Serpensortia

HP, leheletnyi (abszolút felesleges) Al/Scorp döngöltagnst. A fic a Potter kihívásra készült, és mint a csapat is mutatja, a főszereplő Albus Perselus Potter, illetve az ő hetedéves karácsonya.
OOC karakterek! Érthetetlen cselekedetek! Arcbamászó E/2-es elbeszélés! Csak hogy a jobbakat soroljam.




A hoppanálás utáni érkezés, mint mindig, émelyítő, te mégis valahogy élvezed, a talpad alatt roppanó hó hangja és a szemüvegedre pára csapódik, amit kapkodó lélegzeted hagy. A nyakadban lógó időnyerő üvege az utcán tomboló hidegben megnyugtatóan langyosnak hat, kezedet zsebre dugva pedig érezheted a láthatatlanná tévő köpeny anyagának selymességét, majd elégedetten sóhajtasz, miután sikerült megbizonyosodnod arról, hogy a számodra legfontosabb tárgyak továbbra is nálad vannak.
Enyhe elégedettség tölt el, amiért kijutottál a Roxfortból. Szerencsédre miután James megkapta a Tekergők térképét, te pedig a láthatatlanná tévő köpenyt, amint betöltöttétek a tizenegyet, vigasztalásképp Hermione néni szerzett valahogy Lilynek is egy időnyerőt. Azóta még sosem bukott le egyikőtök sem szabályszegés közben, de senki sem adta szívesen kölcsön a féltett kis kincsét a másik kettőnek.
Magadra olvasol egy gyors melegítőbűbájt, és csak ezután pillantasz fel a jeges macskakőről, amit a szemed láttára, lassan fed el a friss porhó.
A sikátor, amibe érkeztél, sötét és keskeny, a vállaid kétoldalt épphogy súrolják a maszatos falakat. A levegőben rothadás szaga terjeng, és ahogy lépsz egyet előre, kissé megcsúszol egy régi zöldségmaradványon. Tudod, hogy nem lát senki, mégis próbálsz úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, áll felszeg, sál megigazít, már automatikusan burkolózol a felsőbbrendűség látszatába, amik beleégtek a gesztusaidba a Mardekár klubhelyiségében eltöltött idő alatt.
Lassan, zsebre dugott kézzel lépkedsz, miközben az elmúlás szagát felváltja valami ismerős keverék, ami tél és megnyugvás és otthon: narancs, fahéj, tea és téli sütemények illata kúszik feléd a zsúfolt főutca felől, a levegőt mugli családok nevetése és csevegése tölti be, neked pedig eszedbe jutnak a régi karácsonyok, amikor még Jamesnek és Lilynek nem voltak fontosabbak a barátai és Harry sem túlórázott annyit, szóval néhanapján csak gondoltatok egyet, és elmentetek sétálni Londonba vagy valahová vidékre - sosem volt konkrét célotok, csak élveztétek, hogy együtt lehettek, és más nem is számított. Régen hiányoztak ezek az alkalmak, de mára már eljutottál addig, hogy igazából nem is érdekel.
Megállsz a sarkon és a hátad a jeges tégláknak veted, aztán csak figyeled ezt a téli csodavilágot.
- Ügyes trükk - szólal meg egy hang a hátad mögött, a szavaknak dallama és fénye van, te mégis kissé behízelgőnek érzed. - Mennyit gyakoroltál? - Pillanatnyi gondolkodási szünet, és érzed, hogy az illető megáll melletted, a vállatok összeér. - Még csak ki sem taccsoltál, az szép. Profi munka.
Oldalra nézve egy tejfelszőke, macskaképű fiút látsz, ránézésre magadkorú, de sokkal nyurgább nálad, zavaróan föléd magasodik. Meglepve veszed észre, hogy a szeme sarkából méreget, mire önérzetesen kihúzod magad.
Nem igazán izgat, hogy meglátott. A muglik sosem hisznek a szemüknek, azt hiszik, bűvésztrükköt látnak vagy egyszerűen csak képzelődnek, de azért általában elővigyázatos vagy. A fiú szavaiból azonban azt érzed, nem egy egyszerű mugli került az utadba.
Mivel nem szólalsz meg, újra ő kezd beszélni, mintha régi ismerősök lennétek, vagy mintha egyáltalán érdekelne.
- Látom, mardekáros vagy. Az a legjobb ház az egész Roxfortban. Hogy hívnak?
Gondolatban azért megkönnyebbülten felsóhajtasz, hogy nem lesz szükség az emléktörlő bűbájra. Igen kellemetlennek tartod, és mindig nagyon kimerültnek érzed magad tőle, de azért a tény, hogy a másik mágus, nem különösebben dob fel. Szorít az idő, szabadulnál.
- Perselus. - Eszedbe jut a történet apád első kviddicsmeccséről. Ki is volt az a mardekáros fogó? - Higgs.
- Scorpius Malfoy. - Egymásra mosolyogtok, de belül halálosan unatkozol. Nem jópofizni jöttél, de annyira nem vagy modortalan, hogy egy szó nélkül távozz, és az éledező kíváncsiságod sem hagyna nyugodni. El sem tudod képzelni, mint keres egy fiatal Malfoy-csemete egy eldugott kis skót faluban, ahol szinte csakis muglik élnek. Ráadásul azt sem tudhatod, igazat mond-e, bármilyen nevet bemondhatott, ahogyan te is tetted.
Ahogy figyeled a tétova gesztusait, kezded egyre érdekesebbnek találni a fiút, így elmosolyodsz, és magadra öltöd a szokásos közvetlen, barátságos és segítőkész maszkot, amit kimondottan a családodnak tartogatsz.
- Durmstrangos vagy? - kérdezed, mert kezded kínosnak érezni a beálló csendet.
- Igazából nem. - Malfoy mosolya feszültté válik, kissé mintha el is pirulna. - Roxfortos lettem volna, de akadt egy kis probléma. A beosztáskor derült ki, hogy nincs varázserőm.
Malfoy zavarát valahogy elragadónak találod. A fiúban nincs meg az az eltökéltség, mint Draco Malfoyban, vagy az az elsöprő elegancia, mint a férfi apjában, Luciusban, de érzed, hogyha Scorpius úgy akarná, bárkit könnyedén el tudna bűvölni.
Halványan rémlik, hogy a beosztáskor történt egy kis incidens, de akkor még túl ideges voltál ahhoz, hogy jobban odafigyelj. Egy fiú majdnem negyed órát ücsörgött a Teszlek Süveggel a fején, amíg Longbottom professzor megértően mosolyogva oda nem lépett hozzá, hogy tapintatosan kivezesse. Emlékszel, szinte rettegtél, hogy te is így fogsz járni.
Szóval kvibli. Most már mindent értesz, és csak korholni tudod magad, hogy nem jöttél rá magadtól.
Még pár pillanatig kitartod a tapintatos mosolyt, majd az újra beálló csendben lopva az órádra nézel. Tíz perces késében vagy, Teddy tombolni fog. Bár ha jobban belegondolsz, sosem láttad még csak idegesnek sem, nemhogy kijönni a sodrából, szóval nem lehet gond. Ráérsz még egy kicsit, aztán majd kimagyarázod magad.
Türelmesen vársz, hátha Malfoy megszólal, de csak elgondolkozva bámulja az előttetek elhaladókat. Kezded kínosan érezni magad mellette, amiért ennyire amatőr módon bámulod, másrészt pedig nem vagytok olyan jó ismerősök, hogy a csendetek pusztán megnyugtató legyen, mindenféle zavar vagy feszélyezettség nélkül. Nem mintha neked lennének ilyen ismerőseid, de a változatosság kedvéért örülnél egynek.
- Sajnálom, de… - kezded, de Malfoy félbeszakít.
- Tudom, nem vagyok egy nagy társaság. Menj csak nyugodtan - mosolyog rád megértően, te pedig ledermedve újra bámulni kezded. Őszintének tűnik, naivnak és gyermekinek.
- Tudod, találkozóm lenne. Már így is bőven késében vagyok.
- Szerencsés lány.
- Férfi, de nem hinném, hogy ő is így érzi fél óra várakozás után. - Egy kis túlzás még nem a világ vége, gondolod. Elvégre honnan tudhatná, mekkora késéssel indultál, ráadásul az együtt ácsorgás számodra egyenesen óráknak tűnt.
- Pedig így tehetne. - Kezd kissé idegesíteni a másik tenyérbemászó stílusa. Nem vagy önbizalomhiányos, erről szó sincs, de tisztában vagy az értékeiddel, márpedig jelen állapotodban semmiképp sem érdemel ennyi dicséretet a társaságod. Gyanakodni kezdesz, de magad sem tudod, mire, csak ott van az a furcsa érzés a mellkasodban.
- Hát, remélhetőleg nem küld rám egy Avada Kedavrát haragjában. Örültem, viszlát.
- Le vagyok kötelezve, hogy megismerhettelek, Perselus. Még találkozunk.
Óvatosan hátrálsz pár lépést, de Malfoy nem mozdul, csak mered maga elé, mintha már rég eltűntél volna, miközben magában somolyog. Amikor biztonságosnak ítéled a köztetek lévő távolságot, megfordulsz, majd sietős léptekkel elvegyülsz a tömegben. Már nem érdekel a találkozó, vagy hogy még lenne háromnegyed órád, amíg vissza kell érned a klubhelyiségbe, nincs más vágyad, csak egy eldugott hely, ahonnan hoppanálhatsz.
Behúzódsz az első sikátorba, a kezed a pálcád fölött remeg, miközben a hideg tégláknak simulsz, és megpróbálod magad elé idézni a Roxfort kapujának képét.

A bőrönd kerekeinek kattogása monoton aláfestést teremt a Roxfort Expresszhez való vonulásod számára, miközben lopva fürkészed a körülötted állókat. Senki sem néz a szemedbe, de érzed, hogy amint elhaladsz mellettük, még hét év elmúltával is mindannyian megbámulnak.
Fellebegteted a csomagod a vonatra, majd tanácstalanul megtorpansz a folyosón. Évek óta arra vársz, hogy kihagyhasd a végre a kupékeresést és a több órás, néma csendben történő zötykölődést egy messze borzalmas társaságban, de a szüleid még mindig nem engedték, hogy egyszerűen hazahoppanálj. Továbbra is abban a hitben élnek, hogy a vonatút egy életre szóló élmény, pedig sok mindent mondhatnál rá, csak ezt az egyet nem.
Amíg James be nem fejezte a Roxfortot, könnyű dolgod volt. A bátyád mindig tudta, mikor hagyjon békén, a barátait pedig nem érdekelted annyira, hogy foglalkozzanak veled, így viszonylag nyugodtan eltelt az idő. Még most is beülhetnél mondjuk Lilyék kupéjába, de eszedbe jut az év eleji utazás, amikor félálomban azt hallgathattad, hogy a húgod barátnői szerint te vagy a “Mardekár veszélyes szívtiprója”, ami mind Lilynek, mind neked felettébb kellemetlen volt, szóval inkább elveted az ötleted.
Sietősen elindulsz, miközben leszeged a fejed, remélve, hogy ezúttal elmarad a sustorgás.
Tévedtél.
- Nézd, ott megy Albus Potter. - Megszaporázod a lépteidet, de azért büszkén kihúzod magad, ezek előtt nem omolhatsz össze, most nem.
- Képzeld, azt hallottam, a mágiatörténet tanárral kavar a jobb jegyért. Hát nem undorító?
- Sajnálom a testvéreit. Lily egy angyal, nem ilyet érdemelne. - Egyáltalán kit érdekel, mit gondolnak? Téged nem, az biztos. Ezeknél a griffendéles majmoknál te százszor több vagy, csak a szájuk nagy.
- Pedig első pillantásra nem látszik rajta. - És ezért nagyon sokat is teszek, fűzöd hozzá magadban. Elég egy ártatlan nézés, pár kedves hazugság, és még azok is meglágyulnak, akik eddig legjobban gyűlöltek. Az évek alatt azonban már rájöttél, hogy nem éri meg az erőfeszítés.
- Na jó, csend legyen! - Hálásan Rose-ra mosolyogsz, aki csak leereszti a könyvét, felpattan, majd bevágja a fülkéjük ajtaját, de belül ebben a pillanatban gyűlölöd a lányt. Nem vagy már elveszett gólya, akit védeni és pátyolgatni kell, és ezt mindketten nagyon jól tudjátok.
Amint meglátsz egy üres kupét, megkönnyebbülten bevackolod magad a sarokba, majd fellebegteted a bőröndöd a fejed fölötti tartóra. Végre egy kis nyugalom.
A szomorú igazság ez: nincsenek barátaid. Persze vannak csodálóid és jóakaróid, utóbbiak főként a rokonaid közül, és aki már beszélt veled, az kedvel, de senkivel sem vagy igazán jóban. Mindenki elkönyvelt a csendes Potter fiúnak, aki valahogy a Mardekárba tévedt - pedig a lelke, mint egy naiv hugrabugosé, tessék csak ránézni, hát bolond az a süveg - és mindössze a rosszindulatú pletykák könyveltek el álnok szörnyetegként.
Elhelyezkedsz, majd lehunyod a szemed. Ha már ennyit kell utaznod, legalább hagy aludd ki magad, az Odúban úgysem lesz rá lehetőséged.

A fejedben ott van a Süveg hangja.
- Látod, Albus? Látod, hogy a Mardekárban a helyed?

Álmodban újra elveszett elsőéves vagy, a füledben vér dobol, az ajkaid ugyanazt a mantrát formázzák, mióta meghallottad a neved - csakis a Griffendélbe, ne a Mardekárba, ne a Mardekárba -, de mielőtt leülnél, még utoljára James felé pillantasz. A bátyád vigyorogva figyel, és amikor észreveszi a pillantásod, bíztatóan rádkacsint, mintha ő már biztos lenne az eredményben.
Emlékszel, akkor még James a bálványod volt. A tökély, az utolérhetetlen, a hős griffendéles, aki az iskolai szünetekben elkápráztat a csínyjeivel és a különleges történeteivel. Elsőévesként legyőzött egy vámpírt. Második évében egy hétig együtt élt az akromantulákkal, amikor McGalagony igazgatónő azt mondta, nem töltheti be egyedül a kviddics mind a négy szerepét. Még most is kívülről tudod az összeset, pedig már évek teltek el azóta, hogy a benned élő naiv kisfiú odaveszett.
Azóta már tudod, hogy a bátyád egy egyszerű hazudozó.
- Nocsak, Albus Potter.
- Perselus. A nevem Perselus.
- Hát persze, Albus. Már csak az a kérdés, hová is tegyelek.
- A Griffendélbe teszel, ugye? - Egy pillanatra elhiszed, hogy neked is sikerülhet.
- Bátor vagy, az biztos, de nem vagy vakmerő. Eszed is van, nem tagadom.
- Nem tudnánk esetleg… alkut kötni? - Kétségbeesett próbálkozás volt, belátod, de a Süveg hangja rögtön elkomorult.
- Döntésre jutottam. MARDEKÁR!
Elveszetten lehunyod a szemed, de a lábaid automatikusan elindulnak a megfelelő asztalhoz.

- Velem nem lehet alkudozni - mindig nekem van igazam.

A képlet egyszerű: te gyűlölöd Jamest, Lily pedig teljes szívéből utál téged. Kész is a családi idill.
- Tényleg láttál unikornisokat? - Lily álmodozva kinéz az ablakon, mintha a pillantása elérhetne a Tiltott Rengetegig, egyenesen addig a tisztásig, ahol az unikornisok pihennek.
- Nem csak, hogy láttam őket. Ők segítettek kijutni a Rengetegből. - Az elképedés Lily szemében, ahogy tétován magához öleli a foltozott, kopott egyszarvúplüsst, amit te varrtál neki az első hivatalos varázslatoddal: ezekért csinálod. - Fogadtam az egyik háztársammal, hogy él-e vérfarkas a Rengetegben. Azt állította, hogy errefelé már nincs egy sem, de én még emlékeztem apa történeteire. Kimentünk teliholdkor az erdőhöz, ő megállt a szélén, én pedig elindultam a vérfarkas keresésére. Már órák óta bolyongtam, amikor meghallottam az üvöltést…
Lily ijedten felsikkant, mintha csak ő is ott lenne az erdőben, ahol sosem jártál. Te pedig, ahogy mindig, óvón magadhoz öleled, ő pedig elhiszi, hogy bármire képes vagy.
Aztán Lily is iskolás lesz.

- Manipulatív vagy?

Ötödikes vagy, amikor először hazudsz a szüleidnek.
Akkor még az az álmod, hogy auror lehess. Egész nyáron alig lehetett nyugton látni, mindig csak azt lested, megérkezett-e már a bagoly, ami az RBF eredményeidet hozza. James csak nevetett rajtad, de már nem érdekelt a véleménye, Lily pedig még nem értette, mitől vagy így besózva. Harry volt az egyetlen, aki mindig csak nyugtatóan megveregette a vállad, aztán elcsalt kviddicsezni.
Amikor megtudtad, hogy trollt kaptál Sötét varázslatok kivédéséből és Mágiatörténetből, napokra bezárkóztál a szobádba, és úgy tettél, mintha nem érdekelne.
A szüleid azóta is úgy tudják, minden vizsgád kiváló lett, pusztán eljutottál a tinédzserkor azon szakaszába, amikor már nem érdekel semmi.

- Hazug vagy?

A Kövér Dáma gyanakodva bámul rád, miközben feszengve ácsorogsz a Griffendél-torony bejárata előtt.
- Te nem az én házam tagja vagy. - Feléd sem fordul, miközben ezt mondja, csak úgy tesz, mintha a kezében tartott pohár olyan sok figyelmet igényelne.
- De lelkemben mindig is griffendéles leszek - mosolyodsz el behízelgően. Tudod, hogy másként úgysem juthatsz be, csak ha lenyűgözöd a Dámát. - Nem is értem, hogy létezhetnek olyan emberek, akik nem ide akarnak kerülni.
- Ez csak természetes - mormolja a Dáma, a szája sarkában azonban már elégedett mosoly bujkál. Érzed, hogy ennyi még nem lesz elég, még kell egy ráadás, a nagy finálé.
- De látja, én szegény szerencsétlen… Nem élvezhetem minden nap egy ilyen elragadó, kedves és segítőkész hölgy társaságát - eszedbe jut apád régi története a portré énekhangjáról, amin kiskorotokban mindig olyan jót nevettetek -, akinek ráadásul ilyen csodás hangja van.
- Sajnálom, de nem engedhetlek be - mondja a hölgy sajnálkozón, miközben már egész testével feléd fordul és issza minden szavad. Elfojtasz egy elégedett mosolyt, majd drámaian felsóhajtasz.
- Higgye el, nem szeretném megszentségteleníteni ezt a csodás helyet. De talán… lenne esetleg olyan kedves, hogy kihívja nekem Rose Weasleyt?
- Óóó, ez csak természetes - rebegi a Dáma, majd kisétál a keretből.
Miután eltűnik, vársz néhány másodpercet és örömtelenül felnevetsz. Nem hitted volna, hogy ilyen könnyű lesz: egy kis színpadiasság, egy kis dráma, egy csipetnyi önsajnáltatás, és a portré már a lábaid előtt is hever.
Kiskorodban bűntudatod lett volna, ha megvezetsz valakit - nem mintha akkor tettél volna ilyet -, most már csak valamiféle elégedett rezignáltsággal veszed tudomásul.
Néhány pillanattal később a portré arrébb csúszik, majd egy ásítozó Rose mászik elő a klubhelyiségből.
- Mit szeretnél, Pers?
- Mi van Lilyvel? - Bármit is mondjanak rólad, a kishúgod állapota tényleg érdekel. Arról persze mélyen hallgatsz, hogy a másik kirohanásairól és rosszkedvéről leggyakrabban te tehetsz.
- Miért nem őt kérded? - Rose határozottan idegesnek tűnik, bár nem csodálod, nem lehet könnyű minden héten Lily lelki szemetesének lenni.
- Mondjuk mert nem jönne ki hozzám?
- Ilyenkor persze jó a zakkant unokatesód, hm? - Rose elvigyorodik, majd ráérősen a falnak dől. - A hosszú vagy a rövid verziót kéred?
Akkoriban főleg ezért kedvelted Rose-t. Általában csendben olvasott egy eldugott sarokban, de ha megszólalt, kő kövön nem maradt. Szerencsére örökölte Hermione néni eszét és Ron bácsi hanyag nemtörődömségét, így mindenből képes volt okosan viccet csinálni.
Persze ő is képes volt órákig a semmiről csacsogni, mint a családban bárki, de olyankor szimplán csak kikapcsoltad az agyad, már kiskorodban rájöttél, hogy ezen nem érdemes idegesítened magad.
- Szerintem nyugodt lesz a lelkem akkor is, ha csak röviden összefoglalod. - Összemosolyogtok, Rose rád kacsint, majd kissé elkomorul az arca.
- Szerintem kezd hozzászokni, hogy megátkozod minden barátját.
- Örömmel hallom. James ott van vele?
- Á - legyint Rose. - Elment megátkozni a srácot.
- Családban marad - vigyorodsz el elégedetten, de a lány most nem nevet veled.
- Pers, ha megfogadsz egy tanácsot, ne akard pokollá tenni a húgod szerelmi életét. Olyanokat mond rád, hogy azt nem vagyok hajlandó a számra venni, és lehet hogy csak dühében mondja, de komolyan gondolja.
- Kösz az ingyen észosztást, de… nem. - Felsóhajtasz, hiszen ezt a témát már annyiszor átrágtátok. - Lily még gyerek, ki védje meg, ha nem a bátyja? Azok a fiúk… elég csak rájuk nézni, és kirázza az embert a hideg.
- Tehetség kell a Mardekár krémjének kiválogatásához - jegyzi meg keserűen Rose.
- De érted, azok vadállatok, nem hagyhatom, hogy valami baja essen. De ha felesleges tanácsot szeretnék egy agyrém okostojástól, aki az életet csak könyvekből ismeri, majd szólok, köszipuszi.
Csak viccnek szánod, Rose arca mégis megrándul és ellöki magát a faltól.
- Ó, így már mindent értek. - A lány szinte köpi a szavakat, a szeme sarkában pedig észreveszel egy könnycseppet remegni. Lefagysz, nem érted, mit kellene tenned vagy mondanod. - Gondolom, akkor egy ilyen ember társaságára sincs szükséged, szóval viszlát.
Rose elmotyogja a jelszót, majd beront a klubhelyiségbe, te pedig még mindig nem érted, hol rontottad el.
Tanácstalanul elindulsz a mardekáros klubhelyiség felé, miközben megállapítod, hogy a családod idióták gyülekezete.

- Válaszolj. Albus!
A sötétség végre kezd megkopni a szemeid előtt, a hang meg-megbicsaklik és átalakul.

- Albus?
Valaki gyengéden rázogat, felnézve azonnal felismered az arcodba mászó csintalan, barna szempárt. Teddy elégedetten szusszant, mikor látja, hogy ébren vagy, majd letelepszik veled szemben.
Kibámulsz az ablakon, miközben a férfi téged mustrál.
- Sajnálom - mondod, pedig nincs bűntudatod.
- Ugyan már - kacag fel Teddy, de még látatlanban is hamisnak érzed a szavait.
A másik nevetése nélkül üresnek tűnik a kupé, de nem töröd meg a csendet, nem érzed, hogy a te feladatod lenne.
- Szerinted most már hivatalosan is szünet van? - kérdezi Teddy szórakozottan, miközben átpattan melléd. Tanácstalanul megvonod a vállad.
- Gondolom. Már felszálltunk a vonatra.
Teddy elégedetten hátradől, miközben átveti a karját a válladon. A haja néhány másodpercig olyan, mintha átsöpörne rajta egy szivárvány, majd a pillantása az egyenruhádra téved és a hajszíne megállapodik a mardekárzöldnél.
- Hahh, végre. Annyira fárasztó egész tanévben megmaradni a barna hajnál, múltkor is mi lett, McGalagony a szememre hányta az értekezleten a rossz mágiatöri jegyeket, erre nem bevörösödtem? Tényleg olyan volt, mintha lángolt volna a fejem, aztán véletlen felvettem Binns alakját, és teljes volt a káosz.
- Mi ez az elfogultság, professzor úr? - böksz a frizurája felé, mire Teddy elvigyorodik, és végre beáll a szája egy pillanatra. Néha megrémít, mennyit tud a férfi egy szuszra beszélni, de minimum idegesíteni szoktak a nagymonológjai.
- Egy tanár nem kivételezhet, diák uram. Majd holnap a Hollóhát színei jönnek.
Elmosolyodsz, majd lentebb csúszol az ülésen és elhelyezkedsz, remélve, hogy ezzel megúszod a további társalgást. Szerencséd van, Teddy csak a fejedre hajtja az övét, majd a tájat kezdi figyelni.
Bármit is pletykáljanak az iskolában kettőtökről, praktikus okokból jöttetek össze. Neked, ugye, kellett a jobb jegy Mágiatörténetből, Teddy pedig kissé összezuhant lelkileg, miután Victoire elhagyta egy ír kviddicsjátékosért rögtön azután, hogy tanárnak állt, és - mit szépíts? - kihasználtad az alkalmat. Kedves voltál, gyengéd és törődő, mint addig még senkivel, Teddy pedig azt képzelte, szerelmes, de neked így is megfelelt.
Más azt mondta volna, őrült vagy, de te jobban szeretted az ambiciózus jelzőt.
De már nem kell sokáig színlelned, egy fél év, és vége minden szenvedésednek. Amint befejezed az iskolát, szabad lehetsz, világot láthatsz, vagy akár megtorpanhatsz az első utcasaroknál, már mindegy lesz. Évek óta erre vársz.
Miután Teddy szeme lassan lecsukódik, a légzése pedig egyenletessé válik, vársz néhány percet, majd óvatosan arrébb mászol és átülsz a másik oldalra.
Londonig arról ábrándozol, mi mindent fogsz csinálni, ha végre elszabadulsz abból a földi Pokolból, amit kényszerűségből az otthonodnak nevezel.

Amint megáll a vonat, rögtön megpillantod a családod. Ginny egy túlbuzgó anya büszkeségével figyeli a beguruló szerelvényeket, míg Harry csak akkor kapja fel a fejét, amikor a roxfortos diákok elkezdenek letódulni a vonatról. James az egyetlen, akin látszik, hogy csak kényszerűségből van itt. El tudod képzelni, mennyivel szívesebben lenne most a legújabb barátnőjével, vagy akár az Odúban Molly nagyival, és a szíved mélyén egy kis örömmel tölt el a szenvedő arckifejezése.
Alig kezded keltegetni az időközben oldalra borult Teddyt, Lily már ott is áll a szüleitek mellett. Valahol mélyen elborzaszt, mi lett abból az ártatlan kislányból, aki még mindig az emlékeidben él. Anyjáéhoz hasonló vörös hajában, amit most hanyagul a feje tetejére tűzött, fekete melírcsíkok díszelegnek, talárját már vörösesbarna nyári ruhára cserélte, amitől messziről elütöttek hosszú, bordó műkörmei. Ide is hallani véled a pukkanásokat, ahogy az elmaradhatatlan rágógumiját fújkálva sorra kipukkannak a buborékok.
Egy pillanatra megtorpansz, és azt érzed, nem is ismered ezt a családot, mintha nem tartoznál közéjük. Így, négyen tökéletes egységnek tűnnek, te csak megzavarod körülöttük a nyugalom hullámait.
- Aquamenti - kiáltod megelégelve az eredménytelen keltegetést, Teddy pedig prüszkölve felpattan, ahogy telibe találja a vízsugár.
- Kösz, érzem a szereteted - motyogja a férfi, de te addigra már kilépsz a kupéból.
Végighaladsz az időközben kiürült folyosón, majd ráérősen elhagyod a vonatot. Nem lépsz oda egyből a családodhoz, szinte kerülgeted őket, pedig tudod, úgysem úszhatod meg a közös karácsonyt. Eredetileg a Roxfortban akartál maradni, de a rivalló, amit Ginny küldött két nappal később, rögtön jobb belátásra térített.
- Albus, erre, itt vagyunk - kiál fel Ginny, amikor meglát. Kiráz a hideg, amikor meghallod az annyira utált nevet, de mosolyt erőltetsz az arcodra. Úgy teszel, mintha csak most vennéd észre a többieket, majd feléjük sietsz.
- Üdv itthon, kölyök. - James üdvözlésképp hátba vág, miután Ginny egy hosszú ölelés képében kiéli a szeretetét rajtad is. Harry szívélyesen kezet ráz veled, majd fél karral magához ránt, látszólag fejébe véve, hogy legalább az egyik gyerekét sikeresen megfojtja még aznap. Úgy érzed, lassan sikerülni is fog neki.
Lily csak megvetően végigmér, majd érdektelenül oldalra néz.
- Remek, már csak Teddyt kell megtalálnunk, és mehetünk is.
- És Ron bácsiék? - kérdezed némileg kíváncsian. Nem volt még rá példa, hogy ne együtt menjetek haza az Odúba a többi Weasley-vel, te pedig utálod, ha nem értesz valamit.
- Most nem hoppanálunk, kicsim, kocsival jöttünk, hogy fel tudjuk venni Lily barátját.
- Most épp összeszedett valami muglit - súgja James bizalmasan a füledbe, mire egy pillanatra elfintorodsz, de gyorsan rendezed az arckifejezésed. - De hogy mit fog ez csinálni, ha Fredék idén is csinálnak néhány “varázslatos meglepetést”, na azt nem tudom.
- Nem mintha te nem szednél össze mindenféle lányt - jegyzed meg mellékesen.
- Ugyan már, öcskös, én legalább nem hozom haza őket.
- Inkább örülnöd kellene, hogy végre van egy komoly kapcsolata. - James hitetlenül felnevet, te pedig egy pillanatig egy igazi képmutató rohadéknak érzed magad. Szerencsére hamar elmúlik, és csak korholni tudod magad, amiért James még mindig képes befolyásolni.
- Mondja az, aki eddig az összes kapcsolatát gallyra vágta. Grat, kölyök, hát nem semmi vagy.
Sértődötten arrébb húzódsz, de így Harryhez kerülsz túl közel, aki gyanúsan bűnbánó arccal bámul rád. Szerencsédre időközben befut Teddy, aki addigra megszárítkozott és karácsonyiasabb külsőt öltött mind a ruháit, mind a haját tekintve, így végre indulhattatok.
- Pers, megfognád egy pillanatra a táskám? - torpan meg Harry, mikor már majdnem kiértek a tömegből, hogy végre átléphessetek a mugli világba. - Be kellene kötnöm a cipőmet.
Vonakodva átveszed a táskát, majd gyanakodva tekintesz le a guggoló Harryre.
- Apa, nem is fűzős cipőt viselsz. - Apád először zavartnak látszik, de elég egy pillanat, hogy visszavegye a komoly és felelősségteljes arckifejezést, amiről kiskorodban azt hitted, odafagyott az arcára, majd felegyenesedve a szemedbe néz.
- Ne haragudj, hogy nem maradhattál a barátaiddal az iskolában. Értsd meg, Pers, nekünk is szükségünk van egy kis időre veled, a karácsony pedig családi ünnep. És nem mellesleg édesanyád és nagyanyád azon nyomban bezárkóztak volna a szobájukba legalább egy évre, ha nincs együtt az egész család.
- Nincs gond, apa, csak egy próbálkozás volt, nem több - vigyorodsz el, de ezt a kísérletet is harmatgyengének érzed. - Nagyi karácsonyi pudingja egyébként is pótolhatatlan.
Feszülten figyeled, ahogy Harry néhány másodpercig még áthatóan néz rád, majd elmosolyodik, szeretetteljesen megveregeti a vállad és egy szó nélkül tovább indul.
Tudod, hogy nem hisz neked. Még azon is csodálkozol, hogy a szüleid hét év elteltével is úgy tudják, vannak barátaid, és sem Lily, sem James nem mondta el nekik az igazságot.
Régen órákig forgolódtál álmatlanul attól félve, hogy a szüleid bármelyik pillanatban bejöhetnek, hogy aztán számon kérjenek minden apró füllentést és arcpirítóan hatalmas hazugságot, amit az évek során elhintettél, de aztán rájöttél, hogy amíg nem adsz rá okot, nem fognak rád gyanakodni.
Kissé megrázod a fejed és a többiek után sietsz, akik ekkorra már a pályaudvar mugli felén lehetnek, és mindössze csak az autónál éred utol őket. Annak ellenére, hogy Harry anno praktikus okokból egy kisbuszt szerzett be, a tértágító bűbáj nélkül esélytelen lenne, hogy mindannyian beférjetek.
Még így is óhatatlanul is beszorulsz James és Teddy közé, miközben Lily egyedül terpeszkedik az előttetek lévő ülésen azzal az indokkal, hogy a vendég nem utazhat kényelmetlenül.
- Most mire várunk? - kérdezed unottan, miután percekig nem indultok.
- Negyed óra múlva érkezik a vonata. - Lily arca szinte sugárzik, annyira örül, hogy észre sem veszi, évek óta először mennyire normálisan szólt hozzád. Egy pillanatig szinte reméled, hogy átölel és rád nevet, mint régen, de arra persze várhatsz.
Elgondolkodva bámulsz kifelé, miközben Teddy titokban az ujjaiddal szórakozik, amíg nyílni nem hallod az ajtót. Lassan arrafelé nézel, de csak Lily pattant ki, hogy az érkező nyakába ugorhasson, így nem látsz semmit a fiúból.
- Harry, menj, üdvözöld - löki meg kissé Ginny a férjét, aki szenvedő arckifejezéssel kinyitja az ajtót.
- Ellopja az én kis hercegnőm, és még legyek is kedves vele… - jegyzi meg viccelődőn, majd komótosan a párocska felé indul.
- Nem lehetne, hogy Al már most megátkozza? - kérdezi reménykedőn James. - Gyorsabban túl lennénk rajta, hidd el.
- Miért tenne ilyet? - Ginny őszintén döbbentnek tűnik, amin már csak mosolyogni tudsz. - Innen egész aranyosnak tűnik.
- Hidd el, mindig az a vége.
Fáradtan megforgatod a szemed James nemlétező szellemességén, mire Teddy halkan felnevet, szinte felkuncog melletted.
Időközben a többiek is a kocsihoz értek, Harry pedig már mártírarccal elfoglalta a helyét a vezetőülésen.
- Hé, mindenki, ő itt Scorpius - hajol be Lily az autóba, mire indokolatlan érdeklődéssel kezdesz a fiú felé bámulni, de a lány és a kocsi teteje együttesen pont kitakarták. - Scorp, ez itt a mi kis családunk. Anya, apa elől, az a pimasz képű ott James, a színkavalkád Teddy, a kereszttesóm, köztük pedig Albus, a háziállatunk, akit valamiért mindenki a bátyámnak hisz.
- Lily, szégyelld magad - suttogja figyelmeztetőn Ginny, de a lány csak ránt egyet a vállán, miután elhelyezkedett az ülésen.
- Üdv mindenkinek, sok jót hallottam már rólatok - hajol be a fiú is az autóba, neked pedig az arcodra fagy a mosoly.
- El tudjuk képzelni - jegyzed meg elakadó hangon, miközben Scorpius Malfoy helyet foglal előtted.
- Hogyhogy nem velünk jöttél? - kérdezte Lily kíváncsian, miközben James közelebb hajolt hozzád.
- A srác Roxmortsban lakik - suttogja. - Kitagadták, azért eszi nálunk a fene.
- És hogy is van az, hogy ebben a családban rajtam kívül mindenki mindent tud? - kérdezed lemondóan.
- Anya fel szokta olvasni a leveleiteket. Hollóhátas barátnő, mi? - biccent gúnyosan vigyorogva Teddy felé.
- James - kezded angyalian mosolyogva. - Van valami, amit mindig is el akartam mondani: annyira örülnék, ha egyszer végre befognád.
- Andromeda nénémnél voltam látogatóban. - Sokat sejtetőn Teddyre pillantasz, aki igyekszik minél ártatlanabb képet vágni. Nem igazán hat meg. - Tudják - fordul Scorpius a szüleid felé -, a Három Seprűben dolgozok, ott ismertem meg Lilyt is.
Egy kicsit sajnálni kezded, hogy messzire elkerülted még annak a kocsmának a környékét is.
Úgy tűnik, James elhatározta, hogy egész úton téged fog szórakoztatni, legalábbis már megint a füledhez hajol.
- A kis nyálgép - jelenti be világrengető észrevételét, amitől lassan már megint elkezd felforrni az agyvized. - Ez nem romantikus. Amikor kilopod a lányt a szülei orra elől a szobájából, aztán táncoltok a holdfényben, meg talán valami mást is csináltok, na az romantikus. Bár te erről úgysem tudhatsz sok mindent.
Erős ingerenciád támad, hogy jól megátkozd a bátyád, vagy legalább leüsd valami igazán nehéz tárggyal. A hangok alapján a másik oldaladon Teddy igen jól szórakozik az arckifejezéseiden.
Az Odúig gyilkos pillantásokat küldesz mindenki felé, aki csak abba az irányba fordul. Akik régebb óta ismernek, már tudják, hogy ez nálad felér egy halálos átokkal, de Scorpius csak vigyorogva rád kacsint, amitől a hangulatod soha nem tapasztalt mélységeket kezd elérni. Ennek ellenére az út további része csendesen telik, csak az előttetek ülő párocska romantikázik egész úton, amitől Teddy is valami furcsa indíttatásból egész végig szorongatja a kezed.
A repülő autónak hála viszonylag hamar elértek az Odúba és végre megkönnyebbülten kiszállhatsz a kocsiból. Nem vágysz másra, csak hogy végre bezárkózhass a padlásra és viszonylagos csend vegyen körül. Csak te, a sötétség és a padlásszellem: a tökéletes idill.
- Várj, hagy segítsek - nyújtja feléd a kezét Scorpius, amikor ki akarnál végre szállni.
- Eltévesztetted az ülést, a megmentésre váró hercegnő eggyel előrébb van - morgod, mire a fiú jókedvűen felnevet.
- És ha én neked szeretnék most segíteni?
- Akkor te is úgy jársz, mint Lily előző barátai. - Pálcasuhintást imitálsz, majd végre megszabadulnál a családodtól, de a sors látszólag összeesküdött ellened.
- Albus köszöni, de nincs szüksége a segítségedre. - Teddy komor arckifejezéssel kettőtök közé furakszik, majd mielőtt felfoghatnád, mire készül, a karjaiba kap és kiemel az autóból.
- Merlin trottyos gatyájára! - kiáltasz fel meglepetten, miközben jótékonyan figyelmen kívül hagyod Ginny helytelenítő nézését.
- Mibe fogadjunk, hogy nem bírod el a lépcső tetejéig? - James a térdét csapkodva, görnyedten kacag, miközben Teddy felé nyújtja a kezét, te pedig suttyomban megpróbálod fejbe rúgni, sikertelenül.
- Tíz galleon. És egy évig a vesztes mossa a másik szennyesét - vigyorodik el a férfi is.
- Erről nem kellett volna engem is megkérdezni? - Pusztán érdeklődsz, semmi több. Már rég feladtad gyors szabadulásod tervét.
- Nézzük csak… - James elgondolkodó arcot imitál, de nem dőlsz be neki. James és a gondolkodás maximum igen távoli ismerősök lehetnek. - Nem, nem hinném. Szerencsém, hogy nehéz vagy, Alby, legalább megkopasztom kicsit ezt a hősszerelmest.
Mintha robbanás rázná meg a koponyád, a gondolataid logikátlan összevisszaságban száguldoznak a fejedben és érzed a vért dobolni a homlokod belsején, mert mi van, ha gyanakodni kezdenek, mi van, ha csak ennyi kell a lebukáshoz, hogy aztán minden összedőljön. A kezed remeg, miközben a pálcát után kapsz, már nem is gondolkodsz, csak elvégzed az első két rontást, ami eszedbe jut.
- Tarantellegra! Petrificus totalus! - Kicsusszansz a megmerevedett Teddy kezei közül, kikerülöd a kétségbeesetten táncoló Jamest, majd sietősen, de büszke léptekkel a ház felé indulsz, míg egy intésedre utánad lebegnek a csomagjaid is.
- Öcsi, én nem… Pers!
- Albus Perselus Potter, attól, hogy nagykorú lettél, még nem varázsolgathatsz kedvedre, amikor csak akarsz, amíg el nem végezted az iskolát!
Mind James, mind Ginny kiabálását figyelmen kívül hagyod, már csak arra összpontosítasz, hogy minél messzebbre kerülj ebből a bolondokházából.

Lehunyt szemmel hallgatod a padlásszellem nyögdécselését, és el sem hiszed, hogy a mai napon ezt találod a legmegnyugtatóbb hangnak. Nem kellenek neked idegesítő testvérek, bonyolult kapcsolatok, sőt, ha nem lenne más választásod, még a mágiáról is lemondanál, csak ezt az egyet, a békés csendet ne vegyék el tőled.
Persze számíthattál volna rá, hogy nem sokáig lehetsz ebben az idilli nyugalomban.
Az ajtó keservesen nyikorogva feltárul, majd Scorpius lép be. Úgy teszel, mintha észre sem vennéd, hogy ott van, egy repedést bámulsz a falon és mélyen reménykedsz, hogy elmegy.
- Jó kis kalamajkát csináltál odalenn, Higgs - vigyorodik el a fiú, majd a padló hosszan nyikorog, ahogy letelepszik melléd. - De ha nem haragszol, maradok a Perselusnál.
- Azt jól teszed - mondod, miközben a térdedre hajtod a fejed. - Miért nem a húgom mellett vagy?
- Csak a metamorfmágus akart utánad jönni, de a többiek nem engedték, én meg gondoltam, hm, rossz lehet egyedül, mármint nem?
- Nem. Amíg egyedül vagy, szabad vagy. - Összeszorítod a szemed, a körmeid a térdedbe vájnak. Túl sokat mondtál, már megint sokat beszélsz és beleesel ugyanabba a hibába, mint évekkel ezelőtt.
De Scorpius nem nevet ki vagy gúnyolódik, csak kíváncsian figyel téged.
- Ez? Szabadság? - mutat körbe, de nincs ott az arcán a megvetés, mint Jamesén, vagy az értetlenség, mint Harryén és Ginnyén. - A kötöttségek nélküli élet, egy jó barát társasága és a repülés, na az szabadság. Ez itt a legpocsékabb börtön, amit valaha láttam.
- Utálok repülni - motyogod magad elé. - Mármint repülni élvezetes, de ha olyan magasról zuhansz…
- Most komolyan, kviddicseztél te már rendesen?
- Legtöbbször Jamesszel, na és néha apával is. Ő tanított minket, amikor kicsik voltunk, szóval utána egy hétig mindannyian hivatásos kviddicsjátékosok akartunk lenni.
Figyelmeztetőn a nyelvedre harapsz, de nem tehetsz róla, túl jó érzés csak kimondani, ami eszedbe jut.
- Na látod. - Scorpius hevesen gesztikulálva magyarázni kezd, és már nem a Malfoyt látod benne, csak egy lelkes fiút, akinek azért a szeme mélyén ott rejtőzik a fájdalom. - Mindenki azt hiszi, hogy ez egy durva sport, de nem feltétlen, csak ha rosszul játsszák. Ez az erőviszonyok összemérése, és úgy igazán élvezetes a játék, ha egyik csapat sincs túlzott előnyben. Ezt apa mondta mindig, amikor elkeseredtem, hogy sokadszorra is legyőzött.
Nem vagy felkészülve mások problémáira. Még a sajátjaiddal sem tudsz megbirkózni, nemhogy egy másik emberen segíts, és elkeseredetten korholod magad, amiért ennyire nyílt voltál. Hová tetted egyáltalán az eszed? Nem vagy már naiv hatéves kisfiú, akit még elbájolt egy szép mosoly és néhány varázslatos szó, azok az idők elmúltak.
Nem tudod, mit mondhatnál, egyedül a legegyértelműbb és legszerencsétlenebb témaelterelés jut eszedbe, amit eddig mondtál.
- Nem akarlak elkeseríteni, de ez mindenképp egy durva sport. Külön labdák vannak arra, hogy kifilézzék a játékosokat, ha elfelejtetted volna.
- Na jó, nem hallgatom tovább, ahogy A Játékot pocskondiázod. Nyomás lefelé, és nagyon remélem, hogy van egy plusz seprűtök.

Alig akarod elhinni, de fél óra múlva már tanácstalanul ácsorogsz egy seprűvel a kezedben. Melletted Scorpius mélyen magába szívja a hűvös alkonyi levegőt, miközben a lilásvörös eget figyeli. Magadban hálát adsz minden felsőbb hatalomnak, ami hirtelen eszedbe jut, hogy az Odú környékét még elkerülte a hóesés.
- Csak utánad - int Scorpius előzékenyen, mire felpattansz a seprűdre és repülsz egy kört.
Az érzés, ahogy a szél a hajadba borzol és az arcodba csap, még sosem volt ennyire lenyűgöző. Alig kapsz levegőt, de mégis inkább csak felkacagsz, miközben ráhajolsz a seprűre, és nem vágysz másra, csak hogy gyorsabban, gyorsabban, még gyorsabban száguldj és elmosódjanak a ház fénylő ablakai, aztán az egész világ, és csak ez a kellemes érzés maradjon.
Most már feleslegesnek érzed azt a két évet, amit repülés nélkül töltöttél. Eltűnik a félelem és a fájdalom emléke is, már nem hallod a csont reccsenését és nem látod magad előtt James rémült arcát, miután lelökött a seprűdről. Mindet elmossa az esti szél.
- Ugye, hogy ez pótolhatatlan? - Nem tudod, Scorpius mikor került melléd, de könnyedén tartja az iramot, lebukik, majd az égbe tör, bukfencezik és fejjel lefelé repül, te pedig nem tudsz mást tenni, mint lenyűgözve figyelni.
Addig repkedtek, amíg végleg el nem fogy a levegőtök és már a saját seprűtöket sem látjátok, aztán csak elhevertek a fűben egymás mellett, karjaitokat szétvetve szemlélitek az eget, és mintha a szíved is azt dobolná, ez-a-sza-bad-ság.
- Tudod, ezt szeretem a repülésben - szólal meg Scorpius hosszú percek némasága után. - A seprűt nem érdekli, varázsló, mugli, vagy esetleg kvibli ül rajta, mindenkit ugyanúgy a levegőbe emel.
Nem válaszolsz, de Scorpius nem is várja el tőled.
- Azt hiszem, ez az utolsó, ami megmaradt számomra a varázsvilágból.
Oldalra nézel és összemosolyogtok, és nem tudod elhinni, hogy ez nem csupán egy álom, múló látomás, ami után még fájdalmasabbnak fog tűnni a hétköznapok üressége. De ha ezt csak álmodod, jut eszedbe, akkor teljesen mindegy, mit teszel vagy mondasz.
A józan eszed azonban most is felülkerekedik rajtad.
- Gyere, Lily már biztos hiányol téged. És nem mellesleg anya és a nagyi már valószínűleg azt hiszik, megetettelek a kertitörpékkel.
Felállnál, de Scorpius megragadja a karod és visszahúz.
- Beszélgessünk a csillagokról - jelenti ki kapkodva.
- A csillagokról? Na ne röhögtess.
- Felőlem beszélhetünk a narglik étkezési szokásairól is, csak ezt láttam meg legelőször. Meg egyébként is, a csillagokat figyelve számtalan életbölcsesség juthat eszedbe, ami senkit sem érdekel, emellett pedig igen hosszú ideig tudnak semleges témát szolgáltatni, aminek hatására a beszélgetőpartnerek jobbik esetben nem akarják megfojtani egymást egy csepp harmatban.
Zavartan pislogsz, miközben kezded azt érezni, hogy mindjárt leragad a szemed. De még küzdesz, még nem alhatsz el.
- Várj, majd kezdem én - folytatja Scorpius zavartalanul. - Mondjuk… A csillagok állandóak, mégis épp olyan változékonyak, mint az emberi élet. Megfelelően dagályos és zavaros ahhoz, hogy valami nagyon mélyet lehessen sejteni mögötte, nem?
- Honnan találsz te ki ennyi hülyeséget?
- Ez van, fáradt vagyok - nevet fel Scorpius. - Egyébként pedig improvizálok, de örülök, hogy lenyűgöztelek.
- Ilyet sosem mondtam.
- De látom.
Csendben nézitek tovább az ég elé tornyosuló sötét árnyékot, aminek most az Odú épülete látszik. Csak a konyhaablakból szűrődik ki némi fény, és valahol mélyen sejted, hogy ha előkerültök, Ginny rajtatok próbálja ki újra hosszú évek óta először a híres rémdenevér-rontását, miközben Lily élvezettel átkozza le a hajad, de az még olyan messzinek tűnik.
Már egyre hosszabbakat pislogsz, amikor megelégeled a csendet.
- Én nem megfigyelni akarom őket, hanem elérni.
Scorpius nem mond semmit, csak elgondolkozva néz maga elé.
- Nézd, esik a hó - jegyzi meg kis idő múlva, de már alig fogod fel a hangját.
Még érzed az első pelyheket az arcodra hullani, aztán álomba merülsz.

Felébredve nem is érted, tegnap este milyen őrület szállt meg.
Már nem hiszel sem a szavakban, sem a tettekben, ahogy az emlékek megfakulnak és az élmény eltűnik. Bolondnak érzed magad, egyszerű futóbolondnak, akivel minden második ember kedvére játszadozhat.
Felülsz, majd Scorpiusra nézel. Feléd fordulva aludt el, arcának egyik felét vékony rétegben friss porhó takarja, és már nyúlnál, hogy lesöpörd róla, amikor rádöbbensz, mit is teszel.
A körmeid a tenyeredbe vájnak, miközben felállsz, majd sietős léptekkel a házba sietsz. Mire elérsz a bejárati ajtóhoz, lélekben már fel is készülsz a dühös fogadtatásra, és végül nem is kell csalódnod.
- Mit csináltál vele, te szörnyeteg?! - Lily az első, aki rád ront, de már meg sem torpansz, egy szó nélkül haladsz tovább.
- Kisfiam, hol voltál? Tiszta hó vagy, csak nem odakint aludtál? - Ginny siet elő a konyha irányából, majd jó alaposan megölelget és rád olvas egy melegítőbűbájt. Eddig nem is érezted, hogy fáznál, mégis jólesik a hirtelen jött meleg.
- Ugye nem ölted meg? Az egyik bátyám agyalágyult, a másik hidegvérű gyilkos, ezt nem hiszem el. - Lily nem adja fel, a ruhád ujjába csimpaszkodva mondja a magáét, miközben majdhogynem magad után rángatod.
- Hagyjátok már azt a gyereket, az istenit. - Harry mosolyogva hozzád lép, majd átkarolja a vállad, és neki sikerül az, ami a többieknek nem: megtöri a lendületed. Az oldalának dőlsz, miközben a konyha irányába vezet. - De azért tényleg nem ölted meg azt a szerencsétlent, ugye?
- Apa… - mordulsz fel megbántottságot színlelve.
- Csak kérdem. Nem baj, ez az én fiam. - Úgy érzed, rád pazarolja minden zavaró apai büszkeségét, amit nem kaptál meg akkor, amikor meg is érdemelted. Óvatosan ki akarsz bújni a karjai közül, de nem enged, a székedhez vezet és leültet, de még akkor sem hagy meglépni.
- Lily megkeresi a szívszerelmét, aztán reggelizhetünk is. Nagyanyád annyit főzött, ami az egész varázsvilágnak elég lenne, csak tudnám, mikor szokott aludni.
- Elmondjak egy titkot? - kérdezed szórakozottan.
- Ki vele, mit kellene tudnom?
- A kviddicspályán keressétek. Csak mert már éhes vagyok.
Harry felnevet, megveregeti a vállad, majd eltűnik néhány percre.
- Néha tekintettel lehetnél Lilyre is. - Az ajtó felé kapod a fejed, majd csendben figyeled, ahogy Rose lassan a tőled legtávolabb eső helyre sétál. - Csak most az egyszer ne rontsd el.
- Mi bajod van? Egy karcolás sem esett azon a bájgúnáron, csak repültünk.
Rose kétkedőn feléd néz. A családban mindenki tudja, hogy az esés óta még csak a seprű közelében se vagy hajlandó menni, így pont akkor nem hisznek neked, amikor végre igazat mondasz.
- Én mindent elhiszek, Pers, te is tudod. De ezt… - megrázza a fejét, majd elővesz a táskájából egy könyvet és olvasni kezd. Egy pillanatra azt hiszed, ennyiben maradtok. - Nem értem, hogy bírsz aludni ilyen lelkiismerettel.
- Hidd el, ez számomra is örök rejtély marad.
- Én nem viccelek - csapja le Rose maga elé a jobb sorsra ítélt könyvet. - Mi lesz a következő? Az egész iskola a te stiklijeidtől hangos, és tudod, hogy mindig megvédelek, de már nem tudok nem hinni nekik. Hazudsz, csalsz és minden embert kihasználsz, szerinted élet ez?
Színpadiasan végignézel magadon.
- Úgy látom, igen.
Rose már szólásra nyitná a száját, amikor Harry újra megjelenik, mögötte pedig lassan beszállingózik a család többi tagja is, így a lány lemondóan újra az olvasmányába temetkezik.
Elég egy pillanatra nem figyelned, Teddy és James máris úgy fognak közre, mint két személyi testőr. Veled szemben Scorpius mosolyog rád kedvesen, ami jobban megrémiszt, mint a mellette ülő Lily gyűlölködő tekintete. Úgy érzed, mindjárt megfulladsz, ahogy egyre többen lesztek a helyiségben.
- Ülj csak le, kincsem, te itt vendég vagy. - Molly nagyi a helyére tessékeli Scorpiust, aki néhány perccel ezelőtt felállt, hogy megpróbáljon segíteni a terítésben. Ő még nem tudta, hogy a nagyival ilyen szempontból nem érdemes vitatkozni.
- Nem szeretnék hálátlannak tűnni - mentegetőzik a fiú.
- Akkor egyél meg mindent, amit a nagyi eléd pakol - vigyorodik el James, miközben bőségesen megszedi a tányérját.
- Nem akarok ünneprontó lenni - kezdi Harry -, de Scorpiusnak nem inkább a családjával kellene töltenie a karácsonyt? Ne érts félre, szívesen látunk, de biztosan hiányzol nekik.
- De hát apa, kitagadták - veti közbe Lily.
- Az igazából a nagyapám volt, a szüleimmel egész jóban vagyunk.
- Harry James Potter, ha képes leszel hazaküldeni ezt a szegény gyereket, ma kint alszol a kertitörpékkel. - Molly nagyi harciasan levágja az asztalra a kezében tartott tükörtojásos tányért.
- Vigyázz, apa, a nagyihoz képest a magyar mennydörgő szelíd kis bárány - suttogja jól hallhatóan James, mire a nagyi kedveskedőn fejbe vágja egy fakanállal.
- Meg sem szólaltam - emeli fel védekezőn a karját Harry, majd felnevet. - Figyeld meg, most majd jól telepakolja a tányérod, nehogy itt éhen halj.
- Emlékszek, veled is mindig ezt csinálta - szól közben Ron bácsi teli szájjal, amivel kiérdemli a felesége rosszallását.
Olyan gyorsan lapátolod be a reggelit, hogy egy falat a torkodon akad és az asztaltól kifordulva köhögni kezdesz.
- Hogy fulladnál meg - motyogja Lily, mire Scorpius is felnéz az Arthur nagypapával folytatott beszélgetésből és figyelmeztetőn a lány kezére simít.
Teddy gyengéden hátba vereget, majd ottfelejti a karját a válladon. Úgy érzed, mintha valami elpattant volna benned. Eleged lesz abból, hogy mindenhez jó képet kell vágnod, hogy Teddy folyamatosan a nyomodban liheg és Scorpius két nap alatt megpróbálja eltörölni hét év félelmeit és berögzült rossz szokásait. Már nem akarsz mást, csak elmenekülni innen olyan messzire, amennyire csak lehet.
Felpattansz, majd kisietsz a szobából. Amerre elhaladsz, a beszélgetések elhalnak és mindenki rád figyel.
- Albus Perselus Potter, mi lesz azzal az étellel a tányérodon?! - lendül utánad Molly nagyi, de Ginny elkapja a karját.
- Hagyd, anya - mondja lemondóan, és végre háborítatlanul kimenekülhetsz a konyhából.

A padlásra mész, mint mindig. Szereted ezt a helyet, mert téged senki sem lát, te viszont bármit hallhatsz, ami történik a házban, már ha a padlásszellem épp csendes időszakát éli.
 Már épp elhatározod, hogy a szünet további részében nem is leszel hajlandó innen kimozdulni, amikor székcsikorgást és edénycsörgést hallasz, így tudod, hogy a többiek is befejezték a reggelit.
Magassarkú cipők közeledését hallod, mire kíváncsian kilesel a hézagos deszkák között. Scorpius és Lily séltálnak fel a lépcsőn, belépnek a lány szobájába, majd ráérősen a kanapéhoz sétálnak.
- Komolyan nem értelek - mondja Lily, de nem néz a fiúra.
- Sajnálom, tudom, hogy amióta itt vagyunk, alig töltöttünk együtt egy kis időt, de… Én tényleg jóban akarok lenni a családoddal is.
- Vele kár fáradnod.
- A bátyád egy igazi rejtély. Olyan, mintha csak arra várna, hogy valaki megfejtse. - Mozdulatlanná dermedsz, majd közelebb hajolsz a lyukhoz. Scorpius Lily felé fordulva ül, az arckifejezése nyugodt, szinte derűs, miközben a lány kezétű fogja. A húgod még most is idegesnek tűnik, de messze boldogabb, mint az utóbbi években bármikor.
Egy pillanatra szörnyen érzed magad, amiért miattad veszekednek, aztán rájössz, hogy ez már igazán nem a te problémád. Nem te kérted Scorpiust, hogy hanyagolja el Lilyt, sőt. Felőled aztán be is zárkózhatnak egész napra, az sem érdekel.
- Ne haragudj, csak… Féltelek tőle. Régen nem ilyen volt, de a legtöbben még most is azt hiszik, hogy ugyanaz a csendes, aranyos, csupa szív kisgyerekkel állnak szemben, mint akkor.
- Azért nem egy szörnyeteg - veti közbe csendesen Scorpius, és egy kissé talán hálás vagy, amiért megvéd.
- Nem, tényleg nem. De nem ismered, ő… nem jó ember.
- Nem léteznek rossz emberek - jelenti ki eltökélten Scorpius, mire Lily lemondóan megrázza a fejét.
- Tudom, ebben sosem fogunk egyetérteni. Csak azt hidd el, hogy el akar szakítani tőlem, mást nem kérek.
Egy pillanatra elgondolkodsz Lily szavain. Elvégre ki mondta, hogy te pusztán jókedvedből töltötted a tegnapi délután Scorpiusszal? Úgyis mindenki azt hiszi, hogy szét akarod választani a párocskát, és miért is ne tehetnéd?
Lily már lesiet a lépcsőn, mire Scorpius kilép az ajtón. A fiú tanácstalanul megtorpan a folyosó közepén, mint akinek fogalma sincs, mit tehetne, hogy meggyőzze a másikat, te pedig halkan lelopózol a padlásról.
- Sosem fog neked hinni, Lily mindig is a saját feje után ment - szólalsz meg a másik mögé érve, mire Scorpius riadtan megugrik, majd szélesen elvigyorodik.
- Feltűnt, de hát ezért imádom. Ma is repülünk? Kviddicsezhetnénk is, amíg világos van, elengedhetnénk a cikeszt.
Lassan közelebb lépdelsz, pedig fogalmad sincs, mit csinálsz. Bizonyítani akarsz, de még te magad sem vagy biztos abban, mit. Scorpius hűségét? Azt, hogy te is érsz annyit, mint Lily? Vagy egyszerűen csak azt, hogy te ezt is megteheted? Valahol mind a három benne van.
Scorpius zavartan tekint le rád, miután megállsz néhány centire tőle és a vállára helyezed a kezed.
- Pers, te mit…? - kezdi, de nem hagyod, hogy befejezze.
Pipiskednek kell, hogy felérd a másik ajkaid. Csak egy simítás, bőr a bőrhöz ér és egy halk sóhaj, ennyiből áll a csókotok, aztán egy csattanós pofon a jutalmad.
- Te jó ég, ne haragudj. - Scorpius szinte zihál, miközben a kezét szorongatja, feléd lép, majd visszalendül az addigi helyére, mint aki nem tudja, mit tehetne, hogy helyrehozza ezt az egészet. - Én Lilyt… De azt hittem, ezt tudod…
- Nincs gáz - vigyorodsz el, miközben érzed, hogy egy parányi vércsík végigfut az álladon. - Marha vagyok.
- Igen, az vagy - hallod magad mögül a fátyolos hangot, megfordulva pedig szembetalálod magad a ledöbbent Teddyvel.
- Úgy látom, sok még a megbeszélnivalótok… Pers, fél óra múlva a pályán, ha gondolod.

Miután Scorpius lelép, egy szó nélkül a padlás irányába indulsz.
- Mit csinálsz, Albus? - néz utánad Teddy meghökkenve. - Nem menekülhetsz el mindig minden probléma elől! - kiált utánad kétségbeesetten, majd látva, hogy még mindig nem reagálsz, a nyomodba ered.
- Ó, dehogynem. - Egy pillanatra megtorpansz az ajtó előtt, majd futólag a férfira pillantasz. - És csak hogy tudd: gyűlölöm ezt a nevet. Ahogy ezt az egész helyet is!
- Figyelj, Al… Perselus, oké? - Teddy megragadja a csuklód, majd gyengéden maga felé fordít. - Elmehetünk innen, rendben? Azt csinálhatunk, amit akarsz.
Nem tudsz hinni neki. Már nem hiszel abban, hogy bárki is a te javadat akarná, a pillanat pusztán kínos és zavarbaejtő, a férfi jelenléte feszélyez.
- Csak menj el, hagyj nekem békét. - Nem nézel Teddyre, amikor elküldöd, de így isszinte  magad előtt látod a pillantását. Egy olyan ember arckifejezése, akinek másodszorra törik össze a szívét.
- Nem csinálhatod ezt… Te is… - zihál Teddy, de nem engedheted meg magadnak, hogy megkönyörülj rajta.
- Ki mondta? - veted oda félvállról, majd letelepedsz a megszokott sarkodba.
- MIÉRT NEM ELÉG NEKTEK, HA SZERETLEK TITEKET?! - kiált fel a férfi, és felüvöltenél, hogy mennyire bolond, mert a szerelem nem ez, nem puszta ragaszkodás és megszokás, hanem valami varázslatos és felemelő. Nagyon jól tudod, hogy téged nem lehet igazán, szerelemmel szeretni.
Megragadja a karod és felránt, maga felé fordít és a falnak lök, amitől a tüdődből kiszorul a levegő. Automatikusan kapsz a varázspálcád után, majd gondolkodás nélkül a másikra szegezed.
Az átok nonverbális, de az eredménye azonnal látható. A férfi mellkasán hosszú hegek nyílnak és egy másodperc múlva minden vörös és fémszagú, Teddy hitetlenül a mellkasához kap, kopp-kopp-kopp, az ujjáról szerteszét peregnek a vércseppek.
Nem mozdulsz, amíg a férfi el nem zuhan, leblokkolsz és nem tudod, mit tehetnél. Nem ismered az ellenátkot, fogalmad sincs, mivel segíthetnél. Lehet, hogy idegesített, de nem akartad megölni.
Teddy még utoljára felkacag, keserűen és örömtelenül, ahogy eddig még soha sem hallottad, majd nem mozdul többé. Lassan leguggolsz mellé, a véredet érzed a füledben dobolni, miközben megnézed a férfi pulzusát. Semmi.
Gyilkos lettél.

Estig ott ücsörögsz a kihűlt tetem mellett.
Tudod, hogy el kell innen menned. Igaz, hogy még senki sem keresett - a többiek már tudják, hogy ha te elvonulsz, legalább egy napig nem érdemes zavarni -, de nem maradhatsz itt örökké, és előbb-utóbb Teddy eltűnését is észrevennék.
Minden nyom hozzád vezetne, minden indíték téged igazolna, és talán elrontod ezzel az életedet, de a fenébe is, már megtetted.
Rezignáltan felemelkedsz, varázsolsz egy szál rózsát a holttestre, majd a konyha felé indulsz. Útközben felkapsz egy hátizsákot, talán Jamesé, de nem zavar. Már úgysem kérheti rajtad számon.
Ételeket pakolsz, csupa olyat, ami sokáig eláll. Aztán ruhákat raksz be, inkább csak azért, mert a tértágító bűbáj miatt megteheted, nem azért, mert annyira szükséged lenne rá. Néhány varázskönyv, tele olyan hétköznapi bűbájokkal, amik segítenek a mosásban vagy a főzésben. Összepakolnád az életedet, de rájössz, hogy nincs mit berakni.
Már a bejárati ajtónál állsz, amikor eszedbe ötlik, hogy talán el kellene búcsúznod. De mégis kit kellene felébresztened? A szüleid rögtön átlátnának rajtad, James nem érdemli meg, Lilyt pedig nem érdekelné. Talán bemehetnél Scorpiushoz egy utolsó beszélgetésre, de még az emlékeidben ott ég a pofon képe.
Jelet akarsz hagyni, hogy itt voltál, hogy itt éltél.
A megfelelő varázslaton gondolkodsz, miközben felfelé haladsz a lépcsőn. Először Lily szobájába nyitsz be, néhány pillanatig halványan mosolyogva figyeled az alvó lányt, majd suhintasz egyet a pálcáddal. A következő pillanatban a padlót erdei siklók lepik el, szinte beleolvadnak a sötétbe a barna színükkel, csak akkor látszódnak, amikor megmozdulnak.
A következő Scorpius szobája, de itt már nem nézelődsz, csak elvégzed a varázslatot. Nem kell visszanézned, hogy tudd, a szobában több tucat zöld fűsikló csúszkál.
James az utolsó. Hozzá már be sem nézel, csak résnyire nyitod az ajtót. Ahogy figyeled a férfi mindent átható horkolását, kissé kegyetlennek érzed magad a csörgőkígyók miatt, de a lelked mélyén tudod, hogy megérdemelte.
Ezúttal külön figyelsz a nyikorgó lépcsőfokokra és a meglazult padlódeszkákra. Nagyon jól tudod, hogy Molly nagyi igazán rosszul alszik, így minden zajt és pisszenést rögtön észrevesz. Márpedig te nem engedheted meg magadnak, hogy lebukj.
Bár nem önként távozol, kifelé menet máris azt kezded tervezgetni, mi mindent fogsz csinálni. Körbeutazhatnád esetleg a világot, aztán bölcs mágusoktól tanulhatnál idegen kultúrák varázslatairól. Akár élhetnél egy ideig a muglik között is, felfedezhetnéd azt a sok elektromos ketyerét, amikért Arthur nagyapa úgy odavan. Csak most döbbensz rá, hogy végtelen lehetőség áll előtted, és már nem kell aggódnod mások véleménye miatt.
Seprűre pattansz, majd búcsúzóként még utoljára körberepülöd az Odút. Biztos vagy benne, hogy a szüleid hiányozni fognak, és egy idő után talán még megszépülnek James bohóckodásai és Lily mogorvasága is, de jól tudod, hogy egyszer még visszatérsz.
Már a nádas felett jársz, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapod a pálcát, majd nevetve tűzcsóvát küldesz a száraz kórók felé, de a hó miatt csak sokadik próbálkozásra gyullad meg.
Megállítod a seprűt, hogy még utoljára szemügyre vehesd a környéket fényben is.
Hagy emlékezzenek, hogy itt járt Albus Perselus Potter, és egyszer, talán évtizedek elmúltával, az egyik legerősebb mágusként fog visszatérni hozzájuk.