Once for all

Avengers, Thorki, high school AU. Sosem mondtam, hogy ez vidám lesz, oké? Sem azt, hogy tudok érzelmekről írni, mert abszolút nem. A szokásos zene természetesen most sem maradhat el. (Jah, amúgy még élek, sziasztok.)

THOR ODINSON

tulajdona

aki hozzányúl szanaszéjjel töröm kezét-lábát (neked is Loki)

Loki féloldalas mosollyal sandított a mellette ülő füzetére. Az a szerencsétlen Thor úgy szorította magához azt a papírköteget, mintha az élete függne tőle, pedig csak pár középjól sikerült rajz volt benne, meg néhány szó az órai jegyzetből, amiket a másik néha-néha elkapott. Már két éve ültek így, egymás mellett, de Loki igen gyorsan, úgy tíz perc után megállapította, hogy a másiknak nem épp értelmiségi hivatást szánt az ég.
- Milyen kedves, hogy gondolsz rám - jelentette ki suttogva a fekete hajú, majd élvezettel figyelte a másik összerázkódását és a rémült pillantást, amit gondatlan válaszként adott.
- Úgy tűnik, kénytelen vagyok - jelentette ki morogva Thor, az inge szakadással és gombesővel fenyegetve megfeszült, ahogy hirtelen kifordult a padtársa felé, mire Loki rosszallóan megrázta a fejét. Thor olyan volt, mint egy nagyra nőtt kétajtós szekrény, és úgy is viselkedett, hiányzott belőle minden elegancia és óvatosság, ami akár egy kicsit is megnyerőbbé tehette volna az egyébként igen egyszerű személyiségét.
- Nem tudom, mi a problémád - jelentette ki Loki ártatlanul. - Nem hiszem el, hogy még mindig amiatt az icipici bajusz miatt haragszol...
- Az egy pályázati anyag volt - morogta az orra alatt Thor. - Jane még most is neheztel, amiért egy olyan előnytelen kép került be róla a suliújságba.
- Tiéd lett az első hely, nem? - nyújtózott jólesően Loki, mintha nem is tanórán lennének, pusztán csak a szobájában ébredezne. - A barátnőd meg nem érzi át az igazi művészetet.
Thor már válaszra nyitotta a száját, amikor nem épp éteri suhanással egy kréta csapódott be a fejük mellett, jelezve, hogy a tanár csendet kér hátul is.
Thor mogorván süllyedt vissza a némaságba, kinyitotta a füzetét, majd elgondolkozva firkálni kezdett. Loki néhány másodpercig figyelte, majd gyorsan, mielőtt a másik reagálhatott volna, egy kapkodó sort firkantott Jane kibontakozó portréja mellé.
Ha ezt a kis tréfát sem értette, nem gondolod, hogy talán nem szeret?
Thor komolyan ránézett, manipulálás vagy csapda bármely jelét leste az arcán, majd lassan megrázta a fejét.
Lokinak elég volt az az apró kétség is, amit a másik szemében fedezett fel.

Általában a szünetek voltak a legrosszabbak.
Órán még elvonta a figyelmét Thor szerencsétlenkedése és azok a bosszankodó arckifejezései, amiket az osztály nőtagjainak nagy része még aranyosnak is mondott volna, de Loki nem volt hajlandó kiejteni a száján ehhez hasonló szót. Néha szerette nézni azt is, amikor a másik rajzolt és elmélyült kifejezéssel kidugta a nyelvét, ha véletlen nem sikerült elkapni azt a vonalat vagy árnyalatot, amit akart. Legtöbbször Jane-t vagy őt rajzolta le, Loki legnagyobb megelégedésére.
A tananyaggal valahogy sosem törődött egyikük sem. Lokinak épp elég volt, hogy mindenki tudta róla, hogy okos, nem látta értelmét olyasmikkel foglalkozni, amit már nem lesz ideje felhasználni az életben.
A szünet viszont maga volt a kínszenvedés. Olyankor Thort körülvette a sleppje, Rogers, Stark, Barton, Barnes meg a többiek, és a fajankó unokatestvéréből, a fogadott testvéréből Thor Odinson lett, a focicsapat elismert kapitánya, akit mindenki szeretett és irigyelt a barátnőjéért.
Loki ilyenkor csak nézte azt a bárgyú vigyort az arcán, és az járt a fejében, milyen könnyű is lenne mindezt tönkretenni.


A kórházi folyosó bűze könnyedén körüllengi rögtön, ahogy belép a kétszárnyú ajtón, és akaratlanul is megremeg az arca a rideg falak és a kényelmetlen, merev váró látványára.
Újabb kivizsgálás. Aztán újabb várakozás, a századik, az ezredik, már ő maga sem emlékszik rá.
Lassan leereszkedik az egyik műanyag székbe, majd ráérősen firkálni kezd az előtte lévő asztallap aljára. Talán ha ezeket a mintákat összeszámolná, megtudhatná, hanyadszorra van itt.
Eléggé, nagyon és hihetetlenül elege van ebből az egészből.


- Miért nem jössz oda soha hozzánk? Thor örülne neki - ült le mellé Jane merev bájmosollyal, mire Loki gyanakodva oldalra sandított. Soha még egy szót sem beszéltek a lánnyal, Jane úgy kerülte őt, mint a pestist, amit valahol meg is tudott érteni.
- Maximum csak Thor örülne neki. De mivel a kedvességnek álcázott szorongásodból úgy érzem, akarsz tőlem valamit, térjünk inkább a tárgyra. Rontod a hírnevem.
Jane dühében összeszorította a száját, de nem volt hajlandó levetni magáról a vidámság és kedvesség leplét, így úgy nézett ki, mint akinek sürgősen mosdóba kellene mennie. Néha Loki elgondolkozott, mi történne, ha Thor egy ilyen pillanatában látná a lányt - de valószínűleg semmi, sajnos. Az a mamlasz olyan mélyen járt a rózsaszín ködben, hogy bármit elnézett volna a szívszerelmének.
- Tanácsot szeretnék kérni - vakkantotta kelletlenül Jane, mire Loki szeme kissé felcsillant, épp annyira, hogy még senki sem venné észre.
- Drága lesz az neked. Nem hiszem, hogy jobban járnál, ha ezentúl kétszeresen lennél a lekötelezettem, nem vagyunk mi annyira jóban.
Jane arca elkezdett kissé vörössé válni, és Lokit felettébb szórakoztatta, milyen könnyű megtalálnia a másik sebezhető pontjait.
- Thorral kapcsolatban lenne egy kis problémám, és mégiscsak te vagy az, aki legjobban ismeri mindannyiunk közül.
- Ez nem túl meglepő, de várj, azt hiszem, tudom folytatni. Rájöttél, hogy Stark nyelve sokkal jobban illik a torkodba, amit voltatok szívesek legutóbb nagyon tisztán prezentálni a testnevelésszertárban, és most megpróbálod úgy lerázni bátyám, hogy a kis kalandod után lehetőleg a szokásos mamlasz módján visszafogadjon. Beletrafáltam?
Jane kérdőn felhúzta a szemöldökét, de az arckifejezése összhatásával még sikerült felülmúlnia Thort is értetlenség terén. Loki határozottan elégedett volt magával. A kis történetének nagy része leginkább spekuláció és esélyesnek tűnő következtetés volt, de szerencséjére Jane egyszerű lélek, aki képtelen számára bármi meglepetést okozni, mint olyan apróságokat, hogy elrejtse, mit gondol.
- Tévedsz. Mindössze ötletet akartam kérni, mit adjak neki az első évfordulónkra. Nem akarok túlzásba esni.
- Hát persze - vigyorodott el Loki. - De lásd jóságom...
- Jóságod? - vetette közbe Jane kétkedően.
- Most segítsek vagy sem?
Jane egy pillanatig hitetlenkedve nézett rá, majd nevetve megrázta a fejét.
- Mégsem vagy te olyan rossz ember, mint amilyennek tűnsz.
- Tévedés - suttogta Loki, majd megveregette a lány vállát, és gyorsan elsietett mellette. - Én csak olyankor segítek, ha hasznot látok a helyzetből.
Loki csak azután vigyorodott el elégedetten, amikor a lány már visszatért a barátaihoz. Végre elérkezett az ő ideje.

- Meglepetés? Nincs is semmilyen ünnep. - Thor értetlenkedve lépkedett Loki mellett a homályos folyosón, a pislákoló lámpák fényében a homlokán mély árkok szántottak keresztül, ahogy nem tudta hová tenni a helyzetet.
- Ez igaz.
- Még szülinapunk sincs, se neked, se nekem. Évfordulóra sem emlékszek.
- Nehéz is lenne olyasmire emlékezni, ami nincs, és nem is volt soha. Pusztán azt a mély testvéri szeretetet szeretném kifejezni, ami köztünk van - vigyorodott el Loki, majd hirtelen megtorpant, és színpadiasan hallgatózni kezdett.
Az alagsorban lévő szertár kopott ajtaja alig néhány lépésre volt tőlük, amikor meghallották a hangokat. Thor gyanakodva tekintett Lokira, előre lépett egyet, majd bizonytalanul vissza, mintha csak zsinóron rángatott bábuként próbálna ellenkezni a teremtője akaratával, hinni képtelen anyagként lebegve az igazság határán, de örökké a sötétségben maradva.
Loki meglepetést mímelve intett a bejárat felé, mintha csak arra kérné a másikat, bizonyosodjon meg róla, nincs-e valami baj, aztán menjenek tovább. Thor már jobban ismerte annál, hogy bedőljön ennek az elnagyolt tragikomédiának, de mindketten tudták, a lelkiismerete úgysem hagyná nyugodni, amíg a végére nem járt. Mert mi van ha...?
Thor lassított felvételként hajolt oda az ajtórésen kiszivárgó centiméternyi fénycsík elé, egy pillanatig lehunyva tartva a szemét, majd hunyorítva visszasandítva Lokira, aztán élesen beszívta a levegőt, és kissé kintebb nyitotta az ajtót.
Először csak Tony hátát látta, és egy pillanatra megnyugodott, hogy csak valamelyik újabb egynapos, maximum egyhetes kalandjával múlatja az idejét, de nem húzódott el, tudta, hogy Loki ennyi miatt nem rendezte volna ezt a kis színjátékot. Aztán a másik fiú egy másodpercre elhúzódott és meglátta Jane arcát, aki még így is csukott szemű, kipirult angyalnak tűnt számára. Bukott angyal, de még így is éteri lény.
Thor rezignáltan mosolyogva elhúzódott a réstől, majd óvatosan bentebb hajtotta az ajtót, ráérősen szöszmöszölt, csak ne kelljen észrevennie a magabiztosan mosolygó Lokit. Hát persze, ő megmondta már az elején is, hogy ez nem fog működi, még jól emlékszik arra a vitára, ami után még ő, Thor is heves ajtócsapkodással távozott a szobából, de most nem volt kedve semmi hasonlóhoz.
Loki azonban csak csendesen a nyomába szegődött, és legalább kerek egy percig képes is volt nyugodtan haladni mellette.
- És most mit fogsz csinálni?
- Hát legelőször is jól fejbevágni téged, amint hazaérünk, mert sosem vagy képes meghagyni a boldog tudatlanságban. - Loki vigyorogva megrántotta a vállát, a hasonló fenyegetések már könnyed délutáni rutinná váltak kettejük között. - Aztán meg azt hiszem, semmit.
- Tragédia vagy, én mondom. Felvilágosítást nem akarsz neki tartani, mint egy jó szülő? "Mindig védekezzetek, kincsem, mert örülnék, ha majd én ejthetnélek teherbe, nem valamelyik egyhetes kalandod."
- Te meg javíthatatlan, ha már itt tartunk - mosolygott rá halványan Thor. Mindig is úgy tartotta, hogy semmi sem tesz jobbat a lelkének egy kiadós vitánál Lokival.
- Mondja a vajszívű behemót.
- Nem fogom kidobni, ne álmodozz.
- És mi van, ha csak azért nem hagy ott, mert nem talál rá okot? Ha van egy papagályod, ami más madarak társaságára vágyik, de te lenyeled a kalitkája kulcsát, mit tud tenni ezek után?
- Szép hasonlat. - Thor vigyora szép lassan kiszélesedett, ahogy Loki szimpadiasan meghajolt, még egy csókot is dobott nemlétező közönségének. - De attól még nem értem, hová akarsz kilyukadni.
- Mi lenne, ha adnál neki egy esélyt, hogy ő hagyjon el téged? Ha tényleg szeret, mamlasz módjára elnézi az egészet, mint te.
- Hát te hülye vagy. - Thor egy pillanatra elgondolkozott. - De én is, mert azt hiszem, elültetted a fejemben a gondolatot.
Loki elégedetten elmosolyodott, és Thor hiába tudta, hogy amit tenni készül, az egy nagyon-nagyon rossz ötlet, nem hitte el, hogy bármi baj történhetne.
Mindig sejtette, hogy egyszer az lesz a veszte, hogy túlontúl optimista.

- Azt hiszem, meglátott titeket - jelentette ki Loki ártatlanul, mire Jane gyanakodva felkapta a fejét. Az iskola hátsó udvarán ültek, rajtuk kívül már csak pár elhagyott csokispapír és egyéb szemét várakozott még ott, mégis, így, kettesben Jane-el Loki még magányosabbnak érezte magát, mintha egyedül ücsörögne itt.
- Azt hiszed, vagy pedig véletlenül valakivel arra mászkált, és mondjuk kapcsolatban állsz azzal a személlyel? - Jane lassan összecsukta az ölében heverő könyvet, és már meg sem próbált úgy tenni, mintha nyugodtan olvasgatna.
- Cseles. A második.
Jane felkapta a könyvét, majd Loki felé csapott vele.
- Hogy lehetsz ilyen kegyetlen? Miért olyan jó érzés, ha tönkreteheted mások életét, mondd már meg? - Minden szót egy-egy újabb csapás követett, de egyik sem érhetett célt, Loki vagy hárította, vagy kitért előlük, majd megunva a másik kitörését elkapta a lány csuklóját.
- Nem kértem, hogy megérts. Sem azt, hogy idegyere, és megpróbálj úgy tenni, mintha veszettül jó barátok lennénk. - Jane kerekre nyílt szemekkel figyelte, hogy veszít el Loki arca lassan minden addig ráerőltetett érzelmet. - Ne is mondd, Thor kért meg rá. Nem kell nekem bemutatnod az unokatestvérem, ismerem, milyen naiv, egyszerű lélek.
Jane dühösen hátrébblépett, majd egy pillanatra úgy tűnt, újra Loki felé lendül, de csak felkapta a holmiját, hogy otthagyja a másikat.
- Képes lennél az egyetlen embert bántani, aki sosem ártott senkinek, és még benned is képes meglátni a jót? Nem érdekel, ha engem utálsz, tűntess el mellőle, ha akarsz, de őt ne bántsd. Nem érdemli meg.
Loki elgondolkozva figyelte, ahogy Jane sietősen a kapu felé indult, mintha csak ízlelgetné a választ, hogy aztán nevetve utánakiálthassa a választ.
- Azért ki ne hagyd a műsort holnap délben!

- Esetleg megtudhatnám én is, mire készülsz? - kérdezte bizonytalanul Thor, miközben Loki mellett sétált a folyosón. Zavarta, hogy az emberek utánukfordulnak és megbámulják a kettősüket, mintha nem lennének rokonok, nem lennének mostohatestvérek. A legtöbb embernek persze úgy tűnik, mintha gyűlölnék egymást, vagy legalábbis Loki őt.
- Nem.
- Ezt ki tudnád fejteni egy kicsit bővebben?
- Nem, és jobb lenne, ha befognád. - Lassan kiértek az udvarra, elhagyva végre a pásztázó tekintetek fénykörét, amitől Thor végre kissé fellélegezhetett, de okosabb semmivel sem lett. Loki mellett lassan kezdte már megszokni ezt az érzést.
- De akkor is...
Loki fáradtan megforgatta a szemeit, majd leült az egyetlen padra a közelben.
- Nos, a dolog igen egyszerű, még a hozzád hasonló szerényebb felfogású emberek is könnyen megérthetik.
- Köszönöm, igazi megkönnyebbülés - fintorodott el Thor, amíg Loki mosolyogva körülnézett.
- Az egész egy nagy adag valószínűségből és még egy apró kis részletből tárplálkozna, és hallgatás beleegyezés alapon most úgy vettem, hogy nem ellenkezel.
- Apró kis ré-?
Loki lehunyta a szemét és közelebb hajolt, majd az egyik kezét a vállára tette, a másikkal pedig Thor egyik tincsével kezdett játszani. Várt egy pillanatot, hogy a fiú még utolsó esélyként elhúzódhasson, majd egy pillanatra az ajkaira szorította az ajkait. Thor egy pillanatra fel sem fogta, hogy az unokatestvérével csókolózik, amíg meg nem csapta Loki fenyő- és füstillata, amit bárhol felismert volna. Azt hitte, hogy furcsa lesz, esetleg undorodni fog a helyzettől, de a csók semmiben sem különbözött attól, amit néha Jane-el váltott siettében.
Mindez három másodperc volt. Thor számára olyan volt, mintha ebbe az egy pillanatba sűrítették volna az örökkévalóságot, aztán kiragadták volna belőle egy egyszerű torokköszörüléssel.
Jane szomorúan mosolyogva nézett le kettejükre, majd mintha mi sem történt volna, egyszerűen továbbsétált.
- Úgy látom, bejött a valószínűség rész - jegyezte meg nyugodtan Loki. - A helyedben én utánamennék.
Thor még egy pillanatra visszanézett a másik nyugodt arcára, majd a barátnője után sietett.

Loki az ajtófélfának támaszkodva hallgatta a felszűrődő veszekedésfoszlányokat, amikor kitárult az addig résnyire nyitva lévő ablak, és bemászott rajta egy fáradt, de felettébb nyugodtnak látszó Thor.
- Jutottatok valamire? - Loki még akkor sem nézett fel, amikor Thor lehuppant nem messze tőle, elfoglalva a bejárat másik felét.
- Borult a bili, aztán nagy szennyesteregetés és puff... - Thor robbanást imitáló mozdulatokat tett a kezével. - Vége.
- Sajnálom.
- Ó, dehogy.
- Megfogtál - mosolyodott el kissé Loki, majd összerezzent a lentről jövő csörrenésre. Thor az ilyen apró gesztusokért örült, hogy a fiú szüleinek halála óta egy szobán osztoztak, ezek tették biztossá abban, hogy a másik él, és néha talán fél is, de ami a legfőbb, érez.
- Tudod, rajtad vesztünk össze. Azt mondta, kezdjünk mindent tiszta lappal, és felejtsünk el téged. Csak azt hiszem, én nem tudnálak cserbenhagyni - nézett fel a másikra, aki rezzenéstelenül bámulta  a plafont.
- Köszönöm - suttogta, és Thor tudta, hogy most az egyszer tényleg őszintén, minden hátsó szándék nélkül beszél. Loki nem mondta, hogy ő sem hagyná cserben, sem azt, hogy bármire is értékeli azt a kérészlélegzetnyi kapcsolatot, ami köztük van, de Thor képes volt mindezt beleérteni ebbe az egyetlen szóba is.
- Ezért vannak a nagyobb tesók, nem? - ölelte magához fél karral Lokit, mire a fiú arcán megint feltűnt az a kissé szerencsétlen, tanácstalan mosoly, amikor képtelen volt bármit is kezdeni az érzelmekkel.
Thor valahol ott rontotta el, hogy a tekintete eltévedt Loki szája felé. Ha nem így történik, nem jut eszébe az a csók és ez az elrontott nap, és talán nem is születnek olyan furcsa gondolatok a fejében, hogy ahhoz képest, hogy Loki mindig összerorítja kissé a száját, milyen puhák az ajkai, vagy hogy újra közelről akarja érezni a másik illatát.
De mivel sosem volt a hosszú vacillálások híve, egyszerűen csak sutba dobta a kétségeit, és megcsókolta a másikat.
- Nem is tudtam, hogy ez is beletartozik a testvéri feladatkörbe - húzódott arrébb Loki mosolyogva.
- Pedig dehogynem.
- Hát, úgy látszik, sok okulnivalóm van még.
És Thor úgy érezte, ez a győzelem, nem az, amikor megszerzi a győztes pontot: Loki felé hajol, Loki nem nevette ki és nem küldte el, és együtt zuhannak bele ebbe az egész, megmagyarázhatatlan helyzetbe.
Aztán odalenn csapódott az ajtó és minden elcsendesült, a bűntudat pedig szép lassan szétrepesztette a pillanat fölé terjesztett függönyt.
- Szerinted visszajön? - kérdezte Thor óvatosan, mire Loki zavartan megrázta a fejét.
Mindketten tudták, hogy ha Odin végleg elmegy, a családjuk széthullik.


- Sajnálom, de csak alig néhány hónapja van hátra. - A pillanat önmagába dermed, ahogy az orvos sajnálkozva ránéz, és ő legszívesebben elrohanna, hogy ne kelljen még egy ember tekintetében a szánalmat látnia.
- Köszönöm. Azt hiszem, ez esetben utoljára találkoztunk. - Feláll és kisétál, egyszerű, mint az abc, csak lépések-lépések-lépések egymás után, és végre maga mögött hagyhatja ezt a nyomasztó helyet.
Mert őszintén, mikor volt neki bármi esélye is?


A csók óta minden teljesen más.
Lokit elégedettséggel, talán még valamiféle furcsa büszkeséggel is tölti el, hogy Thor már nem mozdul el mellőle. A barátai mindössze sajnálkozva felépillantanak néha és Jane aggódva figyeli minden lépésüket, de nem mernek odamenni Thorhoz, elriasztja őket Loki magabiztos gúnymosolya, szinte rájukkacag: hát csak ennyi volt elvenni tőlük?!
Amikor Loki Thort nézi, egyfolytában csak azon agyal, hogy az arca egyre beesettebbé válik, ahogy fokozatosan veszti el a reményt, amint lassan összeomolni látja az életét, mert kirúgták a csapatból és Frigga egyre betegebbnek tűnik és Odin már több, mint egy hóapja nem jelentkezett, és Loki ilyenkor azt szeretné, hogy varázsereje legyen és minden problémát egy intéssel megoldhasson, de kénytelen belátni, hogy mindez már rég túlnőtt rajtuk.
Thor pedig csak ül ennek a káosznak a közepén, és rajzol.
Loki néha meglepődik azon a rengeteg skiccen, tónusrajzon és gyors vázlaton, ami róla született, és szép lassan átvette Jane portréinak helyét. Ilyenkor néha lelkiismeretfurdalása van, amiért talán mindent elrontott, de néha elég csak Thor mosolya vagy a meglepett arckifejezése, amikor megtámasztja az állát a vállán és kíváncsian beleles a füzetébe, vagy egyszerűen csak a tudat, hogy ő is lehet fontos valakinek. Néha ez az egész megriasztja, mert sosem érezte még magát ennyire bizonytalannak.
Fogalma sem volt, mikor vagy hogyan válhatott fontossá számára Thor.


Vörös csepp hullik a padlóra, ahogy Loki nevetve átteszi a másik kezébe a pengét, és az élete néhány élénk tócsává és pár kedves, vagy épp kellemetlen emlékké redukálódik.
Thor benyit és megtorpan, pedig Loki a lelke mélyén remélte, hogy a másiknak nem kell végignéznie a haláltusáját, a fiú szeme megbabonázva mered a pengén vöröslő vérre.
- Hívok... hívok segítséget. - A hangja karcos, ahogy mozdulni akar, de Loki csak int neki, és megpaskolja maga mellett az ágyat. A paplanhuzatra életeső hullik a mozdulatai nyomán.
- Jobb szeretem én kiválasztani a halálom időpontját. - Thor felé nyújtja a pengét, a fiú gondolkozik, óvatosan felényúl, majd mint aki tűzhöz ért, elrántja a kezét. - Miért maradnál? Kiért maradnál?
Thor halk sóhajjal lassú vágásokat ejt a csuklóján, csepp, csepp, hát mégsem kell egyedül meghalnia. Egyszerre tölti el örömmel és borzadással ez a tény.
- Tudod, már egyikünknek sem lett volna sokmi hátra. Nekem csak pár hét, neked talán az öröklét... Hát igen, neked nem kellett volna ezt tenned. - Loki rezignáltan felkuncog, majd közelebb dől a másikhoz. A szobát már sűrű köd választja el a szemeitől, de Thor nem válaszol.
- Nem tudom, mikor hazudtál és mikor mondtál igazat, de én komolyan gondoltam, hogy nem hagylak egyedül. Szóval kérlek, ha volt valami valóság ebben az egészben... csak egyetlen őszinte gesztust kérnék még utoljára...
Loki lassan elmosolyodik, majd darabosan átöleli a mellette ülő alakot, már azt sem tudja, ki az vagy miért hallgat mégis rá, de a hangja valamiért fontosnak tűnik, és már nincs ereje végiggondolni, miért, sötét-fényes árnyak járnak pogány táncot a szeme előtt.
- Nem akartam. Nem akartam egyedül meghalni.
- Csend, tudom. - Thor csak magához szorítja a bábszerű alakot, még érzi a másik vérét lassan végigfolyni a hátán, amikor végigfekteti az ágyon, majd lehunyja a szemét.
Nem érez semmit, csak valami várakozásteljes felszabadultságot, de neki épp elég is volt ennyi. Halványan elmosolyodott, mert tudta, hogy bárhová is jut, azt Lokival együtt teszi.