Hócsata

UsCanék a változatosság kedvéért már megint az arcomba röhögtek, így ez egy Franada, ráadásul fluff és értelmet se keressetek benne. Eredetileg a KK-ban lett volna, csak rájöttem, hogy maximum a szószámot gyarapítaná, így kicsit átírtam, és lett belőle ez.

(Ég a fejem, de szerintem a KK is késni fog, legalábbis jövő hét végéig még biztosan abszolút szét leszek csúszva, és egyszer komolyan kárpótolni foglak titeket ezért a rengeteg halasztásért.)

-  Hé, ez nem ér, be lettünk kerítve! – üvöltött fel Alfred a hóbucka mögül, mire Anglia kárörvendően felnevetett, azonban ezzel elkövette azt a hibát, hogy a feje kilógott a fedezéke mögül, így egy pillanat múlva már telibe is találta egy hógolyó.

-  Egyél havat, rohadék! – üvöltött vissza Arthur, mire valamilyen csoda folytán az egyik fa épp úgy döntött, hogy a rajta lévő terhet Amerika fejére üríti. Később a fiú hiába gondolkozott órákig, erre az egyre sehogy sem sikerült racionális magyarázatot találnia.

-  Paktumot ajánlunk – jelentette ki nagy komolyan Franciaország, külön ügyelve rá, nehogy kilógjon bármelyik testrésze a fal mögül. – Ha kiadjátok a casus bellit, szabadon távozhattok. – Az említett háborús indok nevezetesen egy doboz sütemény volt, az utolsó, amit nem Anglia készített, így a három másik ország számára ez jelentette az egyetlen túlélési lehetőséget. Arthur mindössze csak ki akarta már dobni az egy hónapja lejárt kekszet, a másik három azonban úgy minősítette, ez még mindig ehetőbb, mint az az égetett kő, amit az angol sütött.

-  Azt már nem, a végsőkig harcolni fogunk! – mondta magabiztosan Alfred, mire Kanada nem bírta tovább, hangos nevetésben tört ki. – Mi ez a hozzáállás, közlegény, tán nem veszi komolyan a küldetésünket? – erőltetett magára komolyságot az idősebb, de a szája szegletében már neki is ott játszott a mosoly.

-  És most mit csináljunk, kapitány? – tért vissza Matthew is a szerepébe.

-  Az egyetlen megoldás, ha behatolunk a frontvonal mögé az ellenséges területre. Búcsúznunk kell, közlegény, és védje meg a zsákmányt bármi áron – fogott kezet nevetve az öccsével, majd kisettenkedett eddigi védelmük mögül. Kanada még épp látta, hogy egyszerre két hógolyó repült felé, majd elterült a hóban, Anglia pedig rögtön ott termett, hogy jó alaposan megfürdethesse.

Azonban neki sem volt túl sok ideje nézelődni, pár pillanat múlva megérezte a francia ölelő karjait, majd felocsúdni sem volt ideje, a másik már el is orozta a süteményt.

-  Ne aggódj, mon cher, elosztjuk. Tudok is neki egy biztos rejtekhelyet – mosolyodott el Francis, majd gyengéden megcsókolta, és egyszerűen csak jólesett csurom vizesen, átfagyva egymáshoz bújni és figyelmen kívül hagyni a külvilágot, jelen esetben Amerika ordibálását.

-  Hé, ez árulás! – kiáltott fel Alfred meglátva kettősüket, miközben teljes lelki nyugalommal fogyasztották a kekszet.

-  Én csak biztos helyre rakom a zsákmányt – mosolyodott el szélesen Kanada, mire Franciaország is hevesen bólogatni kezdett.

-  Én komolyan feladom! Nem tudom elhinni, hogy egy penészes keksz jobb, mint a karácsonyi süteményem – fakadt ki Arthur, majd dühösen otthagyta a hármasukat és meglepett tekintetüktől kísérve beviharzott az ajtón. A konyhaablakon kirepülő, süteménynek minősített széndarabok láttán már képtelenek voltak továbbra is komolyak maradni, egyszerre robbant ki belőlük a megállíthatatlan nevetés.