Végre fel tudtam rakni a tegnapi keserfluff PruHunomat, szegény Magyarországot úgyis nagyon elhanyagoltam mostanság, és ezzel kívánnék így utólag is mindenkinek nagyon boldog, élményekben gazdag újévet.
Magyarország feszülten figyelte a fazekat, és várt.
Már évek óta nem hódolt a néphagyományoknak, idén mégis gondolt egyet,
és felrakott főni egy adag gombócot, benne a legtöbb hímnemű ország nevével.
Elvégre pár századdal ezelőtt még bevált, bár nem volt túlzottan elragadtatva,
amikor az először felszínre bukkant gombócban Ausztria neve volt. Sebaj, volt
pár évtizede megbarátkozni vele (talán kicsit jobban bele is nyugodott a
kelleténél).
A gombócok azonban még gondolkodhattak, mert semmi kedvük sem volt a
felszínre bukkanni, Erzsébet pedig kezdett ideges lenni. Nagyon.
Szerencsére azok után, hogy a lány megfenyegette a fazekat, a gombócokat
és a felmenőiket, hogy a Balatonba dobja, aztán megeteti őket egy naphallal,
amit még ő maga sem tudott, hogy fog kivitelezni, a felszínre bukkant az
egyikük. Nagyobbacska, lomha darab volt, amiről nem gondolta volna, hogy
egyáltalán meg fog főni, ő pedig őrült módjára vetette rá magát.
A gombóc Poroszország nevét tartalmazta.
Úgy volt vele, biztos ami biztos alapon megvárja a következőt is,
második lehetőség meg hasonlók. Aztán amikor az is ugyanazt a nevet
tartalmazta, kezdett gyanakodni. A harmadik után már egyszerűen csak dühös
volt.
Nem is csoda, hogy amint meglátta az ablakon befelé kukucskáló
Gilbertet, aki gyanúsan elégedettnek tűnt és már megint vigyorgott, hozzávágta
az első keze ügyébe kerülő tárgyat, ami egy nyújtófa volt. Elvégre bárki
ugyanezt csinálta volna a helyében.
Nem is értette, miért próbálkozik a másik már évek óta, amikor minden
alkalommal ugyanúgy végződik az egész: Gilbert eszméletlen, Erzsébet dühös,
aztán inkább megvendégeli Gilbirdöt. Igazából egyedül a madár jött ki jól a
helyzettől, amióta Poroszország a magyarnak udvarolt, sokkal terebélyesebbnek
tűnt.
- Böbikém,
hát te így egyedül? Ha már így összetalálkoztunk, nem lenne kedved velem
tölteni a szilvesztert? – kérdezte vigyorogva Gilbert a falnak szorítva, előtte
pedig az igen dühös, konyhai eszközökkel felszerelkezett Erzsébettel, remélve,
hogy hamarosan kikerül szorult helyzetéből. Még a jövő évben is szeretett volna
élni.
- Nem.
- És
a…
- Nem.
- Pedig
úgy nézem, késő bánat – pillantott Poroszország az órájára, ami egy perc múlva
éjfélt mutatott. – Hogy is van az az amerikai szokás? Meg kell csókolni a
melletted állót, nem? Mostanában milyen elterjedt lett…
Azonban mielőtt ő is hódolhatott volna a hagyományoknak, a magyar leütötte.
Ő mindenesetre megpróbálta, ahogy már annyiszor a múltban, és ahogy meg
fogja próbálni a jövőben is. Sosem volt az a könnyen feladós típus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése