.
- Nem mondanám.
- Miért nem mentél vissza ismét a Megyébe? - kérdezte Thorin kíváncsian.
Bilbó vállat vont, idegesen zsebre vágta a kezét, majd megrángatta a táskája pántját és zavartan lépett egyet előre.
- Most már kvittek vagyunk - jelentette ki érzelemmentesen. - Felhagyhatsz a világfájdalmas fejeddel.
Thorin csak zavartan nézett utána, miközben a hobbit már megint eltűnt a szeme elől.


- Végre... szabadság - sóhajtott fel megkönnyebbülten Bilbó, majd ledobta a csomagjait, és mosolyogva elterült a fűben. Thorinnak feltűnt, hogy az utóbbi időben egyre többet mosolygott.
A törp mogorván figyelte a nem messze előtűnő tornyot. Körülbelül három napba telt, mire kijutottak a Bakacsinerdőből, de ha őt kérdezik, inkább tűnt egy örökkévalóságnak.
- Sehová sem haladtunk. A küldetéssel - tette hozzá Thorin, látva a másik értetlen tekintetét.
Valamilyen furcsa okból kifolyólag Bilbó ezzel kapcsolatban inkább boldognak tűnt.
A hobbit arcán lezajló változás csak egy pillanatig tartott, de Thorin, ha kell, minden rezdülést le tudott volna rajzolni. Épp, amikor felnézett volna, mi rémíthette meg ennyire a másikat, sötét árny vetült rájuk, mintha örökre kihunyt volna a Nap.
Egy sárkány szállt el felettük, majd ereszkedett le Bibló tornya mellett. Smaug volt az, ezt Thorin rögtön látta, és egy pillanat múlva Orcrist markolata megnyugtatóan simult a tenyerébe.
Végre eljött a Nagy Pillanata.
Még egy utolsó pillantást vetett a hobbitra, aki kétségbeesetten figyelte őt - már egyszer megtámadta őt egy sárkány, jutott Thorin eszébe, nem csoda, hogy teljesen lefagyott -, majd futva indult el a torony felé.
Smaug csak kacagott, amikor Thorin elszántan megtorpant előtte.
- Talán ezzel a fogpiszkálóval akarsz végezni velem? - mosolyodott el, amitől más talán elmenekült volna, de Thorin csak büszén felszegte az állát.
- Lehet, hogy ez volt a tervem.
- Akkor bolondabb vagy, mint a nagyapád volt, Tölgypajzsos. Azt hiszed, olyan egyszerűen visszaszerezheted a hőn áhított kincseidet? - A törp kissé felvonta a szemöldökét kételkedése jeleként, de a sárkány még így is le tudta olvasni az arcáról a kíváncsiságot. - Igen, nálam van a nagyrabecsült aranyad, én hoztam el az orrod elől.
- Erebor adósságokba került - horkantott fel Thorin. - És egyébként is, egy sárkány nyomában mindig csakis pusztítás jár.
- Csak akik nem elég okosak, hogy fortélyhoz folyamodjanak.
Thorin egy pillanatra azt hitte, csak a szeme káprázik - elég volt egy pislogás, és a sárkány már nem volt ott. Káromkodva körbepillantott, meglepettségében még a kardját is leeresztette, de a szörnyetegnek nyoma sem volt.

Smaug helyén mindössze egy magas, vörös hajú férfi állt, sunyi arcú, álnok tekintetű ember, de ennél semmivel sem tűnt többnek.
- Mi a véleményed, Tölgypajzsos? Kellett neked megnyitni Erebor kapuit mindenféle szerzet előtt - kacagott fel Smaug, és Thorin jobban gyűlölte, mint eddig bármikor. Nem mintha egyébként odalett volna a sárkányokért meg a cinkosaikért.
Úgyhogy a törp köszönte szépen, épp agyvérzés kerülgette.
- Hogy a pusztulat vinne el, te féreg - kiáltotta, majd Orcristot meglendítve a kárörvendő sárkányember ellen indult.
Már csak két lépésre járt, amikor kardja egy kicsi, fényes pengének ütközött.
Ismét farkasszemet néztek Bilbóval, de ez már közel sem volt baráti. A hobbit kapkodta a levegőt és a kezei remegtek, de elszántan maga elé tartotta a kezében szorongatott tőrt. Thorin eddig még nem is látott a kezében fegyvert, és ha nem ebben a helyzetben lettek volna, a látványt kimondottan nevetségesnek találná.
Ekkor jött rá, hogy nem vinné rá a lélek, hogy bántsa ezt a szerencsétlent.
- Sajnálom, Thorin - suttogta Bilbó. - Az a helyzet, hogy hazudtam.
- Képzeld, feltűnt - mosolyodott el keserűen a törp, bár tudta, hogy az arckifejezése leginkább egy grimaszra hasonlít. - Várj, hagy találjam ki. A sárkány hazavitt, és kitanított a társának.
- Valahogy úgy. Betörő vagyok.
- Észrevettem. - Bilbó már annyira remegett, hogy félő volt, még a fegyver is kiesik a kezéből.
- Én keresem meg a gazdag királyságokat, feltérképezem és megrajzolom az útvonalat. Aztán én alakítom úgy a könyvelést, mintha államcsőd alakult volna ki.
- Profi lehetsz, ha eddig még nem buktatok le.
- Hát igen, ez a munkám. - Bilbó elesetten felnevetett. - Én tényleg segíteni akartam neked, de ebben... ebben nem megy.
- Nyugalom, Bilbó, bízd csak rám a dolgot - szólt közbe Smaug, aki eddig csak félrebillentett fejjel, érdeklődve figyelte a beszélgetést. - Amint a törp meghal, elfelejtjük ezt a kis incidenst, rendben?

A szörnyeteg egy szempillantás alatt visszaalakult sárkánnyá, szél támadt és köpeny lebbent a szárnycsapások nyomán, ahogy a levegőbe emelkedett, majd megragadta Thorint, és az ég felé kezdett szállni.
A törp fején átfutott a gondolat, hogy most valószínűleg meg fog halni, aztán rájött, hogy igazából már nem is érdekli.
Ahogy figyelte Bilbó távolodó, ám változatlanul kétségbeesett arcát, könnyebb volt csak becsukni a szemét és azt képzelni, hogy életében először végre repül. A menetszél az arcába csapott, és ott volt a fülében a szárnyak csapkodásának fülsiketítő nesze - azok a szárnyak akár az övéi is lehetnének, és tényleg, miért is ne lennének.
Aztán már nem emelkedtek tovább, és Thorin jól tudta, most jön a dolog kellemetlenebb része.
Zuhant, ahogy néha álmaiban szokott, és a szíve mélyén azért remélte, hogy most is fel fog ébredni, mint már annyiszor. A levegő rendületlenül süvített el mellette, de már nem aggódott. Filiből jó király lesz idővel, őt pedig, miután elsiratják, könnyedén el is fogják felejteni. Ereborban az élet ugyanúgy megy majd tovább, csak ezt a néhány másodpercet bírja még ki.
Reccsenést hallott, ő pedig levegőért kapott, ahogy az inge a nyakába vágott. Nem igazán így képzelte a halált, az álmaiban valahogy több puffanással, vérrel és fájdalommal járt.
Lassan kinyitotta a szemét. Az ingujja beakadt a torony egyik lépcsőfokába, és most tehetetlenül lógott a rozoga fokról, és alatta valahol ott ringatózott a zöld mélység.
- Hát ezt nem hiszem el - mordult fel Thorin, de aztán recsegést hallott, és jobbnak látta, ha csendben marad.

- Kitartó törp vagy te - mordult fel Smaug, miután leereszkedett vele szemben.
- Túl boldog lennél, ha könnyedén meghalnék.
Thorin igen gyorsan megbánta ezt az elhamarkodott kijelentést, amikor Smaug elvigyorodott, és a torkában felizzott a kiolthatatlan láng.
A törpnek azonban nem igazán volt kedve elhamvasztódni, így amikor a sárkány hatalmasra tárta a száját, a torkába dobta Orcristot.
Magában azért be kellett vallania, nem ez volt élete terve.
Ekkor Smaug háta mögül üvöltés harsant, és Thorin nem akart, nem mert hinni a szemének. Ott voltak mind: Dwalin, Balin, Bifur, Bofur, Bombur, Dori, Ori, Nori, Óin, Glóin, Kili és Fili, a régi barátai mind eljöttek, hogy... megmentsék királyi hátsóját. Kezdte kissé kellemetlenül érezni magát.
Valami megragadta, és egy pillanat múlva már négykézláb terült el a lépcső tetején, szemben a nagy semmivel.
- Fogd - suttogta egy testetlen hang, ami kísértetiesen hasonlított Bilbóéra (aminek egyetlen oka az lehetett, hogy Bilbó állt vele szemben láthatatlanul), majd a kezében megjelent a már jól ismert tőrszerű fegyver. - Tündepenge, nekem már számtalanszor jó szolgálatot tett. Kérlek, nagyon kérlek, ne öld őt meg, még ha úgy is tűnik, nem gonosz.
Thorin azonban, bár nem válik becsületére, amint fegyver került a kezébe, már nem foglalkozott a hobbittal, Smaugot pásztázta a tekintetével. Társai körbe-körbe rohangáltak az óriási lény körül, és ahogy látta, még mind sértetlenek voltak, de a sárkány dühös fújtatásából ítélve már nem sokáig.
- Látom, a kényelem lassúvá tett, Smaug - kiáltott Thorin vigyorogva, miközben lassan elkezdett lefelé araszolni. - Talán már félsz egyetlen törptől is?
Smaug torkából füst és vészjósló morgás tört elő, amit Thorin nagylelkűen nemnek vett.
- Akkor küzdj meg velem - emberként.
Smaug kárörvendően vigyorogva átalakult az előbb látott férfivá, és mire Thorin leszaladt a lépcsőn, már karddal a kezében várta.
A szörnyeteg jobb közelharcos volt, mint amire számított, elegánsan, kimérten, de meglehetősen ráérősen hárított - támadni nem támadott, talán arra várt, hogy Thorin kifáradjon. A törp viszont közel sem volt ennyire elegáns harcos, ami ezúttal előnyére vált: egyszerre támadt felülről a kardjával és rúgott egyet a támadója hasába, majd végig sem gondolva Smaug szívébe szúrta a pengét.
A sárkány arcára a halál ráfagyasztotta a meglepettséget, Thorin pedig el se merte hinni, hogy vége. A többi törp vidám kurjongatását alig fogta fel, csak a dermedten álló Bilbóhoz sietett, majd a győzelemmámortól fűtve megpörgette a levegőben, mert nem, ezen a napon nem hibázhatott.
- Velem kell jönnie Ereborba, meg kell ismerkednie a kultúránkkal. Természetesen örömmel biztosítunk szállást számára az uralkodóért tett szolgálataiért - jelentette ki Thorin észbekapva hivatalos hangon, bár sokat rontott az összhatáson, hogy a hobbitot még mindig a karjaiban tartotta.
- Csak vigyétek a kincseteket, és hagyjatok minket békén - mondta Bilbó, majd a másikra sem nézve elhátrált, és elsietett a toronyba.
Thorin értetlenül követte, de a fel nem tett kérdéseire csak zárt ajtót talált válaszul.
Odabenn motoszkálás és fegyverélezés hangjai hallatszottak, a törp pedig csak állt, mint hegyi troll, mikor először lát síkságot. Nem igazán volt biztos benne, hogy túlélné-e, ha most belépne a helyiségbe, de nem érzett sok veszítenivalót.
Habozva a kilincs után nyúlt, majd lassan benyitott a toronyszobába.

2 megjegyzés:

  1. Körbepattogtam ám örömömben, hogy van friss, és még milyen friss! Konkrétan gurultam a röhögéstől, apám. A stílusod odaver, ezt remélem tudod, de ha nem, elmondom negyvenezredjére is. Imádom a mesélő hangnemet, amibe belekeveredik a szereplők lágy, kedélyes hülyének nézése :D Túl élvezetes ahhoz, hogy igaz legyen, gyakorlatilag akkor is rongyosra olvasnálak, ha a cselekmény nem lenne jó, vagy nem lenne. De itt az is fantasztikus, és a karakterek! Semmi OOC, izgis AU környezet, és Thorin xD Ó de mennyit röhögtem ezen a szerencsétlenen! xD Díjnyertes, esküszöm. Fogadd gratulációmat és a feléd dobált rózsaszirmok ezreit. ♥
    de
    tudod ám mit akartál te a végén és és nemszeretlek! ._.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, ritka dolog a friss, de nem csak errefelé. (Khm-khm.)
      Lassan kicsapod az aranyosságmérőt, tetete, hát hogy lehet ennyi kedveset mondani erre a kis nyomoroncságra. <3
      A stílusom még nagyban próbálkozás, de tényleg ez a mesélésszerűség áll hozzám a legközelebb, a szereplők meg nincsenek hülyének nézve, csak tényleg hülyék. :D
      Cselekmény? Nem OOC karakterek? Elbizonytalanodtam, hogy ugyanarra a sztorira emlékszünk. XD De annyira édes vagy, mindjártmegeszlek.
      A végével kapcsolatban meg nem tudom, mire gondolsz. ^^ Ártatlan vagyok, sálálá, a megtesesült ártatlanság. Nem akart ám ott meghalni senki, ugyan.
      Szóval köszönöm ezt a rengeteg szépséget, jó párszor újraolvastam ezt a hozzászólást és nyuuuu. <3

      Törlés