Szarvaskalamajka

Nem tudom, ki hallgatott szeptember elsején reggel rádiót (tudom, nem most volt már), körülbelül ez volt a lényege. Naná, hogy aki látott már skandinávos Hetalia részt, nem hiszi el, hogy mindezt csak a rothadt alma okozta.

És végre kihúzhatok egy tételt az oldalsó listából.

- Látjátok, barátaim, hová jutottunk? – intett Finnország szélesen gesztikulálva, aminek hála a kezében szorongatott üveg tartalma majdnem a padlón kötött ki, a szarvasok pedig érdeklődve néztek fel a tálkájukból. – Itt vagyunk augusztus végén, és eszükbe jutunk egyáltalán az embereknek, vagy bármelyik országnak? Dehogy! Bezzeg majd december elején, „Mondd, Tino, mit kapok?”, és még Anglia sütijeit is meg kell ennem, pedig azokkal háborút lehetne nyerni, meg ott van Franciaország bora és ááá…

Látszólag időközben mind a szarvasok, mind Finnország elvesztették a beszélgetés fonalát, ami nem is csoda, ha a körülöttük heverő üvegek számát nézzük. Ha valaki nem ismerné Tino részegedési fokozatait, még meg is lepődne, hogy tud ennyi alkohol után is összefüggően, értelmes mondatokban beszélni, a többi skandináv, no meg a szarvasok viszont már tudták, hogy ilyenkor egyelőre csak még jobban kezd hadarni, és néha óriási butaságokat mond vagy csinál. Mint például vodkát ad néhány amúgy sem teljesen beszámítható állatnak.

- Rudi, te ugye megértesz? – borult az egyik részeg-rémült szarvas hátára, mire az megbicsaklott, majd mindketten a padlón kötöttek ki. – Gyere, igyál még! Te is utálod ezt az egészet, ugye? Én már annyira fáradt va… - Tino a mondat közepén elaludt, a vodkásüveg kicsúszott elernyedt ujjai közül, beleborulva egyenesen a szarvasok táljába.

Pár perc múlva a részeg bagázs még mozdulni képes része már ki is lökte a bejárati ajtót, majd kinn is volt az udvaron.

Svédország, bár be nem vallotta volna senkinek, indulása előtt jócskán aggódott Finnországért. Nem mintha tudott volna mit tenni, ha szólította a kötelesség, és ismét neki kellett összerakosgatnia Dánia taccsra vágott lelkivilágát, amiért Norvégia már megint kidobta. Egy idő után már inkább azzal nyugtatta magát, hogy egy több, mint ezer éves országnak csak nem eshet baja, esetleg még túl nagy hülyeséget sem csinálhat, de amint hazaérve meglátott egy rendőrautót parkolni a házuk előtt, minden reménye szertefoszlott. Nem mellesleg egy szarvas épp megpróbált felmászni az almafára, de az már fel sem tűnt neki.

Persze a rendőr először nem akarta beengedni, de különösebben nem hatotta meg, ő mindig is kivárásra játszott, aztán úgy öt perc múlva, amikor szerencsétlen fickó már teljesen paranoiás lett attól, hogy Berwald még mindig pislogás nélkül bámulja, inkább beeresztette. Svédország még elhaladtában épp hallotta, hogy a másik valami őrült pszichopatáról motyog, de nem foglalkozott vele, inkább a bejárati ajtó felé sietett.

Az előszobába lépve rögtön megcsapta az orrát a tömény szeszszag, és még akkor is biztos lett volna benne, hogy Tino jelentős vésztartalékot halmozott fel az idők során, ha nem hevertek volna mindenfelé vodkásüvegek. Berwald már évek óta ígérgette, hogy egyszer még egy isteneset behúz Oroszországnak, amiért rászoktatta a másikat a vodkára, de mindig be kellett látnia, hogy azért a saját családja táján se épp szentek éltek.

Nem sokkal kellett bentebb mennie, hogy rátaláljon Finnországra, a fiú összegömbölyödve aludt a nappali közepén, egyik kezében egy plüss szarvast, másikban egy félig üres üveget szorongatva, és Svédország talán el is lágyult volna kissé, ha nem ilyen helyzetben lettek volna, na meg ha képes lett volna rendes érzelmek kimutatására a tömény apátián kívül. Így azonban csak mozdulatlanul meredt a másikra, mert felébreszteni azért nem volt szíve, amíg Tino, mintha megérezte volna, hogy valaki figyeli, fel nem ébredt, és hatalmasat nem üvöltött meglátva a fölé tornyosuló alakot. Bár Berwald ezt csak hatalmas jóindulattal nevezhette üvöltésnek, a fiú hangja olyan vékony volt, mint Dániáé, amikor véletlen a lábára ejtett egy fegyvereket tartalmazó ládát még valamikor a középkor elején, persze nem mintha csodálkozott volna rajta. Nem hiába hívta az ő kicsi feleségének.

-  Ó, Sveri, csak te vagy az… Miért nem szóltál, hogy hazaértél? – tért végre magához Finnország egy kisebbfajta sokkból, csak hogy Svédország egy újabbat okozhasson.

-  Kinn áll a rendőrség a ház előtt. – Tino arca kissé megnyúlt, majd zavartan elkezdett nevetgélni, de Berwald még nem fejezte be. – És egy szarvas fennragadt az almafán.

-  Tudod, az úgy volt… - kezdte Finnország, majd követhetetlen ideig beszélt a nyári depresszióról, az alkoholos italok egészségre gyakorolt pozitív hatásáról és a szarvasok fáramászási képességeinek javításáról, amíg Svédország félbe nem szakította.

-  Nem zavarásképp, de a kedvenceid épp most kezdték el lebontani a falat.

Ezek után Finnország is jobbnak látta, ha inkább a kinti rendőr segítségére sietnek, és megpróbálják megfékezni az elszabadult jószágokat.

-  Várjanak csak, nem itt volt legutóbb is a részeg szarvasos eset? – tette fel a rendőr a kérdést, amikor az összes szarvas el lett zavarva, majd Tino hathatós közreműködésének hála vissza is jutott az istállóba.

-  Tudja, ezek az almák… Sosincs elég ideje az embernek, hogy mindet összeszedje, az állatok meg megeszik megerjedve is – nevetgélt zavartan Finnország.

-  Jobban kellene vigyázniuk, a végén még maguknak is bajuk esik – köszönt el a férfi, majd Finnország erőltetett integetésétől és köszönetnyilvánításaitól kísérve végre elment. Ország valószínűleg még sosem volt annyira megkönnyebbülve, mint ő most, és már épp felrémlett lelki szemei előtt a kép, hogy megy, és végre kipiheni azt a fránya másnaposságot, amikor Svédország megszólalt.

-  Mi is van azzal az ígérettel? – utalt a korábbi beszélgetésükre, amikor Tino kijelentette, hogy szarvasoknak piát soha többé, miután sikerült leszedniük Rudolfot a szomszéd ház tetejéről, mert épp Mikulásnak képzelte magát.

-  Ez abszolút és teljesen véletlen volt, és amúgy is, nem voltam beszámítható.

-  Annyi ital után az állatkáid se.

-  Haragszol? – nézett rá elkeseredetten Finnország, mire Berwald megadóan elmosolyodott (becsületére legyen mondva, komolyan megpróbálta), majd félszegen magához ölelte a másikat.

-  Ugyan, soha – mormogta alig hallhatóan, mire bezsebelhetett egy vidám alig-csókot Tinótól. A finn már rég kitapasztalta, hogyan érheti el, hogy tényleg ne haragudjon, de egy biztos volt: jövő hónaptól Finnország szarvasostól, szomszédostól, és talán még Dániástól is ha akar, ha nem, kénytelen lesz áttérni az antialkoholizmusra.