Apró örömök az életben

Tataratam, (megkésett) fandomdebüt. Good Omens, aki nagyon bele akar látni valamit, Crowraphale, avagy mit lehet kezdeni még egy Antikrisztussal.




Amikor Aziraphale felébredt, határozottan hajnali három volt, és amiben még biztosabb volt, csöngött az a francos telefon.
Alapvetően nem lett volna szüksége alvásra, persze, de mióta elmaradt az Armageddon, igyekezett kihasználni minden egyes pillanatot, ami még maradt a földi örömökből. Egyszer Crowley kifejtette neki, miért is jó ötlet kiélvezni idelenn mindent, amit lehetséges, és persze, Aziraphale szóban tiltakozott holmi hét főbűnre hivatkozva, de a fenébe is, tudta, hogy a másiknak igaza volt.
Azóta igen rosszul reagált éjszakai telefonhívásokra, esetleg késői (vagy korai, ahogy nézzük) látogatókra.
- Egen? - szólt bele a telefonba Aziraphale olyan hangon, mint aki puszta szeretetből mindjárt agyonver valakit.
- Már megint kezdődik - hallatszott Crowley zaklatott hangja. - Érted? MÁR MEGINT.
- Anatéma vagy Pepper?
- Mi van? - Crowley határozottan értetlennek tűnt, de a lassú kapcsolást Aziraphale ráfogta a korai órára.
- Hát terhes. Emlékszem, legutóbb is...
- Nemnem, félreértesz. Ki nem találnád, de itt tartom a kezemben A Sátánt, A Királyok Végzetét, A Feneketlen Mélység Angyalát...
- Ne folytasd, értem. Szóval még egy Antikrisztus? - Aziraphale is kezdte átvenni a másik kétségbeesését. Pedig már épp kezdte volna igazán élvezni a földi létet.
- Hát nagyon úgy tűnik.
- De már van egy. A Földön. És nem úgy tűnik, mintha épp Armageddont akarna csinálni.
- Az a gyerek, amit összehoztak, felér eggyel. - Aziraphale-nek sajnos egyet kellett értenie. Eddig azt hitte, rendelkezik a világ minden türelmével, de a kicsi Azi ügyesen bizonyította, hogy hatalmasat tévedett. - De a Lentiek úgy gondolták, valami ütősebbel kellene előállni.
- És mit fogsz csinálni? - kérdezte óvatosan Aziraphale.
- Azt nem tudom. Még nem kaptam utasítást.
Csend állt be a vonal mindkét végén. Aziraphale erősen gondolkodott, hogy előzhetné meg a végtelenített Liszt dallamokat, és maradhatna mondjuk egy kis Beatlesnél.
- Mi lenne, ha odavinném? - szólalt meg hirtelen Crowley.
Vesztenivalójuk, az már nem igazán volt.
- Hozzad. Jobb ötletem nekem sincs.

- Szerintem hasonlít rád - állapította meg bizonytalanul Crowley.
Ott álltak egymás mellett, velük szemben A Hatalmas Bestia Akit Sárkánynak Hívnak II., és a csecsemő épp elmélyülten rágcsálta a Bűnös Biblia egyik sarkát. Vörösesszőke haja volt és hatalmas kék szemei, és Aziraphale szerény véleménye szerint nem úgy tűnt, mint aki egyszer majd elhozza mindannyiuknak a véget.
De hasonlítani azért nem hasonlított.
- Te mennyit ittál?
- Nem, most komolyan. Elvégre ő is angyal.
- Ennyi erővel rád is hasonlíthatna. - Aziraphale kétségbeesetten próbált bármi tényt keresni, amivel alátámaszthatná ezt az állítást, de nem igazán jött össze.
Némán nézték a gyereket, aki már az első lapot gyűrte be.
- Szóval... szülők lettünk? - kockáztatja meg Crowley a kérdést, mire Aziraphale lemondóan megrázza a fejét.
- Már a keresztszülőség is kimondottan fájdalmas volt.
- De ha azt nézzük, az nem az Antikrisztus volt. - A nyitott ablakon át behallatszik a Bentleyből Freddie Mercury üvöltözése, ahogy a Lentiek Crowleyt keresik. Említett Crowley határozottan idegesnek tűnik, és mintha mehetnékje lenne.
Igazából Aziraphale se szívesen tartózkodik egy kibiztosított bomba közelében, de hát ez van.
- De te leszel az anyja - kötötte ki Crowley vigyorogva.
Aztán Crowley lett az anyja.

- Az ember azt hinné, könnyebb keríteni valahonnan egy gyereket. - Aziraphale szemrehányóan meredt a másikra.
- Crowley, nem lophatsz el egy gyereket.
- Londonban rengeteg gyerek van, nem is tűnne fel senkinek... - próbálkozott a démon, persze tudta, hiába.
- Tudod mit? Megoldom én. Te csak intézd a dolgod a főnökeiddel.
Aziraphale kipattant a Bentleyből, majd hamarosan elnyelte a ködös londoni éjszaka. Crowley azon gondolkozott, a másik mikor lett ennyire... hát, olyan, mint ő.
Idegesen betolt egy lemezt a lejátszóba.
CROWLEY, MI A FENÉT CSINÁLTÁL EDDIG?
- Egy kis hasmenés. Elég durva volt, tudod, teljesen beszorultam a mosdóba. De csak múló vírus volt, szóval kész vagyok magam A Tervnek szentelni.
Döbbent dobszóló állt be, Crowley pedig magában rimánkodott, hogy a Lentiek ne kezdjenek el kötözködni, hogyan kaphat el egy démon bárminemű betegséget.
TUDOMÁSUNKRA JUTOTT, HOGY LONDONBAN NYARAL EGY BEFOLYÁSOS AMERIKAI KÉPVISELŐ, AKINEK A FELESÉGE ELŐRELÁTHATÓLAG MA ÉJJEL MEGSZÜL.
- Szóval a helyszín megint Amerika? - Mint mindig, a kérdése most is figyelmen kívül lett hagyva.
AZ INFORMÁCIÓKAT AZONNAL MEGTUDOD. - A procedúra a legutóbbi alkalom óta sem lett kellemesebb. - CSAK... NE RONTSD EL.
- Próbálkozok - vigyorodott el kínjában, mire ismét a Who wants to live forever? kezdett üvölteni maximális hangerővel.
Aziraphale ezt a pillanatot választotta, hogy benyisson, majd egy pufók kisbabával a karjaiban bepattanjon a kocsiba.
- Ez szép volt - nézett rá elismerőn Crowley. - És gyors. Hogy csináltad?
- Csak el kellett mennem a legközelebbi kórházhoz. A legtöbbször találni ott kitett csecsemőket.
- Attól még szép volt.
- Igazából neked is eszedbe juthatott volna bármikor.
Crowley inkább gázt adott.

A csere sokkal egyszerűbben ment, mint bármelyikük is gondolta. Mint Crowley utólag büszkén hangoztatta, a Pokolnak mindenhol vannak összeköttetései.
Csak odaadták a gyereket egy nővérkének, aki szerencsére kevesebbet fecsegett, és kevesebbet is akadékoskodott, mint a legutóbbi. Igazából ha Crowley nem démon lett volna, még őt is megijeszti a nő a vesébe látó pillantásával, a kegyetlen arcvonásaival és a szorosan összepréselt szájával, de így szerencsére csak bedobta a gyereket, és a többi már nem az ő baja volt.
Nem mintha legutóbb nem itt rontotta volna el.
- Szerinted jó dolga lesz ott? - kérdezte Aziraphale, amikor már ismét a kocsiban ültek mindketten.
- Biztos. Ha úgy nézed, legalább világot lát.
- És a másik gyerek?
- Legutóbb is megoldották - gondolkozott el kissé Crowley. - Nemrég olvastam egy cikket róla meg a díjnyertes aranyhalairól.
Aziraphale meglehetősen furcsán nézett rá.
- Mi a gond? Volt egy kis, izé...
- Lelkiismeretfurdalásod? - mosolyodott el Aziraphale.
- Mondhatni. Néha én is hibázok.

A könyvesboltba érve ez az állítás új értelmet nyert.
Szóval a bolt kicsit lángolt. Ha őszinték akarunk lenni, csak a függönyök égtek, de Aziraphale úgy rohant befelé, mintha odabenn akarna épp lecsapni az Armageddon, ami a benti csecsemőt figyelembe véve nem is volt olyan alaptalan félelem.
Mire Crowley ráérősen besétált, a tűz már nem volt sehol, csak az angyal állt ott fintorogva, előtte a könyvekkel játszadozó Antikrisztussal.
- Legalább most már biztosan ő az - jelentette ki Crowley, mire kapott egy dühös oldalpillantást Aziraphale-től.
- Ennek örömére kicserélheted a pelusát.
- De én cseréltem ki a csecsemőt - ellenkezett Crowley. Nem igazán volt hangulata koszos pelenkákkal bajlódni. Igazából sosem volt olyan hangulata.
- Ha rajtad múlik, nem lett volna mit kicserélni.
- Megoldottam volna. Tényleg - állította. - És legutóbb is nekem kellett szoknyát hordani.
Aziraphale kissé magába szállt, mire Crowley győztesen elvigyorodott.
Azóta se cserélt ki egy pelenkát sem.

- Igyunk arra, hogy a kis vakarcs elérte az egy éves kort - emelte koccintásra a poharát Crowley.
A Szent Jakab Park kacsái érdeklődve figyelték a két borozó férfit, és a mellettük lévő babakocsiból integető ifj. Anthonyt, azaz Antikrisztus II-t.
(Valahogy el kellett nevezni azt a gyereket. Igazából Aziraphale ötlete volt.)
- Egész nyugodt év volt, nem? - kérdezte bizakodón.
- Szinte gondtalanul telt - replikázott Crowley.
Időközben a kicsi Anthony elkapott egy kacsát, és épp megpróbálta kacagva megfojtani.
Nem, mégsem ment minden olyan jól, ahogy szerették volna.
- Anthony, ha leteszed, kapsz valami finomat - próbálkozott Crowley. A kacsa, ha látszott volna rajta, valahol most kezdhetett el lilulni.
- Letenni! Még ilyet... - csattant fel Aziraphale, mire a kacsa végre megszabadult, ifj. Anthony pedig érdeklődve nézett rá.
- Még jó, hogy kettőnk közül én vagyok a démon - nézett fel rá megrökönyödve Crowley.
- Ugyan, kérlek. Ha neked kellett volna egyszerre vigyáznod a kicsi énre meg Anatéma ikreire, kedves, te is megedződtél volna.
- Egy normál gyerek ettől már elárasztotta volna az egész parkot. - Mintha Crowley hangja kissé neheztelő lett volna, bár ebben Aziraphale nem teljesen lehetett biztos, az viszont sokat elárult, hogy a férfi óvón karolta át a gyereket.
Hát ezt is meg kellett élniük.
- Lehet, kiment időközben a fejedből, de ez nem csak egy gyerek. Épp a...
- Ne különböztesd meg negatívan szegényt. Különben hogy lesz belőle tisztességes nem-annyira-Antikrisztus, ha még te sem hiszel benne?
Aziraphale elnéző mosollyal meredt rájuk.
- Csak azt akartam mondani, hogy gyanúsan meg fog harapni úgy fél percen belül.
Crowley szitkozódása, amitől bármelyik cenzor azonnali szívinfarktusban elhalálozott volna, megrengették az egész parkot, és valahol, nem messze Londontól, egy épület tompa puffanással megadta magát a gravitációnak és a démon haragjának.
A gyerek bezzeg csak nevetett.

Aztán Anthony szép lassan felcseperedett, amiért mind Crowley, mind Aziraphale bőszen áldották az eget (vagy a Poklot, kinek mi).
Persze gyanús is lett volna, ha minden túl jól megy.
- Anthony, hol a További Szép éf Pontof Próféciák? - kiáltott fel valahol kétségbeesetten Aziraphale.
- Ha már ott vagy, keresd meg apád hárfáját is. Meg a fejét, hátha nem hagyna el mindent. - Ez pedig Crowley volt, épp az átellenes irányból.
Anthony csak megforgatta a szemét, és lapozott még egyet.
Mint kiderült, viselkedésében inkább Crowleyra hasonlított, Aziraphale legnagyobb bánatára, de az, hogy a fiú el volt ragadtatva a könyvekért, mindenért kárpótolta.
Kivéve persze ilyenkor.
- Nem vagy humoros. - Aziraphale hangja határozottan közeledett. - Anatéma csak egy napra adta kölcsön, tudod, mennyire vigyáznak rá.
- Akkor legalább nem kell megint odaszáradt kakaót kapargatnom a bögréidből.
- Visszaadom, ha kapok egy kutyát - szólt közbe Anthony, aztán mintha mi sem történt volna, olvasott tovább. Imádott magáról olvasni, szóval mindig ez ment.
- Mi bajod az aranyhallal? - lépett be Aziraphale egy tálcát egyensúlyozva, rajta az ötórai tea minden kellékével.
- A víz tetején lebeg, szerintem megdöglött. És Agnes azt írja, tizenegy éves koromban kapok egy kutyát.
Crowley aggodalmas arccal lesett be az ajtón.
- Adná az ég, hogy ne így legye. - Döbbent arccal pillantott Aziraphale-re. - Megfertőztél, te szégyentelen.
Az említett, úgy tűnik, annyira nem bánta a dolgot.
- De én kutyát szeretnék - terelte vissza Anthony a beszélgetést az eredeti témához, elvégre ő nem az a típus volt, aki olyan könnyen feladja.
- Az a te problémád. Freddie-t sem gondoztad rendesen.
- Egy kisebb kutyát szeretnék, tudjátok. Hosszú, fehér bundája lesz, egy fekete folttal a szeme körül, olyasmi, mint abban a mesében múltkor.
Crowley arca kissé elkínzottá vált. Azt a mesét nagyon-nagyon megszenvedte, de hát ez van.
Kaparászás hallatszott az ablakon, majd benézett egy apró, a leírásnak tökéletesen megfelelő eb. Aziraphale és Crowley arca mostanra már határozottan halálfélelmet tükrözött, de Anthony nem igazán értette, miért.
A fiú beemelte a kutyát, majd bepróbálkozott egy kiskutyatekintettel. Tudta, hogy a végén Crowley úgyis enged.
- És ha megtarthatnád - sóhajtott fel gondterhelten a démon -, mi lenne a neve?
Anthony jól megvizsgálta a kutyát, aztán Aziraphale-re nézett.
- Azt hiszem, Angyal.
Angyal, úgy tűnt, mindjárt sírva fakad.

- Adam épp... - kezdte Pepper, amikor ajtót nyitva meglátta a díszes kompániát a küszöbükön, de Aziraphale közbevágott.
- Igazából nem hozzá jöttünk.
- A gyereknek szocializálódnia kellene - tette hozzá Crowley, miközben eloldalazott a meglepett nő mellett, maga előtt tolva Anthonyt. Angyal bánatosan szűkölt, ahogy a démon fél lábbal kitolta az ajtón.
A lépcsőn ekkor egy szöszke, tizenegy körüli lány szaladt le, majd maximális sebességgel Aziraphale-nek csapódott, és azzal a lendülettel ki is zuhantak az ajtón.
Pepper csak mosolyogva figyelte őket.
A terhessége alatt Adam köszönte szépen, nem bírta sokáig, így rövid úton lepasszolta a feleségét a pórul járt angyalnak. Azután a kilenc hónap után Pepper úgy gondolta, Aziraphale megérdemli, hogy legalább róla nevezzék el a gyereket, Adam meg nem igazán mert vitatkozni.
Aztán a kicsi lány lett, de ez Peppert nem igazán hatotta meg.
- Üdvözletem, hölgyem - lépett oda Anthony a lányhoz, majd meghajolva kezet csókolt. Aztán csak bámulta. Nagyon-nagyon sokáig, néma csendben.
- Mit tanítottatok ti...? - kezdte Pepper, de ma valahogy nem hagyták szóhoz jutni.
- Mondtam. Szocializálódnia kellene - jelentette ki Crowley, miközben Aziraphale (a felnőtt) kissé bűntudatos képet vágott.
- Hölgyem - rángatta meg kissé Anthony Pepper ruhaujját. - Megharagudna, ha feleségül venném a lányát?
Crowley és Aziraphale meghatottan összemosolyogtak. "Az én nevelésem", tátogta az angyal, amíg Pepper azon gondolkozott, hogyan is lehetne szépen megmondani, hogy egy icipicit ő igenis bánná.
- Ne vedd magadra, de azt hiszem, egy Antikrisztus bőven elég egy családba.
- Ne légy előítéletes, kedves - vetette közbe az angyal, és Pepper rögtön három neheztelő szempárral találta szembe magát.
A nő az esélyeit latolgatva lenézett a kérlelő tekintetű Anthony-ra.
- Mondd csak, mennyire szeretnél, nem is tudom, Armageddont csinálni?
- Nem életcélom - vonta meg a vállát a fiú. - Ha már feleségem lesz, legalább hagy töltsek el vele némi időt, mielőtt mind felfordulunk.
Pepper érezte, hogy lassan ellágyul.

Végül Anthony és a fiatal Aziraphale tényleg összeházasodtak, még ha se Adam, se Pepper nem volt kezdetben elragadtatva a vejüktől. Vettek egy aranyos házat Tadfieldben, benne hatalmas kerttel, és kutyatenyésztéssel kezdtek foglalkozni. Heti kétszer összeült náluk az egész család, kiegészülve Anatémával, Newttal és a gyerekeikkel, ahol az idősebbek arról a bizonyos szombatról nosztalgiázhattak, de leginkább csak csendben szürcsölték a teáikat, miközben felnőtt csemetéiket figyelték.
Crowley és Aziraphale mérhetetlenül büszkék voltak.
A főnökeik már kevésbé.