Itt a farsang, áll a bál

Avengers, óvoda!AU. Nick Fury óvóbácsi végre engedélyezi a gyerekeknek, hogy beöltözhessenek farsangra, mert hát mi baj lehetne. Ugyan micsoda.
(Eskü fogalmam sincs, hogy csúszott bele az a Fury/Jane, mosom kezeim, nyem én voltam. Ők akarták.)

Nick Fury őszintén, szívből és igazán nem tudta, hol rontotta el a dolgot. Talán már akkor félrement minden, amikor még gyermeki ésszel kitalálta, hogy ő márpedig óvóbácsi lesz. Persze előtte sok minden akart már lenni: tűzoltó, kukásember, titkos ügynök, mégis ez a szakma volt az, ami mellet évekkel később, tizenhét éves fejjel elkötelezte magát. A gyerekek akkor még aranyosnak és imádnivalónak tűntek számára, ahogy mindenki másnak.

Vagy lehet, az volt a fordulópont, amikor jelentkezett a Humansville-i óvoda állására. Még épphogy csak befejezte a tanulmányait, és a kisváros a maga 1804 lakosával egy csendes, barátságos állást ígért. Hát a fenéket.

Persze figyelmeztették, hogyne figyelmeztették volna előre. Az első mondat, amit a főnökétől hallott, miután felvették, úgy hangzott, hogy gratulálok, de remélem, nincs igazán oda a farsangért, az errefelé nem biztonságos. Akkor még csak nevetett, de most már teljesen átérezte a mondat rejtett utalásait.

Legalább egy előnye volt ennek az egésznek, jutott eszébe, az egész életét lett volna ideje végiggondolni, miközben egy latexruhába bújt kislány, az a vörös hajú dögvész épp a Csendes-óceánná próbálta változtatni a szobát.

- Natasha, tudod, hogy nem szép dolog verekedni - jegyezte meg rezignáltan Nick Fury óvóbácsi, mire a kislány még jobban rákezdett. Mintha nem is Clint feküdne kissé kómásan, egyik kezével a fejét fogva, másikkal törött íját szorongatva a földön, hanem Natasha kapott volna pár ütést. Nos, jobban belegondolva, annak igen kicsi volt az esélye.

- Dehehe óvóbácsi, ő kezdte, azt mondta, hogy béna a ruhám. - Natasha végre abbahagyta a sírást, helyette most tágra nyílt szemekkel figyelte az óvóbácsit. Fury közben próbálta kitalálni, mi lesz a következő lépése. - Azt mondta, a lányok nem lehetnek szuperhősök.

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz, nemde? - Natasha erőtlenül bólintott, mire Fury megértő mosolyt erőltetett az arcára. - Látod, akkor ezért felesleges volt bántani Clintet.

Fury csak magában sziszegett, amikor a lány dühösen bokán rúgta.

- Olyan szűklátókörűnek tetszik lenni! - kiabálta, majd mérgesen elsétált.

A nagy zajra végül Clint is magához tért, és Fury jobbnak látta, ha gyorsan megragasztja az

apró faíjat, mielőtt még az is rákezd egy véget nem érő litániára.

Újra és újra elgondolkozott, mivel vétett az istenek ellen, amiért azok jónak látták, hogy egy csapat ideg- és lelkibeteg kölyökkel verje a sors. Valószínűleg sosem fog már rájönni.

- Óvóbácsi... - hallott meg maga mögül egy halk hangot, mire idegesen hátrafordult.

Mögötte egy alacsony kisfiú állt, aki most zöldre volt festve és egyedül egy szakadt nadrágot viselt. Fury csak a festékes hajából jött rá, hogy Bruce áll előtte, annyira ki volt maszkírozva.

- Mit szeretnél? - A fiú egyik lábáról a másikra ugrált, és Fury nagyon remélte, hogy nem a mosdóba kell mennie.

- Nagyon rossz dolog, ha valaki addig szeretne földhöz csapkodni valaki mást, amíg vérezni nem kezd az orra? - Fury néha meglepődött, milyen ártatlanul képesek a kis istencsapások akár a legerőszakosabb dolgokat is megkérdezni.

- Nagyon. Fujj, nem szabad ilyeneket csinálni - jelentette ki nagy komolyan Fury.

- Akkor legyen szíves az óvóbácsi megtenni helyettem.

Fury nem tervezett aznap senkit földhöz vágni, így megvolt a második gyerek, akit ma

magára haragított.

Aztán jött hátulról egy újabb üvöltő csapás.

- Jól van, halandó lény? - Thor arca félelmetesen belemászott a szemébe, amikor magához tért az ütközésből. - Képzelje, képzelje, repültem!

- Tudod, hogy a teremben nincs röpködés. - Fury hangja határozottan elkínzottnak tűnt, amikor a kifüggesztett lapok felé bökött. Mind-mind gyerekrajz volt, alattuk Fury jól olvasható írásával. Tilos a verekedés. Nincs bevizelés. Tilos a köpködés és egyéb testnedvek eltávolítása a teremben. És a Thor szívének legjobban fájó, nincs repülés. Soha. Sehogy. Semmilyen formában.

- Ám Loki azt mondta, ki nem repül, nem is igaz hős. És Tony is csinálja.

Fury az ártatlanul pislogó Loki felé nézett, majd az Anthony Stark nevű kiskorú bűnöző-növendékre emelte a tekintetét. A páncélban parádézó fiú épp a derekára kötött egy nem épp stabilnak tűnő madzagot a rögtönzött színpad tetején, majd ugráshoz készülődött.

Fury ezt látva döntött csak úgy, hogy ideje felállnia és véget vetni a fejetlenségnek.

Ekkor kapta a második ütést.

- Valahogy... szomorúnak tűnik, nem? - kérdezte Steve, miközben a sarokba húzódott, magában motyogó Fury óvóbácsit figyelte.

- Mindig olyan, mint aki citromba harapott - állt meg mellette Tony, majd vizslató tekintettel végigmérte a férfit.

- Nyeb éd voltab, hű barátib - jelentette ki Thor, akinek épp Loki keze motoszkált a torkában. Egyikük sem tudta, miért, de különösebben nem is érdekelte őket. Igazából már megszokták, ahogy azt is, hogy a két testvér úgy beszél, mintha lenyelt volna egy Shakespeare összest, és most találomra visszaköpködnék a szavait.

- Biztos szerelmes - suttogta maga elé megvilágosultan Natasha.

- Az olyan lányos dolog, nem? - fintorodott el Clint, amíg a lány oldalba nem bökte, és Steve-re meg Buckyra nem mutatott, akik egy pohár gyümölcsleven osztozkodtak és ismét művészien képesek voltak kizárni a külvilágot akár egy pillanat alatt. - Ez akkor is bizarr.

- Fiúk - sóhajtott fel Natasha, mintha ez valami égbekiáltó bűn lenne. Az ő véleménye szerint talán az is volt.

- És mi véleménnyel vagytok a dajkáról? - vetette fel Loki.

- A halandó nő hozzám tartozik - harapott rá Thor a másik kezére, és egy pillanat múlva már ádáz csatát vívtak a műanyagfegyvereikkel.

- A pelenkád, na az tartozik maximum hozzád - vigyorodott el Tony. - Hé, van egy ötletem, mi lenne, ha összehoznánk azzal a dajkanővel, aki néha átjön a szomszéd városból?

- Ezt én mondtam - szólt közbe egy pillanatra Loki, miközben kirúgta Thor alól a lábát.

- Nincs rá bizonyíték - jelentette ki Tony, majd elégedetten elindult a másik szoba felé.

- Utánam, bajtársim, míg bírjuk levegővel! - lendítette Thor a levegőbe szeretett műanyagkalapácsát, majd leugrott a nyöszörgő Loki mellkasáról és előrerohant. Legalábbis addig, amíg Tony véletlenül ki nem rakta elé a lábát, és mesterien orra nem bukott. - Légy átkozott, fémember.

- Szájhős.

- Vashulladék.

- Istenpotyadék.

A dicső roham valahol ebben a pillanatban szűnt meg létezni és alakult át a megszokott óvodai tömegverekedéssé. Fury óvóbácsi csak egy pillanatra nézett fel a zajra, majd unottan földhöz vágta a szemkötőt, amit a gyerekek aggattak rá, és visszafordult a sarokban tanyázó pók felé.

Az egyetlen, aki nem adta fel szeretett óvóbácsijuk felvidításának tervét, Natasha volt, aki a fiúkról tudomást sem véve haladt tovább a másik szoba felé.

- Néni - húzogatta meg a konyhapultnak kinevezett asztal mellett ácsorgó nő szoknyáját, - az óvóbácsi bedepresszált és öngyilkos akar lenni. Adhatunk neki valami éleset?

Jane dajkanéni határozottan megtiltotta, hogy bármi olyat adjanak neki, amivel megsebesítheti magát. Nem mondta ki, de azért erősen kételkedett abban, hogy Fury végleg feladta, még ha tisztában is volt vele, hogy utálja a munkáját.

A biztonság kedvéért azért a zsebébe csúsztatott egy levélnyi antidepresszánst, majd óvatosan megközelítette a másik szobát.

A nagy csata addigra már lezajlott, a legtöbb gyerek vérző orral vagy szájjal, de határozottan elégedetten húzódott vissza az állásai mögé. Egyedül Bucky ácsorgott Fury mellett, miközben a játékpisztolyával bökdöste a másik oldalát.

- Nick, minden rendben? - mosolygott le Jane a férfira, majd gyengéden felsegítette. Végre Fury arcán is feltűnt valami mosolyféle.

- Persze, csak a farsang. Tudod, milyenek.

Ha eddig Jane nem is tudta, most egy pillanat alatt megtapasztalhatta, amikor egy üvöltő, elszánt Thor repült felé egy madzagra kötve. Csak egy halk nyikkanás hallatszott, majd az ablak alatti rózsabokrok elnyújtott sikítása jelezte csak, hogy a nő végül földet ért.

A gyerekek szinte látták a Fury füleiből előgomolygó gőzt, amikor a férfi lassan feléjük fordult. Egyedül Loki volt az, aki még ebben a helyzetben sem fújt visszavonulót.

- Nézze a jó oldalát - jelentette ki nagy komolyan. - Legalább ezúttal nem kell üvegeztetni, nyitva volt az ablak.