UsCan fluffizé, orbitálisan idióta!Amerikával és túlérzékeny!Kanadával. (Avagy tipikus esti műfajmeghatározás. x3 )
- Ne
bénázz már, Matt! Öt perc múlva kezdődik a kedvenc sorozatom, és ezt a részt muszáj megnéznem! – Kanada mindössze
egykedvűen sóhajtva megragadta az antennát, majd kicsit igazított rajta. Bár
azon, hogy kettétört, már ez sem segített.
- Itt
a tetőn lenne ekkora szád.
- Nem
hallottam, de szerintem jobb is- trillázta Alfred, majd kényelmesen
elhelyezkedett a fotelében. Matthew már átkozta azt a percet, amikor a másik
felhívta, hogy szörnyű vészhelyzet van, egyenesen elemi katasztrófa, ő meg
rohant, mint az őrült, erre kiderült, hogy mindössze nem lehet fogni az adást.
És még ez is Amerikának volt köszönhető, aki épp a hollywoodi filmek jól ismert
tetőn futós jelenetét próbálta leutánozni, aminek hála telibe szedte a
tévéantennáját.
- Ne
csak a szád tátsd, mozgasd is azt a vackot, jobbra, balra, nem jobbra, jobbra,
MEG NE MERJ MOZDULNI! – Kanada épp egy kicsavarodott, meglehetősen instabil
helyzetben állt, ami távolról olyan volt, mintha lemerevedett volna esés
közben, de kényelmesnek határozottan nem volt mondható.
- Levegőt
még vehetek, monsieur? – kérdezte gúnyosan Matthew, amit a másik látszólag nem
vett észre, vagy csak nem akart, mert töretlen lelkesedéssel válaszolt.
- Ha
nem mozogsz, igen. Ne felejtsd el, én mindent látok, és ha csak egy millit is
mozdulsz, ráduszítom azt a perverz franciát.
- Nem
tudom, ki bírja kevésbé a volt nevelője társaságában.
- Csönd,
kezdődik! Trürü-tüttürürürü-tüttürürűűű...
- Legalább
ne énekelne – motyogta maga elé Matthew, de nem mozdult. Nem volt szíve
cserbenhagyni a másikat, még ha csak ilyen apróságról is volt szó, és csak
remélni merte, hogy egyszer majd a másik is így fog viselkedni.
Aztán másfél óra múlva, amikor Amerika még mindig a tévével üvöltözött
(nagyon remélte, hogy nem egy brazil szappanopera miatt fagyoskodott annyit,
bár a nevek alapján gyanús volt), már kezdte megbánni ezt az elhatározást.
- Lejöhetnék
végre?
- Meg
ne próbáld, még nincs vége. – Kanadának azonban határozottan elege volt,
ledobta az antennát a tetőre, majd lemászott-ugrott a létrán, aztán azzal a
lendülettel be is zárkózott a vendégszobába.
- Mattie,
megfagytál? Csak mert még szükségem lenne rád normál állapotban – kopogtatott nem
sokkal később, bentről azonban nem érkezett válasz. – Ugye most haragszol?
- Ugyan,
dehogy, mindig is imádtam azokat az ötleteidet, amikben egy tetőn kellett
ácsorognom. Ha kicsavarodott pózban, még inkább. – Matthew hangja kissé rekedt
volt, és Alfred szívből remélte, hogy csak megfázott, és nem sírt miatta.
Ráadásul a fiú visszatért a szokott hangerejéhez, amit rajta kívül mindenkinél
használt, így alig hallotta a hangját. Egyszóval valószínűleg sikerült egy
pillanat alatt elérnie, hogy Kanada megint visszazárkózzon, mint amikor még
alig beszéltek egymással.
- Érzem
ám az iróniát. Tudod mit, ugorjunk, és térjünk át arra, mivel tudnálak
kiengesztelni.
Nyílt az ajtó, majd felbukkant benne
Matthew közömbös arckifejezéssel, de a szemei még kissé vörösek voltak.
- Ha legközelebb jössz hozzám, a tetőn alszol. –
Amerika felnevetett, majd szorosan magához ölelte a másikat.
- Jól
van, barom vagyok, ezt mindketten tudjuk. De azért képes lennél kirakni nálad tél
közepén?
Aztán mielőtt Kanada válaszolhatott volna, óvatosan megcsókolta, inkább
hasonlított egy kedveskedő puszihoz, de a másik arca rögtön felderült tőle és
halványan elmosolyodott.
- Na
látod, így már mindjárt más. És most vár vissza az antenna, úgy érzem, már
nagyon hiányzol neki.
Alfreeeeed, te köcsög XD De egyem meg Mattet <3 Haww~ Ő a kis kedves, segítőkész, a barom bátyja meg rögtön kihasználja. Grrrr. De csukja ki a tetőre éjszakára, légysziii xD Alfred üvöltene mint a fába szorult féreg xD Kéti meg röhögne xD Szóval aranyos kis szösz~ <3
VálaszTörlésHát, ki az, aki nem használja ki Mattet? Alfred legalább még úgy-ahogy foglalkozik is vele, nem úgy, mint a drágalátos nevelői. Ha ő nem zárja ki, majd mi megtesszük, és megyek én is röhögni. :D Örülök, hogy így gondolod, és nagyon köszönöm, hogy írtál. ^^
TörlésAlfred, te szemét! Hajrá, Matt, megérdemli, hogy tél közepén kizárd a tetőre. Országból van, nagy baja úgy sem lehet. xD
VálaszTörlésAranyosak voltak~
Lehet, azért Matt helyében én is meggondolnám a dolgot, Alfred tuti elviselhetetlen betegen. Nagyon köszönöm, hogy írtál. ^^
Törlés