Hajszálrepedés

WtNV, Cecilos. "Someday someone will kill you, and it will involve a mirror."
Nem, nem bírtam ki, hogy ne alkossak eköré (is) egy elméletet, lassan rosszabb leszek, mint Steve Carlsberg.
megjegyzés1: a fenti mondat ficbeli fordítása saját, és olyan szabad, mint a borsó, melyet Cecil meg akart enni
megjegyzés2: olyan felesleges dolgok, mint cselekmény, időrend és karakterizálás nem igazán szerepelnek, mer'hát minek

Az ebédlőasztal mentén néma csend uralkodik, csak az evőeszközök statikus vibrálása hallatszik. Az étel már rég elmászott valamerre, csak a családtagok merednek némán az üres tányérokra.

- Cecil, ideadnád az alumíniumot? – fordul a fiú felé a bátyja. A szeme ezúttal elmerengő, élettelen fekete, egyébiránt ízig-vérig Palmer ő is. A keze megállíthatatlanul remeg, miközben a tányér felett összetámasztja az ujjait.

Cecil unottan kinyújtózik az alumíniumtartó felé, és most nem követi el azt a hibát, hogy összekeverje a sóval.

Kés sóhajnyi csörrenése hallatszik, majd az életlen evőeszköz puhán beleáll a hússzerű padlóba, miközben Cecil édesanyja nyers, ösztöni hangok kíséretében eltakarta lehunyt szemeit. Amanda Palmernek sokkal többször volt látomása a jövőre vonatkozóan, amióta Cecil apja elment. Cecil ezt nem tudhatta, már rég nem emlékezett az apjára.

Cecil megvívott egy újabb csatát a következő borsószemmel, aki igen önérzetes volt, így nem akart holmi táplálékká válni, mire az édesanyja tekintete újra kitisztult és elvette a kezeit az arca elől.

- Egy nap, Cecil – jelentette ki suttogva, karcos hangon, ami egyáltalán nem illett egy ilyen törékenyhez tűnő nőhöz, - egy nap meg fognak téged ölni, és a halálodat egy tükör fogja okozni. Óvakodj a tükröktől, értetted?

Cecil unottan az anyja felé nyújtotta az ujját, amin egy vérszomjas borsó lógott.

- Szerinted a borsóharapás elfertőződhet?

Enyhén szólva nem vette komolyan ezt a jóslatot sem.

Az üvegszilánkok gyenge cirógatásként lyuggatják ki a tüdejét, miközben Cecil levegőért kap, a szeme előtt sötétség, a háta mögött sötétség, csak szaggatott, szaggatott, szaggatott lélegzetvételek a tarkója mellett.

Cecil tükör nélkül próbálja rendbe hozni magát, az inge csálé, a nyakkendője ki tudja hol, a fél pár cipőjét lefoglalta a seriff titkosrendőrsége, a haja mint a Fénylő Felhő csápjai, amiket csak néhanapján enged láttatni, amikor kimondottan boldog.

Carlos előtte áll és irányítja a mozdulatait.

- Nem lenne könnyebb… Kicsit balra, rossz helyen van a választék. Nem lenne könnyebb beszerezni egy tükröt?

- Nem. Öhhhm. Nem, egyáltalán nem. Ez olyan, hm, meghitt, nem?

Carlos az órára néz, Cecil el fog késni munkából. Együtt próbálnak megküzdeni a nyakkendővel, ami valamiért most halkan morog, a másik kezével átveszi a fésűt. Nem kell egy perc, hogy így végezzenek.

- Ilyenkor lenne praktikusabb egy tükör.

- Nincs tükör. Ez bonyolult. – Cecil várakozva toporog Carlos előtt, aki nem igazán törődik olyasmivel, mint a saját reggeli készülődése. A pizsamájára rákapja a laborköpenyt, a többi holmiját csak a kezében viszi, miközben fésülködés gyanánt beletúr a hajába.

- Night Vale-i dolog?

- Night Vale-i dolog.

Carlos védekezőn maga elé emeli a tenyerét, majd mosolyogva kioldalaz az ajtón.

- Értettem, a tükör-projekt törölve.

Egy hét múlva mégis egy tenyérnyi tükör díszeleg az előszoba falán.

- Cecil, ez a fóbia nem állapot. – Earl a vállát szorítva néz felváltva rá és az iskolai férfimosdó ajtajára. Cecil egy pillanattal ezelőtt kérte meg, hogy menjen be és takarja le a benti vérmocskos tükröket.

- Együtt lehet vele élni. Elég könnyen, ha már itt tartunk.

- Muszáj lenne végre szembenézned vele, nem gondolod?

Cecil nem gondolja, egy pillanat múlva Earl mégis a tükör elé rángatja, fél karral átkarolja a vállát, nehogy megszökjön. Együtt néznek a tükörbe.

- Cecil, nyisd ki a szemed. Ugyan már, ez nevetséges.

A tükör-Cecil elvigyorodik, amikor a valódi mása ránéz, majd tettetett meglepődéssel előhúz a zsebéből egy kést. A tükörbeli Earl gyanútlanul rámosolyog, ahogy egy pillanattal ezelőtt a valódi is tette, majd a szája kissé elnyílik, amikor a recés kenyérvágó a bordái közé ékelődik.

A valódi Earl elkerekedett szemekkel néz a tükörbe, majd a közönyös Cecil felé pillant.

- Megmondtam.

- Megmondtad – egyezett bele Earl békítőnek szánt hangon, miközben óvatosan arrébb húzódik.

- Nem akarlak bántani, ugye tudod? – Cecil még a nadrágon át is érzi a penge hidegét, a tőr megadóan simul a tenyérbe, amikor a zsebébe nyúl. Earl szeme megakad a mozdulaton.

- Hát persze, hogy tudom. – Még egy lépést hátrál.

Cecil tükörképe csak vigyorog és vigyorog, amikor Earl zavartan kisiet az ajtón.

- Nem lesz baj, Cecil, semmi baj sem lesz. – Carlos hangját hallja valahonnan távolról, de nem biztos benne, hogy a férfi van messze, vagy csak kezdi elveszíteni az eszméletét.

Öntudatlanul végigsimít a tenyerébe állt szilánkon, az alvadó vér tapintása megnyugtatja, fémes illat az orrában, fémes íz a szájában, eszét vesztett ragadozóként nyeli a mélyvörös folyadékot.

- Képzeld, anya, ma újrajátszottuk a Függetlenségi háborút töriórán – robban be Cecil az előszobába, majd bevágja a táskáját a sarokba. Amanda hangja a konyhából hallatszik.

- Szuper, és mi lett az eredmény?

- Észak nyert. És az osztályunk mostantól háromfős lesz.

Cecil automatikusan a tükörbe pillant, kissé hátrarázza a haját, ami most véresen tapad a homlokába. Egy pillanat múlva egy kéz nyúl felé, a saját képmása akarja megfojtani a tükörből kinyúlva.

- Anya, azt hiszem, elfelejtettem az önvédelmi gyorstalpaló egyik pontját. – Cecil óvatosan arrébb araszol, amíg a kéz vakon tapogatózik.

- Melyiket, édesem?

- Mit is kell tenni, ha valami a tükörből megpróbál az életedre törni?

Egy pillanat múlva egy kenyérvágó kés áll bele az illúzióujjakba, mire a kéz megadóan visszahúzódik. Amanda aggódva végigméri a fiát, majd teljes erőből beleüt a tükörbe.

- Ezt, kis drágám. – Közelebb lép, majd gyengéden beletúr Cecil hajába és magához húzza, a fiú arcán újabb vércsík szalad végig a szája szegletéig. – Hányszor mondtam, hogy minden este ismételd át, főleg ezt a részt.

Cecil csak megadóan bólint, és nem néz többé a törött tükör felé.

- Megjöttem, Carlos. – Cecil oldalaz be a félig nyitott ajtón, majd elrúgja a cipőjét a homályos sötétségbe. Az előszoba most végtelennek tűnik, a nappali ajtaja egy fényév távolság. A fali tükör gonoszan csillan szemmagasságban, más fény nincs a közelben.

Cecil bentebb araszol, a falhoz tapadva halad csak, az alvadó tapéta az izzadt tenyeréhez tapad.

Halk suhanás hallatszik, majd egy konyhakés fúródik a mellkasába, Cecil belemozdult a dobásba, de így is csak pár centivel tévesztette el a szívét.

- Carlos, ez kicsit morbid vicc, nem gondolod? – Erőtlenül felnevet, habár rég tudja, hogy Carlos sosem tenne ilyet.

Egy pillanat múlva szilánkosra törik a fején a tükör, a cserépdarabok ügyetlenül belefúródnak mindenhová a testébe.

Cecil két hét után csak a csörömpölésre lép ki a szobájából.

- Anya, minden rendben? – A ház néma, csak valami láthatatlan, anyagtalan folyadék csöpögése töri meg a benti csendet. A seriff titkosrendőrségének helikoptere épp most jár felettük a szokásos éjjeli ellenőrzésen.

Cecil először nem meri felkattintani a villanyt, tanult a legutóbbi esetből, amikor a fényre egy fekete, nyálkás lény rátámadt. Csak akkor lép oda a villanykapcsolóhoz, amikor már a kezébe gyűrt egy összeszorított újságot, amivel félreütheti a kis rohadékot.

Üresen ásító fal néz vele szembe, a földön üvegcserepek és vér ízléses keveréke, a tapétán sebtében írt vörös búcsúüzenet, még nem lehet túl régi, némelyik betű most is folyik.

Cecil szellemként bolyongja körbe a házat. A bejárati ajtó a keretből kitépve, pár méterre a kerítéstől hever, a ház minden tükre összetörve. Az egyetlen élő odabenn rajta kívül az öreg kopogószellem a spájzban.

Már pirkad, amikor fáradtan az ajtófélfának dönti a fejét a bejárat mellett, csendben nézi végig a sikoltó-üvöltő napfelkeltét.

Teljesen egyedül maradt.

Csak Carlos, ó Carlos, csak neki ne essen baja.

Árnyakból szőtt kéz fonódik lassan, nagyon lassan a torkára, és Cecil nem tiltakozik. Jól tudja, hogy nem tehet semmit az ellen, aminek jönnie kell.

Carlos teljes szívből mosolyog, miközben átöleli, a köpenye száradt-vörös foltos, az utolsó csókjuk zilált, hideg és sietős.

Carlosnak sietnie kellene munkába, de Cecil nem engedi, nevetve rántja vissza a köpeny ujjánál fogva.

Cecil halványan mosolyogva alszik el törött erekből font ágyában.